Maison du l'Amour 2. rész

Izgatottan vártam a hétfőt. A házból visszajövet el-elábrándoztam az Ölelő és Bársonyfarkú által nekem okozott élvezeteken és arról, hogy vajon mit fog tenni Ölelő, visszaadja-e a melltartómat, amit ugye egyébként direkte erre a célra hagytam ott mellette. Aztán sorba vettem, hogy még hány melltartóm van. Na annyi azért nem volt, hogy minden pasasnál hagyjak egyet...

Hétfőn – amikor bementem az irodámba – egy piros, ördögöcskékkel és szívekkel teleszórt csomagolópapírba bújtatott kis csomagot vettem észre az asztalomon. Megdobbant a szívem. Gyorsan megtapogattam és örömmel konstatáltam, hogy a melltartóm lehet benne. Kibontottam, az is volt... de csak az egyik kosara. Ölelő elöl félbe vágta a melltartómat!!! A fél kosár mellől egy kis kártya hullott ki.

"Ha vissza akarod kapni a másik felét, akkor legyél este 9-kor a Maison du l'Amournál. Jelszó: Énekek éneke. "

Mi ez?! Megőrült Ölelő vagy titokban melltartó fetisiszta lenne?!! Jól van, eszerint próbára akar tenni a srác, hogy vajon kilétét felismerve is megkockáztatok-e egy újabb kapcsolat felvételt vele! Eszerint ő is folytatásra gondolt. Lábaim megint elgyöngültek, ahogy visszaemlékeztem a néhány napja történtekre. Istenem! Ölelő és Bársonyfarkú... nem, inkább csak Ölelő...

Azért azon meglepődtem, hogy ilyen előzmények után nem személyesen adja át, akár a fél melltartómat is... Bár lehet, hogy egyébként szemérmes a lelkem és ezért folyamodik ilyen megoldásokhoz vagy haragomtól félt a fehérnemű miatt. Így morfondíroztam magamban, de már tudtam, hogy el fogok menni. Az ember lánya mégse hagyja veszni a fél melltartóját!? Na meg hátha adnak, ha szépen megkérem őket abból a fahéj illatú kencéből, és ha már, akkor talán abból az isteni nektárból is, amit ott ittam. Ne légy telhetetlen, elég lesz a kence is! – szidtam meg magam mohóságomért.

Alig vártam, hogy leteljen a munkaidőm. Hazamentem és elkezdtem készülődni. Gondosan lezuhanyoztam, kókusz illatú tusfürdővel kenegetve magam. Erre biztosan harapni fog, ha a fahéj illatot kedveli. Nem tudtam pontosan, hogy mi vár rám, de azt tudtam, hogy megint nem kellene bugyit vennem. Most azonban úgy döntöttem, hogy megnehezítem a vetkőztetést számára. Felvettem egy tangát magamra,... melltartót nem, mert nem akartam egy újabbat feláldozni a szerelem oltárán. Hátha ezt meg elvinné emlékbe. Magammal vittem egy harisnyatartót és egy harisnyát. A felsőrészem elöl apró gombokkal záródó top volt, a szoknyámon pedig cipzár helyett egy befűzött szalag hátraáltatta a levételt. Már előre dörzsöltem gonoszul a kezeimet, hogy Ölelő mit fog kezdeni ezzel a sok kikapcsolni, kibogozni . Lelke rajta, nem kellett volna kivégeznie a melltartómat! Azért pontban kilenc előtt öt perccel leparkoltam a ház parkolójába és magamra vettem a harisnyatartót és a harisnyát is rákapcsoltam. Arra rövid időre kibírom.

A ház most is elképesztően nézett ki, megint rázott a nevetés a kopogtató kézbevételekor. Ugyanaz a vörös hajú nő nyitott ajtót, majd miután elrebegtem a jelszót, akkor beengedett. Újra ott álltam hát a gyertyafényes előcsarnokban, a hangszóróból most is lágy zene szólt és orromba megint befészkelte magát a fahéj illat. Már megindultam az előző alkalommal megismert ajtó felé, amikor a hangszóróba beleszóló női hang megállított és várakozásra intett. Mi a manó? Most nem oda nyerek bebocsátást?! Kezdett még jobban izgatni a dolog, mert éreztem, hogy most másféle dolgok vannak készülőben.

