Matek korrepetálás

Talán el sem fogjátok hinni, hogy ez megtörtént. Matektanárnő vagyok egy budapesti szakközépben, de nem olyan rég óta. Viszont az iskola tanulóit többé – kevésbe (ha csak látásból is) ismerem. Van köztük egy lány, aki nekem már az első napomon szemet szúrt. Hamar ki is derítettem a nevét, Alíznak hívják.
Sokszor eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha... Nagyjából leírom, hogy néz ki. Kb. olyan magas, mint én, úgy 170 – 180cm körül. Félhosszú haja van. A mellbősége fantasztikus, 1 méter biztos megvan. Ami még figyelemfelkeltő benne, a lábai. Formás, hosszú lábak. Ez mindig jól látszik, hiszen nap mint nap feszülős cuccokban jár be, mintha csak direkt ki akarna provokálni valakit. Nem utolsó sorban arcra is jól néz ki, ráadásul az a hír járja, hogy leszbikus. Na, gondolom mondanom sem kell, nekem se kellett több.
Megpróbáltam valahogy közel férkozni hozzá. Úgy éreztem, esélyem van rá, mert nem vagyok sokkal idősebb nála – sőt, testi adottságai alapján még többnek is nézné őt az ember (sokkal többnek, mint egy negyedikes csaj) –, csak hát az volt a probléma, hogy nem tanítottam. Csak úgy odamenni hozzá a folyosón pedig nem túl jó ötlet. Történt azonban (nem is gondoltam, hogy ez lesz belőle), hogy matekkorrepetálást indítottam a gyengébb tanulók számára. Na, erre ő is jelentkezett. Amikor megtudtam, majd kiugrottam a borömből örömömben, alig bírtam leplezni boldogságomat – nomeg a vágyat, hogy jól kinyaljam.
Minden egyes alkalommal úgy néztem, hogy az szerintem már enyhén szólva is nagyon gyanús volt, mindig tőle kérdeztem, hogy nincs-e valami probléma, mindent ért – e. Eleinte nem is tünt fel neki (legfeljebb a csoportnak), de később már olyan pillantásokat vetett rám, hogy tudni lehetett: csak idő és alkalom kérdése a dolog. Ráadásul eme pillantásait kaján mosollyal kísérte, amiből éreztem, hogy bizony bármire hajlandó lenne. Már alig bírtam a korrepot tartani. Néha úgy mentem ki a teremből a foglalkozás végén, hogy tiszta nedves volt a bugyim (ezért aztán kénytelen voltam tampont hordani nem csak "azokon a napokon").
Egyfolytában az járt az eszemben, hogy el kéne már repíteni Alízt "Csodaország – ba" (akkor egyébként még csak harmadikos volt). Na aztán megtörtént a csoda.