Vera 1. rész

Verának pontosabban Veronikának hívták azt a lányt, akiről ez a történet szól. Veronika volt a keresztlevelében szereplő név, de mindenki csak Verának szólította, mivel így akarta egészen kislány korától kezdve. Mert elég régi a mi kapcsolatunk. Már az óvodában egy csoportba jártunk, és ez az egy osztályba járás meg se állt volna egészen az érettségiig, ha nem szól közbe az élet.
Apám katonatiszti pályafutása miatt családunk néhányszor költözésre kényszerült. A ilyen lakóhelycsere persze felégetett mindent maga körül. Kapcsolatokat, barátságokat talán még szerelmeket is. De mi a Verával nem hagytuk magunkat! Az áltanos iskola vége felé jött a költözési parancs, de én ellenálltam. Még fél évig. Így a Verával fejezhettem be a nyolc osztályt. A gimnáziumba már az új lakhelyünkibe kellett jelentkeznem. Ekkor aztán csak kikönyörögtem, hogy Vera legyen nálunk legalább a nyári szünetekben. Az egymás utáni vakációkon aztán egyre több időt tölthettünk együtt, az első nyáron három héttel kezdve míg ez az időtartam fel nem kúszott a harmadik osztály befejezésére már két hónapra. Június utolsó hetétől kezdve augusztus végéig közössé vált a világ.
Egyet még itt, előre le kell szögeznem: nem lettünk szerelmesek egymásba. A hosszú együtt gyerekeskedés inkább valamiféle fivér-nővér testvérkapcsolattá nemesítette a barátságunkat. Talán ezért is volt a gyerekkoron átívelő barátságunk ilyen tartós. Olyanok voltunk mint egy ikerpár. Mármint kétpetéjű ikrek. Együtt lógtunk, haverkodtunk, buliztunk, cikiztük ki az éppen fel-felbukkanó srácokat vagy lányokat. Ennek persze meglett az eredménye: barátságunk eleve meddővé tett minden más kapcsolatot, de ezt akkor mi nem vettük észre abban a kamaszodásunkkal, nemi érésünkkel és erre való ráébredésünkkel fűszerezett világunkban.
Az egész képet még egy tény bonyolította igazán, ami a történetünk szempontjából alapvető fontosságú lett: egy kicsivel több mint egy évre a születésem után családunkba érkezett az öcsém, aki kezdetben egyáltalán nem befolyásolta Verával való viszonyomat. Ő élte a saját életét a saját csajozásaival és csalódásaival együtt, mi meg a magunkét. Ez így volt egészen addig a bizonyos nyárig.
Verához várakozó izgalommal mentem ki a vasútállomásra.