Egy perc telhetett el és a női hang a terem hátsó részéből nyíló ajtó felé irányított. Remegő szívvel nyomtam le a kilincset, majd beléptem... egy korom sötét szobába. A szandálom alatt selymes füvet éreztem lábaimmal, növények súrolták karomat. Valaki kézen fogott és elvezetett egy fotelhez, majd leültetett. Mi ez? A pálmaház? Már szinte vártam is egy trópusi őserdő neszeit. Nagyon halvány körvonalakat érzékeltem csak, ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez. De senki ember fiát vagy lányát nem láttam. Már nagyon melegem kezdett lenni a harisnyában.

Hirtelen a közelemben megszólalt egy karcosan izgató, pátosszal teli férfihang egy hangszóróból. Azonnal felismertem. A srác volt a könyvelésről, azaz Ölelő.
– Miért jöttél el ide? Akarod-é, hogy feltáruljon rejtett vágyaidnak kapuja?
Na, ez a sületlenség teljesen kihozott a sodromból.
– A melltartómért jöttem! – feleltem enyhén bosszúsan.
Erre Ölelő zavartan hallgatott jó néhány másodpercig. Nyilván nem erre a válaszra számított. Gyorsan megszabadultam a harisnyámtól és ettől kicsivel jobb hangulatom támadt.
– Mit tudsz a rejtett vágyaimról? – kérdeztem bele menve a játékba.
– Nagyon is sokat. Elfelejtetted a múltkori éjszakát? – kérdezte némileg megbántottan Ölelő.
– Nem, dehogy is felejtettem. Te és Bársonyfarkú igencsak kellemes perceket szereztetek nekem.
Ölelő megint nem szólt semmit, nyilván azt találgatta, hogy honnan ismertem fel a hangját.
Utána kuncogva megszólalt:
– Bársonyfarkú, ez jó... Engem is elneveztél? – firtatta.
– Ölelőnek hívtalak magamban.
Ölelő hangosan nyelt egyet, majd gyorsan tovább folytatta:
– Vesd le minden ruhádat és állj meg ott ahol vagy.

Most átkoztam csak el magam, hogy milyen öltözetben jöttem. Most bezzeg nekem kellett a sok mindenfélét kikapcsolnom, kifűznöm, kibogoznom! Aki másnak vermet ás... na az én vagyok.
Ruházatomtól és tőlem telhető sebességgel megszabadultam a gönceimtől és ott álltam a fotel mellett, megint csak anyaszült meztelenül és megint nem láttam semmit, csak most nem a szememen lévő kendőtől.

Azért nem tagadtam meg kíváncsi természetemet és a fotelbe kapaszkodva körbe tapogatóztam. Egy asztalka volt a magas karfájú fotel mellett, rajta két kehely és egy flaska. A fotelnek csak egy vékony háttámlája volt, az oldalt körbefutó karfák alul nyitottak voltak. Ki se kellett nyitnom a flaskát, hogy tudjam: a fahéj illatú borféle lehet benne. Mást nem találtam az asztalon. Némileg csalódott voltam, azért titkon számítottam valamilyen más meglepetésre is.

Ölelő ismét megszólalt, de már a közvetlen közelemből:
– Ülj le kérlek a fotelba.

Leültem, de ott már volt valaki. Ijedten felpattantam és megfordulva a fotel közepe felé tapogatóztam. Ölelő volt az. Ugye, most már nem kell elmesélnem, hogy honnan tudtam... Megnyugodva ültem vissza az ölébe, háttal neki és egy kicsit fészkelődtem, hogy minél kényelmesebben üljek. Tehettem én arról, hogy mindez szaporább lélegzetvételt eredményez nála?!

Ölelő nevéhez méltóan hátulról átölelt és most már testközelből intézte hozzám a szavait.
– Tudtam, hogy visszajössz hozzám. – mondta lágyan.
– Miért voltál benne olyan biztos? – vontam kérdőre
– Éreztem, amit éreztél, na és a búcsúcsókod is eléggé elárulta, hogy tetszett, amit csináltunk... Bársonyfarkúval. – Itt megint kuncogni kezdett.
– Arra gondolsz, amikor egy kicsit megbabusgattalak elmenőben? – doromboltam neki.
– Igen... arra... Ébren... voltam... ám. – felelte, nyelésekkel tarkított szünetet tartva minden szó között, mert én még mindig nem éreztem elég kényelmesen magamat, így újfent helyezkedni kezdtem.
– Miért vágtad ketté a melltartómat? Gyűjtöd a fél melltartókat? – érdeklődtem az egyik engem most érdeklő témáról.
– Nem, csak úgy gondoltam, hogy azért biztos visszajössz, ha esetleg az én ölelésem nem is hiányozna – válaszolta álságosan pironkodva. A beste lélek nagyon is jól tudta, hogy mennyire élveztem őt!

