Bárcsak örökké

Teljesen el voltam bambulva. Már nem emlékszem min gondolkodtam el, csak arra, hogy hirtelen visszazökkentem a valóságba. Ahogy merengtem a messzeségbe, egy lány állt távolabb előttem, – kitakarta a bokrot, amit szemeim előtte néztek. Egy kisebb lány csoprt tagja volt, akik valamely kellően unalmas órájukra vártak. A nap szépen sütött, és nekem is eszembe jutott, hogy lassan vége lesz a szünetnek, így indulnom kellene. Szemeim még egy pillanatig legelésztek a lányon, majd ők elindultak az egyik épület felé. Így hátulról méginkább megerősített abban, hogy (bár a világban sok minden nem, de) Ő tökéletes. Nem igazán hittem a csodákban; ADDIG.

Legközelebb mikor megpillantottam, úgy intéztem, hogy el kelljen mennem mellette, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Sötétbarna, vállig érő egyenes haja volt, valami rettentő dögös piros plüsspulóverben és feszülős farmerben állt. Mellei kisebbek voltak az átlagnál, nagyon tetszettek. Eleinte háttal volt nekem, de elindutm, hogy megkerüljem, gyönyörűen tündöklő kék szempár tárult elém, teljesen megbabonázott. Sosem láttam ilyen gyönyörűt azelőtt. Mikor tekintete rám tévedt, teljesen zavarba jöttem, majd, mint aki ezzel a határozott szándékkal jött volna, elindultam a legközelebbi mosdó felé. Amikor az ajtót becsuktam magam mögött a pulzusom már-már kolibrit megszégyenítő volt, és remegtem. Nagyon meglepődtem. Aztán megláttam magam a tükörben. "Még ilyen szánalmas alakot! " gondoltam, és bár nem voltam biztos magamban, elindultam kifelé. Már nem voltak ott. Mivel eléggé félénk voltam, nem mertem megszólítani még sokáig.

Egyszer úgy alakult, hogy egy folyosón várakoztunk. Ekkor elszántam magam, és valami teljesen stupid kérdéssel odafordultam a kis lánycsapathoz. Nos amelyikük a legközelebb állt hozzám, fogta magát és egyszerűen arrébbment, a többiek pedig próbálták visszafogni a kacajt. Ez annyira volt számomra, hogy megindultam a lépcső felé. Valaki utánam szólt "Ne menj el! ", de nem lett volna erőm a szemükbe nézni ezek után. Úgy éreztem teljesen leírtam magam, és a további órákon sem volt már kedvem résztvenni. Itt most egy snit, és alul a szöveg: "pár héttel később". Az ebédlőben pont mögöttem állt.