Rossz kislányok a sötét metró kocsiban

És én lassan kezdtem tudatára ébredni, hogy itt valami nagy dolog készül, és nem kéne elszúrni.

Kérem vigyázzanak az ajtók záródnak! Újpest-városkapu következik... Alig, hogy elindult a szerelvény, hirtelen sötétség lett a kocsiban. Csak éppen egy kevés fény szűrődött át a szomszéd kocsikból, pontosan annyi, hogy jól kivehető volt az átellenes ülésen két 15-16 év körüli lány (én 17 voltam), amint felugranak és elkezdenek tornászni a fogódzkodón. Azt is láttam, hogy nincs más a kocsiban. Mire Újpest – városkapuba értünk a két lány velem szemben ült, kacaráztak valamin és csillogó szemekkel mosolyogtak rám. Nem szállt fel senki, a metró elindult. Akkor láttam, hogy a feltépett ülésből a lányok kiszedegetik a szivacsdarabokat és kezdik egymást dobálni. Tudtam, hogy mindjárt én következem, és úgy is lett: egymást dobáltuk egyre hevesebben idétlenül nevetgélve. A metró lassítani kezdett, a kocsi tele volt szivacsdarabokkal, én pedig azt reméltem, hogy senki nem száll be és a fény sem jön vissza. Szerencsénk volt, a metró elindult, és folytathattuk a játékot. A lányok annyira heves támadást indítottak, hogy nekidöntöttek az egyik hosszú ülésnek, én pedig elfeküdtem rajta hanyatt. Ekkor az egyik lány adott az arcomra egy puszit, megsimogatta a hasam és leült szemben a másik mellé. Megállt a metró, benézett egy szakállas úr, de inkább a másik kocsiba szállt. Most csendben voltunk. Amíg robogott a kocsi a sötétben azon gondolkoztam, most hogyan tovább. A sötétbarna hajú lány nagyon tetszett, és a másik is aranyos volt, de az Árpád hídnál leszálltak. Feküdtem a szivacsdarabok közt, és hallottam a felszálló néhány utas megbotránkozását. Nem hagyhattam futni a lányokat, így gyorsan felugrottam és a záródó ajtók között átpréselődve utánuk futottam. Még éppen láttam a lábaikat eltűnni az egyik lépcsőn, majd egy kis futás után mögéjük érve lassítottam. Észrevettek, de csak hátramosolyogtak, nem szóltak semmit. A Margitszigetre mentek? – kérdeztem. Igen! – mondták.
A szigeten egy órán keresztül beszélgettünk, sétáltunk, amikor pedig sötétedni kezdett, egy padon kötöttünk ki. Megint jókedvünk lett, olyan volt, mintha ittunk volna. A szőke lánynak haza kellet mennie, mert a szüleinek megígérte, hogy 9-re otthon lesz.