Közben az asztalkán matatott és tudtam, hogy most tölti ki mindkettőnknek az ajzószert. Mohón kortyoltam az italból és a hatás most sem maradt el, bár ebbe az itókába másféle ízek is vegyültek. Ismét könnyű voltam és átlátszó. Közben hallottam, ahogy nagy kortyokban nyeli a nedűt. Mire készül? Maratoni menetre? Magamba néztem és rájöttem, hogy egyáltalán nem bánnám. Azért egy hangyányit hiányzott Bársonyfarkú farka az arcom mellől és pihés golyói a vállgödrömből.

Ölelő ismét átölelt és én halk, hárfa pendülést hallottam a háttérből. Csókja így is teljesen váratlanul ért, a fülemben most egész hárfafutam futott végig. Próbaképpen visszacsókoltam, mire lágy oboa szó zendült. Hűha, ez kezd izgalmas lenni!! Mi lehetett ebben a borban?! Nem mertem rákérdezni, hogy ő mit hall, mert féltem, hogy teljesen nevetséges leszek, ha kiderülne, hogy ő semmit sem.

Szembe fordultam vele, lábaimat a fotel karfái alá csúsztattam két oldalt. Éreztem, ahogy keményedő farka neki nyomódott a fenekemnek. Ölelő két kezébe fogta az arcom és újból megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. Egyszerre hallottam a hárfa futamot, amely alá engedelmesen alásimult az oboa dallama. Hitetlenkedve csóváltam a fejem.
– Eszerint te is hallod. – súgta Ölelő.
– Igen, én vagyok a hárfa és te vagy az oboa. – feleltem halkan, én is suttogva, mintha attól féltem volna, hogy ha hangosan is kimondom, akkor megszűnik varázslat.
– A te ötleted volt? – kérdeztem.
– Amikor idejöttem, akkor mondtam, hogy csak ketten leszünk, erre a kezembe nyomták ezt az üveget és két kelyhet. – válaszolta.
Ez tényleg Ház a Szerelemhez. Mindenki azt kapja, amit óhajt, még ha nem is tudja, hogy mi az.

Izgatottan próbálgattuk a különféle érintések keltette hangzatokat. Nem is vettük észre, hogy közben egyre jobban belemelegedünk egy teljesen másfajta tevékenységbe, mint a közös zenepróba. Amikor a nyakamat csókolta, hármas hárfa akkord csendült, míg az én mellkas simogatásom egy kitartott oboa hangot eredményezett. Közben persze a nedű tovább dolgozott bennünk. Ölelő megízlelgetve melleimet, azokat szájával cirógatva egész szvitet hozott össze hárfára, na meg őrülten jó érzéseket keltett bennem. Én a mellkasát és hasát simogattam, amitől kellemes kamaradarab kerekedett. Közben farka izgatottan mocorgott a hátam mögött. Felálltam és előre toltam farkát a hasamhoz, ami újabb két hangszert szólaltatott meg. A hegedűt és a zongorát. Nem bírtam megállni és felkacagtam és ő velem nevetett boldogan. Dehogy hiányzott nekem Bársonyfarkú most már! Ez a mi esténk, a mi zenekarunk. Bársonyfarkú – ahogy magamban elképzeltem – üstdobja és harsonája egyáltalán nem illett volna közénk.

