Levelezés után

Hosszasan levelezgettünk, már mindenféle intim titkokat tudtunk egymásról. Így ismeretlenül egyre többet jelentettünk egymásnak, mindennapi gondolataink között benne szerepelt a másik, akár akartuk, akár nem. Aztán egyszer javasolt egy személyes találkozót, csak egy kávézást, de azért lehetett tudni előre, hogy testi kapcsolatról lesz szó. Hezitáltam rajta, mert a levelezéseink során kiderült, hogy sokkal fiatalabb, mint én, meg aztán nem is tartom magam valami jó nőnek, azt viszont nem viselte volna el az önérzetem, hogy boldogan ragyogva a karjaiba vetem magam, ő meg utálkozva eltoljon mivel hogy szexuálisan nem hoznám tűzbe.
Miután sokkal jobban vágytam rá, mint ahogy önmagamnak is beismertem volna, mégiscsak belementem egy személyes találkozóba is – akármikor visszaléphetek, gondoltam akkor. Egész héten a várakozás izgalma feszített, hajtottam volna az időt szombatig. Nagyon készültem, fodrász, kozmetikus, stb. Az általam legcsinosabbnak tartott ruhámba kirittyentettem magam, még egy is bedobtam indulás előtt – holott nem szoktam inni, de kellett egy kis oldás, mert már olyan görcsben voltam, hogy a kezem is remegett tőle.
Már odafelé menet közben megcsappant a bátorságom, újra és újra arra gondoltam, hogy elutasít, vagy ha szóban nem teszi is, meglátom a szemén, hogy egyáltalán nem vonzom, csak a kedvemért tesz erőfeszítéseket. Mire odaértem, már az egész testem reszketett, a hátamon folyt a veríték, a torkom kiszáradt és teljesen paff voltam. Mielőtt beléptem volna a kávézóba, megtorpantam az ajtóban, és pár pillanat ácsorgás után hátat fordítottam, és indultam vissza, amerről jöttem.
Feltépte az ajtót, utánam kiáltott, hogy várjam meg.
A szeme mosolygott, az egész lénye vibrált a napsütésben. Igazi hús – vér valójában még jobban tetszett, mint eddigi ábrándjaimban bármikor. Csak néztem őt, megérinteni sem mertem, pedig nagyon tetszett, és nagyon vágytam rá, hogy hozzásimulhassak. Átfogta a vállam, puszit nyomott az arcomra, és máris fogva voltam, már nem volt visszaút. Mentem vele, amerre vezetett, de amekkora gombóc nőtt a torkomban, beszélgetni nem nagyon lehetett velem.
Elmentünk valami lakásba, aztán ott ácsorgásomban csak összekapartam annyit, hogy: Bocsi, meggondoltam magam, elmennék inkább. Látszott, hogy csalódott – pontosan láttam az arcán, hogy megbántódott. Próbáltam magyarázkodni, hogy én nem érzem magam elég klassznak, nyilván ő nem is fog gerjedni rám, jobbhoz szokott – meg ilyesmi.