Vetkőzőpóker

A szobatársam, Rob, egy kis tervezőcégnek dolgozott. A "kis"-t úgy értem, hogy a főnöke volt a tervező, Rob volt az eladó, s a harmadik alkalmazott a recepciós volt. Mivel a főnök általában munka után járt, Robra hagyta meló nagy részét. Így hát elég sok időt töltött a recepcióssal.
Amikor mesélni kezdett az új recepciósukról, Lisáról, úgy tűnt, szerencséje van, mintha csak flörtöltek volna. Akkor még nem is sejtettem, hogy Lisa alkalmazása nekem is nagy örömöt fog jelenteni. Esténként, amikor Rob hazajött, mindig Lisáról mesélt. De egy nap sokkal érdekesebb híreket hozott. Kiderült, hogy Lisa jó barátnője Dawnnak, a pincérnőjének, ahová mindig szerettünk járni. Nem voltam biztos benne, hogy mit tegyek, mert Rob és Lisa olyan szépen közeledtek egymás felé. Nem lett volna jó, ha Dawn felbukkan, és elvonja a figyelmét – ahogy a mondás tartja: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
Kiderült, hogy nincs okom aggódni. Sőt, Rob tulajdonképpen engem akart Dawnnal összehozni. Egyik este lementünk négyesben inni, és remekül szórakoztunk. Dawn és én nem jöttünk össze, de Rob és Lisa sem. Inkább végignevettük és viccelődtük az éjszakát, mintha már évek óta ismernénk egymást. Olyan jól szórakoztunk, hogy nem is bántam, hogy nem lett romantikusabb a dolog. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem találtam Dawnt, sőt, Lisát is vonzónak. Sőt, sokat álmodoztam róla, hogy mit tennék valamelyikőjükkel, vagy inkább mindkettőjükkel.
Ahogy telt-múlt az idő, sokszor elmentünk ide-oda, és mindig jól szórakoztunk. Senki sem erőltette a dolgot, de Robbal sokszor beszéltünk róla, hogy jó lenne, ha továbbhaladhatnánk. Egy decemberi szombaton végül megtört a jég.
Lisa és Dawn átjött hozzánk, hogy együtt menjünk el a karácsonyi bevásárlásra. Hideg, szürke nap volt, és pár óra csavargás után visszamentünk a lakásra, hogy felmelegedjünk. Csináltunk egy nagy adag forró csokoládét, üldögéltünk és zenét hallgattunk. Dawn megszólalt:
– Szerintem itt az ideje, hogy kipróbáljunk egy kis mókát.
Rob viccesen a vetkőzőpókert javasolta.
– A gatyátokat is elnyernénk – vette a lapot Dawn.
Ez elég valószínűnek tűnt – sem én, sem Rob nem voltunk nagy pókerarcok, de ezt ők nem tudták. De azért faarccal folytattuk, kíváncsiak voltunk, hogy meddig mennek el a lányok. Addig-addig viccelődtünk azon, hogy ki ver meg kit, hogy nem volt visszaút. Elővettük a kártyát, elmondtuk a szabályokat, és körülültük az asztalt.