Erkély

1

Bevallom, leskelődtem.
Régóta ismertük egymást, de számomra mindig elérhetetlennek tűnt, igazából komolyan sem vettem őt. Egészen mostanáig.
Magamról annyit, hogy egy nem túl nagy cégnél dolgozom, amolyan manapság divatos munkakörben, kommunikációs menedzserként. Dóri a pénzügyi osztály vezetője, ami persze nálunk azt jelenti, hogy ő a pénzügyi osztály, eltekintve a könyvelőtől, aki csak fél állású alkalmazott.

Dóri már ott dolgozott, amikor én odakerültem, kapcsolatunk pedig mindig megmaradt az ügyintézések szintjén. Persze mindig eljutottunk addig, hogy mi újság, hogy vagy, de ez csak amolyan udvariassági játszma volt. Hozzátartozik a dologhoz, hogy akkoriban, amikor elkezdtem ennél a társaságnál dolgozni, volt barátnőm, elég komoly kapcsolat, aztán amikor vége szakadt, valahogy nem a szabadság örömével vetettem bele magam a flörtölésbe, ismerkedésbe. Talán ezt hozhatom fel magam számára mentségnek, miért nem tűnt fel eddig nekem Dóri, miért néztem rá csak mint munkatársra, nem pedig mint nőre. Méghozzá milyen nőre!

Az történt ugyanis, hogy a főnök elküldött minket egy konferenciával egybekötött tárgyalássorozatra. Éppen kettőnket. És bizony, ahogy ott utaztunk a céges autóban, és beszélgettünk erről-arról, nemcsak hogy kellemes társaságnak bizonyult, de szinte alig tudtam megállni, hogy ne nézzek mindig az anyósülésre, ahonnan jól éreztem Dóri édeskés, de egyáltalán nem törtető, inkább óvatos, udvarias illatát, s ahonnan bizony – mint meglepődve vettem észre – igencsak kellemes domborulatok és hajlatok ígérete sejlett az egyszerű, nem túlzottan kihívó, de csinos ruha alatt.

A szállóban – a cég költségén, ami azért egyáltalán nem jellemző erre a firmára – bejelentkeztünk; természetesen két szomszédos szobát foglaltak nekünk. Nem valami puccos szálloda volt persze, hanem amolyan nagyobb, régebbi építésű panzió. Nagy meleg volt – tipikus magyar nyár –, egyből a nyitott erkélyajtóhoz mentem, levegőért. Ahogy kiléptem, csodálkozva láttam, hogy mellettem szinte karnyújtásnyira Dóri méri fel a panorámát – az erkély gyakorlatilag közös volt a szomszéd szobáéval, csak egy jelképesnek mondható alacsony korlát választotta el egymástól a két területet.
– Egész jó a kilátás – mondtam Dórinak.
Nevetve helyeselt. Vajon tényleg értette, hogy én nem csak a látnivalókra gondoltam?