Fáradt reggel

Aaaaáááááhhh. Nagyban ásítok, szokás szerint csukott szemmel, miután egy szép álomból felébredek. Au. Már megint. Másnaposság... Fáj a fejem már most? Nyújtózkodok egyet, majd... Hoppá mi ez. Valami puha, de kellemesen kéz meleg valami. Nem emlékszem, hogy bármi is lenne az éjjeliszekrény és az a karom közötti ágyrészen. Rémülten kinyitom a szemem, hirtelen felülök, és odafordítom a fejem. De... hát... en... nem lehet. Ilyen nincs! Egy lány? Mit keres itt? Zavaromban csak ennyi telik tőlem.

Nyújtózkodásomnak meg lett az eredménye. Szépen orrba vágtam az illetőt, amire egy halk tipikus női nyüszítő morgás volt a válasz. Rémületemben megdermedtem, moccanni se akartam. Szerencsémre nem ébredt fel. Legalább lesz időm gondolkodni egy kicsit az utóbbi éjszakáról és délutánról. Nem jut az eszembe semmi kézenfekvő, ezért az ágy mellől felveszem a papucsot, felhúzom a lábamra és elindulok a jól megszokott Vasárnap reggeli zuhanyzásra.

A hideg zuhany hatására kezdenek az emlékek feltörni. Valamiféle koncert volt az Arénában az este. Valami hülye finn instrumentális rockcsapat lépett föl. A nevükre nem emlékszem... Valami A.. Apo.. Apophis... vagy... persze, Apocaliptica! De hogy ki az az ágyon... nem tudom. Egy biztos: a kis lila kerek folt a lábamon egy acélbetétes nyoma lehet. A francért kellett megint bemenni a színpad előtti tumultusba.
Szerencsére a kis vendégem, vagy nagyon álmos, vagy szándékosan nem ébred föl. Egy törülközővel a derekamon elindulok a ruhaszárító felé. Leszedek két garnitúra ruhát. Egy-egy bokszert, és pólót, majd választok magam is egyet, amit egyből fel is veszek. Nagy belső csatakiáltás közepett indulok a konyha felé, hogy kerítsek valami reggelit. Elindítom a kávéfőzőt, végre valahára reggel két főre. Előkerül egy tálca, tányér, pöttyös bögre, amibe tej, plusz egy kis kakaópor, a tányérba pedig kenyér, vaj, meg egy pár szelet felvágott kerül. Büszkén és arcomon sok-sok kérdőjellel elindulok a szoba felé.

A lány még mindig alszik. Vagy mégsem? Leülök mellé az ágyra, amire Ő kinyitja a szemét és rám néz. Milyen szép... óriási zöld szemei vannak, bár nagyon hunyorog... A haját is csak most nézem meg. Vörös, hullámos. Hát persze. :) Nyugtázom egy nagy-nagy belső mosollyal.

– Jó reggelt! Hogy aludtál? Még mindig fáj a lábad? – kaptam a hirtelen kérdést.