Karikák

Szomjas vagyok! Szomjazom, de nem merek inni, hiszen minden korty ital közelebb visz egy következő , és én nem szeretnék , most nem. Már három napja hogy megkaptam őket, de még ma reggel is fél órát szenvedtem a wc-n. Az első maga volt a pokol, felkészületlenül ért a dolog, nem számítottam rá hogy ez ennyire fog fájni. Ahogy az első cseppek megérintették a még szinte nyílt sebeket olyan volt, mintha savat öntöttek volna a pinámra. Azonnal megpróbáltam abbahagyni a de annyira égetett, és mart, hogy képtelen voltam parancsolni az izmaimnak. Pillanatokon belül elöntötte a szememet a könny, egy néma sikoly hagyta el a számat, és azon kívül, hogy görcsösen markoltam a felhúzott szoknyámat, nem tehettem mást, szenvedtem.
Most nem volt kihez könyörögni irgalomért, ez ellen nincs menekvés, ez a rám tör kegyetlenül és kérlelhetetlenül, számomra nem marad más csak a szenvedés. Talán egy katéter segítene, de te ezt megtiltottad, nem enyhíthetek a szenvedésemen. Ahogy kezdtem kiheverni az első ürítést, máris a második miatt kezdtem rettegni, tudni, hogy mi vár rám talán még rosszabb volt, mint átélni. Ennél már csak az volt rosszabb, amikor megkaptam őket. Nagyon féltem a fájdalomtól, féltem elmenni egy szalonba, nagyon szégyelltem magam a férfi előtt, aki feltette a karikákat. Talán ha egy nő lett volna, de nem. Te direkt férfit választottál. Nagyon volt, és szörnyen fájdalmas, de tudom, hogy neked így tetszem, és tudom, hogy így én is és a puncim is sokkal odaadóbban szolgálhatunk téged ÚRNŐM.
Most, hogy két karika ékesíti az ajkaimat, egy a jobbat, egy a balt, a gyötrelmes tárháza vár rám, és tudom te, nem fogsz kihagyni egyetlen alkalmat sem, amivel meggyötörheted alázatos testemet.
Legelsőként a lakat kerül a pinámra, a gyűrűk mint lakatpántok zárják ketrecbe, boldogságom kis madarát, a csiklómat.