Sátor és vívódás

Szól a blues. Egy kar fonódik körém a tömegben. Hátranézek, s az arcát ugyan nem látom, de hosszú, szőke és göndör haja jótékonyan teríti be a vállam. Egy fejjel lehet magasabb, gondolom én. A világ legtermészetesebb dolgának tűnik, hogy tovább öleljen, és nem is tolakodó. Aztán eszembe jut, hogy az előbb egymásra mosolyogtunk két dal között. Talán azért van? Mindegy. Szól a blues tovább. Valaki elesik a tömegben, a karok eltűnnek a derekamról, újra megfordulok. A szőke srác felsegített valakit. Így jobban szemügyre vehetem. Kék szemek – mily meglepő. Tipikus szívtipró arc, amelyért lányok ezrei sápítozhatnak kéjes álmaikban. Egészen jó testfelépítés.
– Eh.. – lihegi – bocsesz – de látom, hogy ő is megnéz magának. Talán nem rémülhetett meg annyira, mert újra ott vannak rajtam a karjai, én meg elnevetem magam, és nevet ő is. Simogat kicsit a pólóm alatt. Én meg nem hiszem el. Mert érzem, hogy valami itt történni fog, emberek, de én nem ilyen lány vagyok, nekem barátom van otthon, én nem csalom meg,
(khm... biztosan? mi volt az a kocsi mögött)
a kocsi mögött igaz, hogy megcsókolt egy másik srác,
(mennyi időre? )
igaz, hogy kicsit sok idő volt, de elragadott a hév, na. Van ilyen. Mindenesetre a barátom szerelmes belém, én is szeretem őt,
(magadnak ne hazudnál legalább)
és itt ez a valaki mögöttem, és lehet, hogy történni fog valami, valami, ami talán több egy csóknál a kocsi mögött. De mindezek a gondolatok gyorsan átsuhannak a fejemen, nem is érdekelnek annyira. Most az érdekel, hogy szól a blues. Egy ideges hang a fejemben: nem csalhatod meg! S rémülten veszem észre, hogy nem is ideges többé, hanem egyenesen vidám, nevet a helyzeten, s hozzáteszi: ennyit a hűségről, hülye lány. Ezzel a kuncogó, cseppet sem figyelemfelkeltő vészjelző hangocskával gondolataimban, hátfafordulok féloldalasan, Ő is leereszkedik, és megcsókol mosolyogva. S így van ez egy ideig. Jön a következő dal, néha újabb csók, semmi szabályszerűség, a karok erősebben fonódnak. És véget ér a koncert. Az eső szakad.
– Találkozunk a ? – kérdezi. Olyan szépen néz. Eh.
– Persze...

És találkozunk ott. Beszélgetünk, egymás nevét is megtudjuk. Milyen sokat nevetünk! Újabb csók. Áh, hihetetlen.