Erdei történet 6. rész

Az elkövetkezo héten miközben a sebeimet ápoltam nem igazán tudtam elengedni magam. Állandóan az járt a fejemben, hogy milyen fognak kitalálni még a számomra. Szerencsére a hét második felére már semmiféle fájdalmat nem éreztem és visszanyertem szokásos kondíciómat is. Péntek éjjel már alig aludtam valamit, pedig tudtam, hogy nem ártana elore kipihenni magam.
Eljött a szombat reggel. Szokásos módon megreggeliztem, lezuhanyoztam, elintéztem minden szükséges ügyemet. Mivel sejtettem, hogy ok sem hülyék teljesen, egy olyan ruhát vettem fel, amiért nem lenne kár ha bármi történne is vele, s a biztonság kedvéért egy szatyrot is vettem magamhoz. Elindultam az erdo felé. Mikor már kelloen beértem a fák közé, s közel voltam a táborhoz, kerestem egy fát, amely megfelelo rejtekhelyül szolgálhat a ruhásszatyor számára. Kisvártatva rá is találtam egy fára, amelyben egy odú volt. Elkezdtem levenni a ruháimat. Mikor már csak a bugyi volt rajtam beleborzongtam. Kell ez nekem? Mit vállaltál te hülye már megint? Aztán eszembe jutott a puncimban lévo lakat. Megfogtam és azt éreztem, hogy nedves. Beizgultam. Erre lesz, ami lesz, levettem a bugyimat is, beletettem a szatyorba, majd az odúba tettem a szatyrot a ruhákkal, s néhány falevéllel letakartam. Aztán elindultam a tábor felé. A tábor azonban teljesen üresnek tunt, sehol egy lélek. Elindultam a kisházhoz, majd bekopogtam az ajtaján. Senki sem nyitott ajtót. Megint kopogtam, majd lenyomtam a kilincset. Az ajtó zárva volt. Na most mi lesz? Gondoltam, miközben elindultam a sátor felé. Ekkor a hátam mögött meghallottam egy hangot:
– Keres valakit?
Erre megfordultam, és láttam, hogy mögöttem egy vadidegen férfi áll. Ösztönösen az ágyékom és a melleim elé tettem a kezem, takarva amit lehet, majd ráförmedtem:
– Mit csinál maga itt?
– Én mit csinálok? Maga van kissé szokatlan öltözékben. – Mondta, miközben végigmért a tekintetével. Eközben persze fülig vörösödtem a szégyentol. Ismét úgy éreztem, hogy megnyílik alattam a föld. Idejöttem, aztán ahelyett, hogy vártak volna, megint egy idegen elott kell meztelenül állnom.
– Én... Én egy Marcsi nevu lányt keresek. – Hebegtem.
– Nem tudom, kellene ismernem egy Marcsit, aki egy csinos meztelen lányra vár? – Kérdezte nevetve, miközben folyamatosan bámult.
– Esetleg én is tudnék segíteni önnek, ha gondolja! – Mondta gúnyosan.
– Nem! – ordítottam, majd elkezdtem szaladni a suru felé, miközben hallottam, hogy o csak hangosan nevet.