Széttört kövek

Bámulok ki a teázó ablakán át a semmibe. Múltidézésbe. Nyüzsgő osztályterem, ismerkedés, az első nap. Osztályfőnökünk sorolja mi, hol, mikor, buzgón jegyezzük le, gimnazisták lettünk, remek suliba kerültünk, az elitet képviseljük, micsoda büszkeség. A második óra közepén érkezik Niki, maga az igazgató toligálja elénk, megkülönböztetett figyelemmel. Bemutatja. Niki eddig Londonban tanult, félig olasz, félig magyar, egy évvel fiatalabb nálunk, segítsük amiben csak lehet! Tömören a lényeg. Szép lány, karcsú, magas, szőke, hosszú haj, mélykék szem, lezser cuccokban is úgy mutat, akár egy manöken. Megjelenéséig vittem azt hiszem a prímet csajként a suliban, ezt hamar felmértem, ahogy azt is ennek a rövidke királynőségnek vége. Még aznap barátnők leszünk. Bevallom arra gondoltam, nagyképű majomként fog viselkedni, minimum raccsolni kevés magyart, de Niki szerény, kedves, nyitott, kíváncsi és meseszépen beszéli apanyelvét. Azonnal megkedvelem. Én az irodalmat, verseket, színjátszást hobbizom, neki mindene a sport, elsősorban az úszás és a lovak. Sok időnk nincs egymásra ezek mellett, de a kevésben alaposan megosztjuk összes örömünk, gondunk, bánatunk.

Három év telik így el, Niki életébe betoppan a nagy Ő, akit általa megismerek. Beleszeretek a mesékbe, pláne, mikor meglátom a valóságban is a férfit. Nem fiú, jóval idősebb a barátnőmnél. Kicsit távolodunk egymástól, Niki kevés idejét birtokolja a szerelem. Érettségi után ez a ritka még ritkább. Más suli neki, más nekem. Egy véletlen találkozás hoz össze újra, a vidám, kedves lány, komor, sápadt és nyúzott. Furcsa történeteket hallgatok, bezártságról, félelmekről, féltékenységről és valahogy nem érzem át ennek jelentőségét. Összeházasodtak, lakást kaptak, Nikinek kocsija van és arról panaszkodik, annyira szereti őt a férje, belefullad. Tamásról, a férjről, akkoriban már gyakran cikkeznek az újságok is, remek sportoló és én mindent megveszek, ami róla szól, mert a barátnőmhöz köze van, arra fogom, de ez nem igaz. Feljárogatok hozzájuk, csitítom kicsit Nikit, ugyan már, nem kell mindent olyan komolyan venni! Túl fiatalon lett feleség, ennyi. Főleg akkor hangoztatom ezt, mikor Tamás a szomszéd szobában vélhetőleg hallja. Nem is értem mi az, hogy együtt élnek és külön alszanak és, hogy már féléve semmi...? Meggyőződésem, bekattant a lány. Nem állítom, hogy Tamás előzékeny házigazda, viszont megértem háborúskodik a nővel, annak meg én lennék a legjobb barátnője, tehát valami ellenség féle.

Egy alkalommal hatalmas balhéba csöppenek, Tamás hangjától visszhangzik a ház, tárgyak is repülnek, hangulathoz illő szavakkal. Niki költözik. Ő a néma. Úgy viharzik el mellettem feltehetőleg vak is. Állok az ajtóban, tudom, hogy a barátnőm után kéne mennem...

Öt hónapja vagyunk együtt Tamással. Este a közös kádazás után, szép szelídet szeretkeztünk, sokszor annyira vigyázok adjak, nem érdekel a kapok, ezúttal is éhes maradtam. A vágy ébreszt hajnalban. A férfi nekem háttal fekszik, hozzásimulok meztelen, ő is az. Puszikat adok a nyakára, simogatom a hátát, mikor éledezik, átbújok a karja alatt, hajam csikizi az oldalát, összerezzen, hanyatt fordul és tolja a fejem lefelé. Mosolygok a sötétben, nem bírja a csiklandozást. Körbecsókolom a célirányt, jóleső sóhajok jólesnek. A lábai közé kuporodok és teszem amit annyira szeret, nyelvemmel a golyókat simítom fel és le és körbe, köztük út a hasra keményedő hímvesszőre, lassan nagyon lassan érek a végéhez.

