Csak a Most, csak az Itt, csak Te és én

16 volt. Én 27. Túl jó néhány lányon, nőn, asszonyon, sosem nyugodva. Talán egész addigi életemben őt kerestem. A talán el is felejthetem.

A természet lánya, ajándéka, arányos, gyönyörű test, markomba gömbölyödő mellek, kemény, kicsi popsi, lágy hajlat, vékony derék, törékeny, akár egy . Divatlapba illő szabályos arca, mégis egyedi, különleges. Mélykék szeme őszintén tükrözte érzéseit, s mégis volt benne valami örök rejtély, izgalom, megfejthetetlen. Az ajkai, beleborzongok.. Várakozóan hagyták, hogy kutassam ajkaimmal őket, de mindig akkor, és pont akkor rezdültek, ahogy nekem a legjobban esett.
Nyugodt eleganciával (csakis veleszületett lehetett) szeretett ezekben az intim pillanatokban, míg a világnak örökmozgó, temperamentumos, sőt olykor hirtelen természetét mutatta. Vele ismertem meg a csak itt, csak most, csakteésén-t. Ő tanított. Miközben istenként nézett fel rám, ugrott a nyakamba, érett bölcsként mondott véleményt a legkülönfélébb dolgokra.

Hosszúra nyújtottam a várakozás idejét, míg teljesen az enyém lett. Tudtam első leszek neki, azt is bármikor kész rám, ha akarom. Akartam, mint még semmit soha jobban. A felelősség súlya, melynek fogalmat nem is ismertem addig, tett óvatossá, lassúvá. Intim játékaink szabályait is furcsa mód ő alkotta, velem a "tapasztalttal" szemben. Például így: Jólesik, ha megérintem, bárhol csókolom? Nagyon is? Akkor olyasmikkel, mint a kiemelt erogén zónák direkt ingerlése, ráérünk foglalkozni, ha majd arra szorulunk, hogy ezt a jólesiket már csak így érezzük. Persze nem így mondta, de ez volt a lényege. Elbűvölt.
Szerettem volna, hogy tökéletes legyen minden akkor, amilyen tökéletes ő maga is. Persze hogy a váratlan, no meg ő oldotta meg ezt is.