Biciklik

A húgom, az öcsém és én együtt laktunk, az örökölt lakásban, amikor ez történt. Az öcsém bicikliket lopott, a húgom tudott róla de nem szólt semmit. Egy délután kijöttek a rendőrök és elvitték az öcsénket, azt mondták, 72 óra, de lehet hogy meghosszabitják. A hugom nem volt otthon, csak hét után jött meg teniszedzésről. Ekkor én huszonöt, a hugi 17, az öcsém pedig 15 volt. Én dolgoztam, a hugi, meg öcsém suliba jártak. Még árvasági segélyt is kaptunk, szóval nagyon nem volt szükségünk a pénzre.
– Öcsi azt mondta, hogy te tudtál a bringákról – kezdtem. – Nem gondolod, hogy szólnod kellett volna? – kérdeztem a nappali foteljében ülve.
– Miért? – kérdezte, és megállt előttem.
– talán, hogy ne vigyék el a rendőrök az öcsénket! – kiáltottam.
– Bevitték? – kérdezte meglepve
– be, három nap előzetes, de lehet, hogy meghosszabbítják egy hónapra.
– Basszus -
– Szerinted mióta csinálja? Hány biciklit lopott el, hogy le is csukják?
– Nem tudom,. Szerintem nem régen csinálja... – mondta szemlesütve
– Ne hazudj, mert elverlek!
– Nem hazudok! És úgysem versz el!!!
– Úgy pofán váglak, hogy egy hétig körbe mész! – mondtam mivel nagyon ideges voltam.
– Ha már megversz, verj meg rendesen, ne egy pofonnal intézz el! – kiabálta dacosan, mint aki tudja, hogy úgy sem fogom bántani.
Elkaptam a karját és fenyegetően felemeltem a jobb kezem.
– Na üss meg! – kiáltotta, és látszott rajta, hogy tudja, úgy is megússza. Nem úszta meg. Egy elég nagyot rávertem a seggére.
– Na, mi van, most már elég? – kérdeztem, ő pedig összeszorított ajkai között kipréselte:
– Ennyi? Végeztél?! – Állt előttem dacosan.
– Nem! Ha kell még kaphatsz, és akkor majd elmondod az igazat! – mondtam és egy mozdulattal a karjánál fogva lerántottam és félig a fotel karfájára, félig pedig a térdemre fektettem.
– Biztos, hogy nem mondod el az igazat? – kérdeztem, miközben teljes erőmmel szorítottam lefelé.
– Dögölj meg! – kiáltotta. Ekkor Ütöttem egyet, ami nagyot csattant a fenekén. Meg sem nyikkant, de abbahagyta a menekülést.
– Nem fájt? Kérdeztem, de nem válaszolt. Ütöttem még egyet. Megrándult, de nem jajdult fel.
– Szemét! – mondta – Verjél, hogy liluljak meg! – Mondta gyűlölködve és felhajtotta a teniszszoknyáját – hátha így jobban fáj! – sziszegte.