Kis játék, a makkot izgatom, ő pedig pumpálja ritmusból, hogy a számhoz érjen. Félfordulat, lábamközét arcának tolom, terpesz most már a mellkasán és ráfonódok végre a könnyeket izzadó férfi szervre. Közben a fenekem fogja és ujjaival szétkeni izgalmamat rajta, a hüvelyemben talál utánpótlást bőven, légzésének hűvösét és ajkának forróságát együtt érzem és élvezem nagyon. Mikor megváltozik kicsit az íze, lüktetése, hogy a heréket szinte eltünteti a feszülő bőr, abbahagyom, újra szembefordulok vele, várok rá mit szeretne. Magára húz, ez a válasz. Macskanyújtózással dörgölődzöm hozzá, kis híján a gyönyörig jutok, mikor megszakítja mesterkedésem, csípőmet felemeli, úgy maradok, és hagyom hogy belémfúrja magát, ráereszkedek, folytatom a macskásdit, mély, elégedett sóhajokat váltok ki, adok én is. A ritmust én diktálom, testemben az iméntikkel és az este éhségével hamar a csúcsra jutok, így mikor ő következik, már mindenem rá tud figyelni. Mert ez a lényeg, hiszem. Magához szorít, ott lent még egybe vagyunk, a nyakának súgom a szeretlek-et. Ahogy csillapodik, kifordul belőlem, fejére húzza a párnámat a reggel fényei ellen. Mellékönyökölve kicsit rebben még a kezem a testén hálásan, aztán lecsúszok az ágyról. Kellemes bódultsággal célzom meg a fürdőszobát.

Levakarhatatlan mosoly a képemen. Elégedetten nézem a tükörben törölközés közben.
A legfelső polcon fura kis üveg. Érdekes, még sose láttam, valami rámolás lehetett itt, mert más se a helyén van. Vonz a kígyóforma fiola. Leveszem, beleszagolok. Huh, nagyon erős és vadítóan finom illat, ellenállatlan... és olyan ismerős és mégse. Leheletnyit kenek a csuklómra belőle, beburkol, akár egy felhő, a bőröm melege intenzívebbé és még varázslatosabbá teszi. Majd kérdőre vonom Tamást talán, de részemről eldöntöttem ez nekem kell és be is teszem a cuccaim közé. Lehet, hogy az átélt szex fokozza az egészet, rabja lettem egy pillanat alatt, ahogy a bent pihenő férfinek.

Tomi mellé hemperedek, párnám még a fején, ágyékához könyökölök játszani. Szívem és testem ura, nagy terpeszben kókadozik, cirógatom combjának belső felszínét és opsz, azon az oldalon a golyója szép lassan felfelé kúszik. Nocsak, kipróbálom a másikon is, működik, aztán újra és újra és kuncogok közben, azon amit felfedeztem.
– Mi ez a szag? – lendül hirtelen életbe a tulaj.
– Érzed? Baromi jó nem? – mosolygok.
Felpattan az ágyról, ránt engem is magával, pont azt a csuklom szorítja, ahonnan a probléma ered, mert kezdem érteni az.
– Honnan vetted?! Hogy merted...?! – szavai eltorzult dühbe fúlnak. Mint akit az áram ráz és mert fog, ráz engem is.

Megtudom, hogy ez Niki illata. Sőt azt is, hogy szagolgatni szokta. Rémült vagyok. Tolvaj és illetéktelen szerinte. Ennél a kitörésnél, csak a néma sértett a rosszabb és ahogy elrohan. Az agyamhoz megformált gondolatként pusztán annyit engedek eljuttatni az ösztönösből jövőkből, hogy fájó emléket bolygattam meg, nem azt ami a valóság. Arra gondolpillantani is tilos. Eszelősen zuhanyozok újra és újra, az illat marad.

Este próbálok engesztelően simulni, megtennék bármit. Hiába. Napok telnek el ilyen kegyetlen monotóniába. Képtelen vagyok kitalálni a megoldást, mondják az idő az az. Nem akarom elveszíteni, szerelmes emberként minden így eltelt perc gyötrelem és kétség. Barátnőm telefonja, olyan, mintha véletlen volna, ismerem jól ahhoz, tudjam cseppet sem az, pláne mikor kinyögi, találkoznunk kell és beszélni. Nem haragszik rám. Ezt azonnal közölte még annak idején, felszabadított rabszolgalánynak nevezte nevetve magát, mikor őszintén bevallottam elszerettem az urát.

Most alig bírja kivárni, a pincér kimitiszik faggatózását, poénkodását, micsoda két csini lány és semmi , csak gyümölcslé? És ez biztos? És ha ő hívna meg? Niki hamar elunja, kérdi vezeti e valaki ezt az üzletet, mert akkor ő mindjárt az illetőt is rendeli a narancslé mellé. A pasi elsomfordál.
– Hagyd ott! Hagyd ott amíg nem késő! – tér a lényegre nyomban. – Akkor amikor megszabadultam tőle, vagyis hittem, hogy úgy van, annyira boldog voltam, hogy elfelejtettelek óvni téged. Meg talán azt hittem másnak működhet, ami nekem nem.
Bámulom őt, a mintanőt, akinek szavait, gesztusait, öltözködését, kedvenceit elutánoztam, döbbenek rá egyúttal. Bajnak nem annyira baj, mint amennyire ijesztő. Niki látszólag újra kivirágzott, hosszú esőst követően süt belőle az élet, az önbizalom, én meg éhesen nézek rá értetlenül. Sokadszor, megint más okból.
– Nem érdemel meg téged, te jobbat, hogyan mondjam...
Gyötrődik látom, az okát nem tudom ő ugyan mitől? Bugyután szalad ki a számon: – Vissza akarod kapni?

