Rebecca

– Gyere bemutatlak a húgomnak! – lökte oldalba Steve hirtelen ötlettol vezérelve Robertet. Mindketten Steve születésnapi partijának nagy kerti sátrában ácsorogtak, elobb még elmélyülten beszélgettek a különféle édességektol és hidegtálaktól roskadozó asztaloknál.
– Megyek már! Csak ezt a falatot még lenyelem. – forgatta meg szájában az utolsó falatot és tette le a tányérját a legközelebbi asztal szélére a hirtelenszoke fiú, aki most volt eloször kollégiumi szobatársának családjánál.
A két elso évfolyamát most záró fiatalember átvágott a vendégek sorain. Steve anyja szinte mindenkit meghívott, aki élt és mozgott és tudott a fiáról valamit. Itt voltak a régi haverok, iskolatársak, és a rokonok persze, szóval több mint száz ember.
A srácok a hatalmas kert vége felé ballagtak, oda, ahol az embermagasságúra növesztett, gondosan megtervezett és formára vágott sövénylabirintus állt a néhány nagy, évszázados tölgyfától balra, szinte a kofal mellett. Ez egy ideális helyet arra az esetre, ha az ember el akart bújni a világ baja-zaja elol. Az útveszto elég nagy és bonyolult volt ahhoz, hogy egy idegen tényleg eltévedjen benne.
– Rebecca is ide szokott elbújni, ha elege lett a világból. – folytatta Steve a séta közbeni beszélgetést, aminek témája a barátjának bemutatandó lány volt.
– Ismered a rejtekhelyét?
– Még szép, hogy ismerem! – nevetett fel Steve, mikor éppen odaértek a különös hely bejáratához. – De most már maradjunk csendben, nem akarom, hogy ido elott meghallja: meg akarjuk lepni ot.
A két fiú elhallgatott és nekivágott a kacskaringókkal, éles válaszutakkal teleszott külön világnak. A magas növényfal néhol csak egy embernek elegendo helyet hagyott, néhol meg kiszélesedett, sot fapadokkal, koasztalokkal kis pihenoket, zugokat takargatott.
– Mindjárt ott vagyunk! – tette az ujját szükségtelenül a szája elé Steve, mikor hátraszólt a barátjának, aki az elobbi figyelmeztetése óta meg se mukkant, és már fogalma sem volt, merre járnak, hová lyukadnak ki.
Az út itt újra kétfelé ágazott, és ok a jobb oldali keskenyebb ösvényt választották. Innen már csak egy hirtelen balkanyar következett az egyébként egyenesen továbbvezeto útról, és máris betoppantak egy néhány négyzetméteres kis világos zugba, ahol a napon egy leeresztett nyugágyon egy vastag, derékig ero copfba fonott fekete hajú, lebarnult boru teremtés hasalt teljesen pucéran.