Kosárlabda után

Gyulával, és Ottóval és még néhány emberrel rendszeresen szoktunk kosárlabdázunk egy zuglói iskolában. Már többször elhatároztuk, hogy elindulunk valamilyen eseményen. Gyula olyan magas mint én, és bár jó öt nehezebb, sajnos az mind izom, és kicsivel rugalmasabb is mint én. Többször játszottunk egy az egy elleni mecset egymással, és persze hol én győzök, hol ő, de be kell vallanom általában az ő két nyert meccsére csak eggyel tudok válaszolni. Viszont ha egy csapatban vagyunk valami szédületesen kombinatív játékot tudunk produkálni, és ilyenkor mindig egy emberrel több játékost engedünk meg az ellenfél csapatában. Ottó alacsonyabb nálunk, gyors, és ügyes, de a keze nem olyan biztos, mint a miénk ráadásul mikor elkapja a hév sokszor elszórja a labdákat.
Ez a történet télen játszódott. Az iskolák diákjai jól megérdemelt téli szünetüket töltötték. Talán éppen ezért tette a Rákosborzasztói iskolában működő kosárlabda klub a streetball sportnapját épp erre az időre. Az elődöntőig simán eljutottunk, de itt egy nagyon jó csapatot fogtunk ki ellenfélnek. (A későbbi bajnokot. ) A játék izgalmas az eredmény kiélezett volt. Húsz húsz, aki a következőt bedobja az a győztes, és bent van a döntőben. Szerencsére sikerült megszerezni a lepattanó labdát, passz Ottónak, és ha elég gyorsan adja Gyula be tudja fejezni. Nem adta, maga próbálkozott, és persze kihagyta. Ráadásul nem volt időnk visszazárni a védelmet, és ezt az ellenfél kihasználta. Kész. Mehetünk fürdeni.
Az utánunk következő meccs, a nők döntö találkozója volt amelyet a férfi nagy döntő követett. Gyula felesége egy kolleganőjével játszott itt, a harmadik hölgy egy tanítónő akinek mint később megtudtam Nóra volt a neve.
Mire lezuhanyoztunk és felöltöztünk a rosszkedvünk is eltűnt és szurkoltunk a lányoknak, akik ezt meg is hálálták, simán begyűjtötték az elsőséget. Mindenki nagyon örült, és a díjkiosztáskor, – amikor is kis érmet, és kozmetikai csomagot kaptak a győztesek – gratuláltunk, és persze ilyenkor jár a puszi is. Az ismerős lányokkal gyorsan végeztem, és jött Nóra. Hosszú vörös haját hátul egy copfba összefogva viselte, picit még lihegett, de amikor a szemébe néztem, hirtelen mintha elhallgatott volna a zsibongás, és csak ketten álltunk volna az egész csarnokban.