A belső tűz

Egyhetes táborból voltunk éppen útban hazafelé. Nagyon jól szórakoztunk, mindkettőnknek kellett egy kis kikapcsolódás, és most, hogy végetért, fáradtan, de boldogan ültünk fel a vonatra, hogy hazautazzunk. Este volt, a fülkében halvány fény világított, kívül azonban teljes volt a sötétség. Egy állomásra érkeztünk, kinéztem az esőáztatta peronra, és a sárga lámpák fényében elolvastam a táblát: Kiskunfélegyháza. Még messze járunk.

Lassan vállamra hajtod a fejed, én közelebb húzlak, és átölellek, és én is rád hajtom a fejem. A vonat lassan ringat bennünket. Hallom lassú lélegzeted, és érzem tested melegét. Te is közelebb vonsz magadhoz, karoddal az enyémbe karolsz, és lassan simogatod a kezem. Ettől a felszínre tör belőlem egy érzés, ami az egész héten bennem volt, égetett belülről: nagyon vágyom arra, hogy érinthesselek, és beléd olvadjak. Nagyon szeretlek Téged, és boldoggá akarlak tenni, érezni akarlak. Felemelem a fejem, és fáradtan hátradőlök. Te is felnézel, tekinteted tüze szinte az elviselhetetlenségig fokozza a vágyam. Lassan megcsókollak, és ahogy ajkunk egymáshoz ér, már nincs kétségem. Megízlelem a forróságot, mely ajkaidból árad, és egyre és egyre mélyedek bele, s simogatom a hátad. Halkan lihegsz, majd fölkelsz mellőlem. Az ajtóhoz lépsz, és bezárod, majd rám mosolyogsz, lábad szétveszed, és lovaglóülésben ülsz rám. Két kezeddel arcomat érinted, és újra hívsz, a forróságba, melyet ajkaid nyújtanak nekem. Egyre hevesebben csókolózunk, továbbra is a hátad simogatom, majd kezem lejjebb téved, gömbölyű feneked masszírozom, ajkamat pedig lehelletvékony topodon keresztül a mellbimbódra zárom.

Lassan szívogatom, érzem, hogy kemény és merev. Lassan mozogni kezdesz ágyékoddal, lélegzeted megváltozik, vesszőm már vadul ágaskodik, ráülsz barlangoddal, és én ruháinkon keresztül is érzem, hogy szétnyílsz rajtam, hogy befogadj.