Egy húsvér Humbert Humbert kétségei

Már többször elofordult velem, hogy jártomban, a boltban, a strandon vagy egyéb helyen megnéztem egy-egy csinos kislányt. Olyanokat, akik valóban kislányok voltak; 14-15 évesek. Talán ez még annyira nem is megbotránkoztató, hiszen, ahogy ma öltözködnek az ilyen korban lévok, abból sokszor még a nagyobbak is tanulhatnak. De három napja történt valami, ami valóban megrémített.

Jelenleg foiskolai hallgató vagyok, és egy kiseloadáshoz kérdoívet kellett kitöltetnem egy adott intézményt használó emberekkel, köztük gyerekekkel is. Sikerült egy 5 fobol álló lánycsapatot megkérnem arra, hogy üljünk le együtt, és töltsék ki kérdoívemet. Az egyik kislányt különösen szépnek találtam. Barna, csillogó szemek, hosszú, barna, összegumizott haj és egy olyan mosolygós arc, amitol talán mindenkiben megmozdul valami. De bennem nagyon is megmozdult. Négyen ültek le eloször, ötödik társuk kiszaladt még a mosdóba kezet mosni. Ekkor még a barna kislánnyal szemben ültem le. Ok a lapokat töltötték, én pedig váratlanul telefonhívást kaptam. Hogy ne zavarjam oket, felkeltem, és hátat fordítva az asztalnak beszéltem. A mosdóból pont eközben jött vissza a másik kislány; elsétált mellettem, és az én tekintetem vele együtt haladt az asztal felé. Igazából azt vártam, hogy korábbi helyemre üljön. Nem fordultam az asztal felé, csak a fejemet fordítottam hátra, a nyakam szinte megroppant. A kislány leült. Éppen az én korábbi helyemre, és ekkor a feszültség, ami hatalmába kerített, megszunt. Öten ültek az asztalnál, hárman az egyik padon, ketten a másikon. Ha tehát én is le akarok ülni, akkor logikus, hogy a barna hajú kislány mellé ülök. Persze hogy le akartam ülni.

Helyet foglaltam mellette, és akkor kezdodött igazából az éber rémálmom. Ahogy mocorgott, többször is lábamhoz ért a lába. Megremegtem minden egyes alkalommal. Kellemes volt és bizsergeto érzés. Amikor felém fordult, és kérdezett valamit (megjegyzem, o volt mindközül a legérdeklodobb), szinte az orrához érintettem az orrom; úgy szerettem volna érezni arcomon az o puha arcát. És ami a legszörnyubb, ami miatt kiabálni kezdett bennem valami – talán lelkiismeret, talán jó ízlés vagy akármi is a neve; ahogy a lap fölé hajolt, kis pólójának nyaka elvált mellkasától, és én sóvárgó szemmel lestem be óvatosan a dekoltázsába, hátha látszik valami.