Ölelő most már csókolt ahol ért, én pedig vágyától és az általa feltámasztott vágyamtól hallgattam a muzsikát, időnként mozdulataimmal bele-beleszőve egy-egy zongora és hegedű futamot. Annyira kívántam már, hogy majdnem eszemet vesztettem megint. Felemelkedtem, majd lassan – kiélvezve minden hangsort és mozdulatot – ráereszkedtem. Ölelő megint megcsókolt és ágyék izmainak segítségével mocorogtatta csak ide-oda a farkát bennem. Úristen, ez, ez... őrjítő volt! Nem mertem megmozdulni, hogy nehogy megtörjem a varázslatos belső érintéseket és a dallamot. Éreztem belülről, éreztem kívülről, éreztem engem átölelő karjait, ringató mozdulatait. Mit tud ez az ember még?! Megint sírni tudtam volna a boldogságtól, pedig még hol voltunk a végétől!... Aztán újra éreztem az ismerős halvány sürgetést a mélyből és tudtam, hogy elérkezett a finálé. Ismét megcsókoltam Ölelőt és kicsit megemelkedve, lassan mozogni kezdtem rajta, le-föl, előre-hátra. Újabb zenedarab kezdődött, már összeszokott szólistákkal.
Áradt a fejemben a zene, kacagva könnyeztem a gyönyörtől, Paganinim magát megfeszítve tartotta vissza, ameddig csak tudta. A csúcson lebegtem és mindent betöltően orgonaszó zendült. Bekéredzkedett legbelső szentélyembe is és én befogadtam oda őt, mint frissen felkent papomat.
Utána percekig nem akartunk megszólalni, csak zihálva kapkodtuk a levegőt a beálló csendben és szótlanul öleltük egymást szorosan.

– Nem kérhetnénk máskorra is ebből a zeneoktató borból? – kérdeztem elfulladva.
– Nem hiszem, hogy csak úgy adnának, a Ház vendégeinek jár csak azt hiszem – suttogta.
– Akkor lopjunk belőle – mondtam merészen.
– Biztos itt készítik. Majd utolérhetetlen eszközeiddel megkörnyékezed a házi gyógyfüvest és kiszedjük a receptet belőle, amikor nem tud már magáról. – felelte erre kajánul és orrát az enyémhez dörgölte.
– Nem szedek én senkiből semmit ki rajtad kívül! – mordultam fel és gyengén képen töröltem.

Ha nem lopunk, hát nem lopunk, legfeljebb közösen álljuk a költségeket. Ingünk, gatyánk rámegy, amennyire most látom a dolgokat a jövőt illetően.

Ölelő fészkelődni kezdett, láthatólag fel akart állni a székből. Nem csodáltam, nekem is kezdett kényelmetlen lenni, na meg tisztálkodni sem ártott volna. Kiindulva a múltkoriakból, biztos kell lennie itt egy kancsó víznek és egy szivacsnak. Láss csodát, az asztalkán ott volt egy mély tál és két szivacs. Biztos aközben hozták be, mialatt mi megalkottuk a "szimfóniánkat". Ölelő előzékenyen megragadta a szivacsot, belemártotta a tálba, majd elkezdte tisztogatni a bundácskámat. Lassan és gyengéden csinálta, gondosan rányomva a szivacsot a tisztogatott területre. Ujjaival időnként közbeavatkozva ellenőrizte, hogy csak a víztől vagyok-e nedves bizonyos helyeken. Fel nem foghattam, hogy mit keres a barlangomban, egymás után többször is! Most zongora szót nem hallottam, viszont zsibongást azt éreztem. Nagy levegőket véve közöltem vele, hogy most már úgy érzem, hogy megfelelően tiszta vagyok kívül-belül és kikaptam a kezéből a szivacsot. Pajzánul felkuncogott és mondta, hogy ő viszont még nem. Felragadtam a másik szivacsot és most én kezdtem mosdatni. Először ágyék szőrzetén és hasán kezdtem, majd folytattam a zacskóin, gyengéden kezemben tartva az enyhén hűvös csomagot. Nyelvemmel töröltem őket szárazra, amivel kéjes nyögések sorozatát indítottam útjára Ölelőből. Végül rátértem most éppen elernyedt szerszámára, először a tövét tisztogattam, majd úgy közeledtem a végéhez. Nedves ajkaim közé véve meggyőződtem arról, hogy csak víz íze van immár, amitől halvány remegések futottak át tulajdonosának ölén. Ölelő eközben a hajam simogatta és ellágyultan kurrogott, mint egy kandúr.

Ezután lassan és óvatosan lépdelve a lágy füvön, egymás kezét fogva felfedezőútra indultunk a fűvész kertben, kezünkben a flaskával. Le nem tettük volna az istenért sem a kezünkből a nedűt. Mintha leheletnyit világosabb lett volna, bár lehet, hogy a nedű maradék hatása okozta a jobb látást is.

Egy hatalmas télikertben voltunk, mindent fű borított, virágzó bokrok és hatalmas cserjék alatt ácsorogtunk. Magnólia illata keveredett a hibiszkusszal és a gardéniával. A télikert tetejét félig eltakarta a tető, felettünk a sötét éjszaka volt, a Hold elégedetten nézett le ránk. Mi hasonlóképp néztünk vissza rá, sajnáltam egy kicsit, hogy neki nincs ilyenekben része. Bár ki tudja, hogy a csillagok hogyan születnek...