Megérkezik az italunk a duzzogó pincértől. Barátnőm belekortyol, szép kék szemeit szomorúan lesüti, a padlót fixálva mondja: – Nem.
Fátyolos szavak, utalások, mind mind arról szólnak, szedjem a sátorfámat, csak az nem világos miért? Sokszor elhangzik, félt, egyszer sem mitől. Hamar elegem lesz ebből.
– Eluntad a szabadságod és féltékeny lettél? – tör ki belőlem, holott a kérdés második fele inkább rólam szól.

Niki végre önmaga, latin temperamentummal lecsapja a poharát : – Hülye vagy! Tudok a rohadt parfümről, ahogy sok másról is. Nem telik el nap, hogy akit te a szerelemednek hiszel ne . Előfordul, hogy nálam alszik és sírja ki magát és előfordul, hogy a saját lakásomban, kulcsrazárt ajtó mögött alszok, vagy inkább rettegek végig egy éjszakát, mert kidobni se merem és mert nem akarom, hogy akiket szeretek beinduljanak és vérbalhé legyen, ezért csendben eltűröm, őket, őt is csitítom.

– Nem igaz... – lábad könnybe a szemem, mert tudom, hogy igen.
– Előfordul – folytatja, a gépezet beindult – hogy lefekszek vele, illetve mondjuk úgy, lefektet, mert hagyom, sőt jó is vele, de semmit se teszek érte, ahogy nem tehetek ellene se. – kicsit megpihen, sóhajt nagyokat, nekem patakzik a könnyem, ő küszködik tán neki ne. – Azt hittem... – nyel nagyot, sóskeserűt – elmúlik, de nem... ez a félelem. Ha van másik férfi az életemben, képtelen vagyok szeretni, szeretkezni a mással pedig elbújva, mintha menekülnöm kéne. Áltattam magam, hogy jégként uralom ezt az egészet. Szeretném, ha neked ezt nem kellene átélned. Téged is kihasznál, csak másképp. Hagyd ott. Kérlek. Ha még sírni tudnék, sírnék ahogy te. Jó neked.

Nekem nagyon! – ordítanám a képébe, nincs hozzá hangom. Testem, lelkem, mindenem ezért a férfiért élt és mozgott hónapokon át. Ittam minden szavát, rezzenését, kerestem a gondolatát. Hogyne fordult volna mindez meg valahol mélyen bennem, mikor érzékeny adóvevőkészülékként csak neki éltem. Hinni akartam mégis a szépet. És hogy ezt megkapom nyersen idevele, mennyire fáj... sokan éltek át ilyet, ők tudják kimondhatatlan.

A teázóban közben többször kicserélődött a vendégsereg. A harmadik csészét kapom, mikor emlékeimben ehhez a részhez érek. Senki sem zargat, kedves hely. Az ablakból jól látni az ismerős kocsit, az ismerős ház előtt. Gazdája órák óta fent van egy lakásban, elképzelem mit csinálhat. Győzködi a másikat, engedje szeretni. Szereti, ahogy engem soha. Micsoda irónia. A szeretőm megcsal a feleségével, aki utálja bár, de engedi. Kár, hogy itt nem árulnak szeszfélét. Az utca szinte kihalt, nyári poros délutánon. Felismerem az alakot, Niki unokatestvére. Kedveltem őt is, vicces gyerek. Belerúg a kocsiba, vadul tép a csendbe az autóriasztó. Tamás félmeztelen lóg ki az ablakból.
– Csak diszkréten szólok, hogy megjöttem! – üvölti neki Roland, a vicces.

Fura. Mint a parfümös üveg. Ez az a pillanat, amikor megérkezek magamhoz és felteszem a költői kérdést: mi a fenéért ülök én itt, ki az ördögért, vagy magáért az ördögért? Megértem, ebben az őrült darabban szerencsére enyém volt a mellékszerep, aki egyedül nem tudta a társulatban mit kezdjen az elmebajjal és ez a legnagyobb problémája. Gyorsan fizetek, bedobom a szemetesbe a könnytaknyos zsebkendőt és menekülök a teázóból ugyanúgy, mint a diliszínpadról.
Sajnálom Niki. Tényleg jó nekem. Még tudok sírni, akár érted is. Az emlékek csak széttört kövek, ébred bennem egy valaki más és gördül egy kő tovább...