Partizán bosszú

Amikor benyomultunk a faluba, láttuk, hogy az összes férfi elmenekült, kivéve azt a néhány öreget, akik az iskolát őrizték. Elszánt arccal álltak a bejáratnál, asztalokból és székekből felhalmozott félkör alakú barikád mögött. Megpróbáltuk rávenni őket, hogy tegyék le a fegyvereiket – melyek mindössze néhány öreg puskából és pisztolyból álltak, de visszautasították az ajánlatunkat. Harlit azt mondta, vigyem a szakaszomat és fogjuk el vagy öljük meg őket. Ő majd a fő erőkkel tovább üldözi a falu férfi tagjait az erdőben, hagy majd egy hátvédet a főúton, ott csatlakozhatunk hozzájuk, amint itt végeztünk. Remélve, hogy elkerülhetjük a harcot és az esetleges veszteséget, még egyszer megpróbáltam meggyőzni az öreg parasztok kis csoportját, hogy adják meg magukat.
Egy korhadt faház sarka mögül kilesve kiabáltam oda az ígéreteimet: csak akkor engedjük szabadon távozni őket, ha a fegyvereiket hátrahagyják. Sajnos, rám lőttek. A lövedék forgácsokat spriccelve a ház sarkába csapódott, néhány szilánk az arcomba vágódott. Woczikhoz fordultam, akinél a nehéz gépfegyver volt, mondtam neki, hogy piszkálja ki őket. A többieket elküldtem, hogy Karel vezetése alatt, balra kerítsék be őket. Mialatt a doki kiszedte a faszilánkokat az arcomból, és bekente a sebeket jóddal, Woczik felállította a fegyvert.
Janusch által cipelt háromlábú állványra helyezte a gépfegyvert, Woz kidugta a fegyver csövét a ház sarka mögül és megszórta a barikádot.
Egy percen belül végzett. Az a kettő, akit nem szedett le azonnal, a fedezék alá bújt, amikor a szakasz megrohamozta a barikádot. Az utolsó pillanatban én is csatlakoztam Woz-hoz, az automata gépfegyveremből tüzelve segítettem neki a fejeket lent tartani. Karel és az emberei oldalról odarohantak a barikádhoz, gyorsan átugorva leszedték a maradékot. Felugorva futottam, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, de már vége volt mindennek, amire odaérem hozzájuk. Láttam Karel-t, hogy belerúg egy őszes szakállú férfiba, s amikor fájdalmában felnyögött, másvilágra küldte egy golyóval a tarkójába.
– "Figyeld az ajtót! " – mondtam Karelnak, majd megvizsgáltam a tetemeket. Kilencen voltak, nyolc öregember és egy 12 év körüli fiú. Az embereim az iskola falához, egy kupacba vonszolták őket. Találtunk még egyet, aki azt színlelte, hogy halott és tökéletesítettünk az alakításán.