Játék... 1. rész

A levegő nyári illatoktól volt terhes. Jobbára mozdulatlan volt, de néha feltápászkodott illatpárnájáról, s sétára indult. Csatlakozott hozzá a frissen vágott fű, megannyi virág és a lovak csípős szaga. Nagyot szippantottam belőle, s kissé megszédültem az érzéstől. Vigyázni kell, mert még a végén . A meleg nagy hullámokkal borított el, verejtékben fürödtem.
De jólesett, felfrissített.
– Mikor érünk már oda? – nyafogott Jeff, aki már unta a sétát.
– Nemsokára ott vagyunk.
Nem szándékoztam több szót fecsérelni ezen a szép napon, inkább csak érezni Természetanya lüktetését. Mérges voltam Jeff folytonos panaszkodásai miatt. Ránéztem a mellettem haladó köpcös férfira, homlokáról, s majdnem kopasz feje búbjáról zsebkendővel törölgette az izzadságcseppeket. Gyorsan elfeledtem iménti haragomat, szívemet atyai érzések töltötték el, és a sajnálat a koravén Jeff iránt.

Családjában a férfiak 30 éves korúkra csaknem teljesen kopaszok lettek és erős hajlamuk volt az elhízásra. Nehéz lehetett velem lépést tartania. Fürgén tapostam az utat, minél előbb érezni akartam az izmoktól pulzáló testeket a kezem alatt, látni ezeket a gyönyörű teremtményeket.
Az idő kilépett ólomcipőiből, felhúzta hétmérföldet, lépő csizmáját, s egy pillanat alatt a zöld kapunál voltunk.
Egy kicsit azért sajnáltam, mert örültem, hogy végre kinyújtóztathatom elgémberedett tagjaimat. Jeff egy elégedettet sóhajtott. A következő négy órát a gesztenyefa árnyékában, közel a földillatú pincéhez kortyolgatva, s pompost eszegetve fogja tölteni.
Jól sejtettem, máris az árnyék felé kezdett kacsintgatni.
A bajszom alatt mosolyogva vártam a kifogást.
– Uram, én... Esetleg megvárhatnám itt?
Nem hiszem, hogy szüksége lesz valamire. De ha gondolja...
– Nem, köszönöm nem vagy te a komornyikom.
Ülj csak le, és pihenj.
– De hát csak nem gondolja uram, hogy én azért...
– Nem meg se fordult a fejembe.
– Hisz, tudja, hogy én hűségesen szolgálom, teljesítem minden óhaját.
– Tudom. De az ég szerelmére... Nem vagy te a szolgám, viselkedj már úgy, mint egy könyvelő! Hányszor kértem, hogy tegezz!
– Ha gondolja...

– Nem gondolja! A nevem Mika.
– Ha gondolja Mika úr...
– Jeff...
– Ha gondolod Mika
– Jobb. Kettőkor itt vagyok. Aztán nekem is hagyj egy kis pompost – kacsintottam rá és elindultam az istállók felé.