Vera 3. rész

Verán egy egyszeru fehér vállpántos póló volt, meg egy combközépig éro szoknya, szandállal. Nevetgélve, egymásba kapaszkodva sétáltunk el a vendégloig, ott meg kiültünk az árnyas fák alatti asztalok egyikéhez. Minden asztal eleve négy személyes lévé, mi az egyik sarkot kiválasztva egymás mellé ültünk. Ez lehetoséget adott az meghitt beszélgetésre is, de arra is, hogy az asztal alatt mások számára észrevétlenül megsimogathassam felém eso combját.
Eloször csak italt rendeltünk, valami üdítot. Szóba került a közös múlt, a nagy közös kirándulások. Már több mint egy órája az asztalnál, és már arra gondoltam, meg kellene rendelni az ebédünket is, mikor a mobiltelefonom. Ránéztem, ki is hív. Az öcsém volt az. "Éppen ebédelni készülünk. Itt vagytok a kisvendégloben? " – kérdezte. Na jó, jöhetnek ok is. Valójában nagyon örültem annak, hogy újra láthatom Katát, de ezt erosen igyekeztem elrejteni. Verát nem zavarta, hogy asztaltársaságot kaptunk. Még fel is állt és Kata elé ment, hogy puszival köszöntse a lányt. Persze én is felálltam közeledtükre és megpusziltam üde arcát. Friss tavaszi virágillat csapott meg, mikor közelhajoltam hozzá. Milyen finom parfümöt használ. Vera csak igen különleges alkalmakkor illatosította magát így. Az öcsém rögtön leült mellém, így Kata velem szemben foglalt helyet.
A lenszoke lány most egyetlen vastag fonásba összefogott hajjal érkezett. Nyakán jól látszottak a kis pihék, amik már nem fértek be a többi közé. Egyrészes farmerruhájának cipzárja most is le volt húzva, majdnem a köldökéig, tehette, enyhén domboruló idomai illedelmesen meghúzódtak a vastag anyag mögött.
Megrendeltük az ételeket. Kezdetben mindenki foleg a párjával beszélgetett, csak a foétel elfogyasztása után változott a dolog annyiban, hogy most már a két lány is egyre többet csacsogott külön. Még a desszertre vártunk, fagylaltkelyheket rendeltünk, mikor hozzám hajolt az öcsém:
– Te bátyus, ez a csajszi nagyon ott van! Persze kiderült, hogy már nem szuz, de annál jobb volt a menet.
– Hallottalak benneteket. – jegyeztem meg az irigységtol epésen.
– Igen? – meglepodést színlelve egy pillanatig, de aztán vállamra csapva folytatta: – Ezek szerint jól gondoltuk, hogy hallgatózni fogsz.
– Egyáltalán nem hallgatóztam, csak éppen akkor mentem ki a fürdoszobába és nem lehetett nem rátok figyelni, úgy visongtatok a szobában.