Vándorlásunk közepette egy kis medencéhez értünk, gőzölgő vize elárulta, hogy mesterséges és meleg víz van benne. Ölelővel egymásra néztünk, a medence szélére raktuk a flaskát, majd belegázoltunk a vízbe. Nekem a mellem aljáig ért a víz, neki a hasa közepéig. Kebleimet lágyan nyaldosta a kellemes meleg víz. Ölelő megbabonázottan meredt rájuk és természetesen azonnal meg kellett érintenie őket. Én még áztatni akartam magam, ezért gyorsan lebuktam a víz alá és tőle két méterre bukkantam fel. A medence széléhez mentem, ahol majdnem elbotlottam, mert ülőkévé szélesedő kő padocskák voltak a víz felszíne alatt. Ezek mindenre gondolnak, ismertem el magamban. Ölelő még nem is tudta, hogy mit találtam. Na, majd megtudja. Inkább visszamentem hozzá és felfeküdve ringatóztam a víz felszínén. Ő odajött hozzám, lábaimat széttárva belépett közéjük. Láttam, hogy félénk mosoly játszik az arcán, félve nyúlt a derekam felé, mintha a holdfény adta világosságtól és attól, hogy immár láthatóvá is vált megrettent volna. Felé nyújtottam a kezem és mosolyogva magamhoz húztam.
– Még ezek után is azt gondolod, hogy nem vagy elég vonzó a számomra? – kérdeztem tőle.
– Nem túl sok nő kerengett körülöttem eddig... – felelte halkan.
– Nem tudják, hogy mit veszítettek veled! – bíztattam.
– Köszönöm, igyekszem meghálálni a belém helyezett bizalmad. – mosolyodott el hálásan és mégis kicsit büszkén.
– Még sok-sok belém helyezendő bizalomra van szükségem tőled – javítottam ki apró tévedését és így is éreztem.

Ölelő megfogván derekamat, magához húzva lábra állított és olyan hévvel csókolt meg, hogy azt hittem, hogy már megint ittunk a flaskából, csak elfelejtkeztem róla. Vizes haja előre hullva simogatta arcom, számomra megszépült arcán feszült izgalom tükröződött. Hajaj, már megint valamit forgat a fejében... – gondoltam. Volt néhány tippem, hogy mi körül járnak a gondolatai.

Ölelő kibontakozva ölelésemből, a hozzánk közelebb eső medence szélhez ment és az ott lévő kis táblán elhelyezett gombokat szemlélte. Megnyomott egy gombot, erre a medence végéből hullámok indultak el felénk, majd egy újabb gombnyomás leállította őket. A következő gombbal a medence oldalából vízsugarak indultak ki. Juhé, jacuzzi! Gyorsan megkerestem a legközelebb lévőt, és hátamat nekivetve masszíroztattam magam a vízsugárral. Isteni volt! Ölelő a mellettem lévőhöz ment oda és átadtuk magunkat a mini-masszőröknek. Pajkosan rámosolyogtam, majd a vízsugárral szembe fordultam, lábaimat a medence szélére támasztva. Most az ölemet birizgálta a jótékony vízsugár, amit Ölelő enyhén hüledezve szemlélt, mint határtalan kéjsóvárságom újabb bizonyítékát. Azért ő is szembe fordult a maga sugarával és a saját berendezését tartotta oda. Nemsokára láttam rajta, hogy az ő kéjvágya se kisebb ám az enyémnél. Így izgattuk magunkat csendeskén, de aztán hamar rájöttünk, hogy mennyivel jobb a másikat izgatni és a másik által izgatva lenni. Gyorsan lekapcsoltuk a gombbal a sugarakat és elindultunk a flaska felé.

Ölelő ért oda előbb és magasra tartva a flaskát, incselkedett velem. Na, majd elereszted! Elkezdtem tolni a medence szélén lévő padsor felé, majd lenyomtam az egyik kőpadra. Hatalmas levegőt vettem és lebuktam a víz alá. Enyhén felmeredő farkát látva, megtaláltam a megoldást. Az öröm általi fogja elereszteni! Csaknem egy percig tudtam levegő nélkül a víz alatt lenni, úgy gondoltam, hogy ennyi idő elég lesz. Szájammal gyorsan ráfonódtam, és kezeimmel megmarkolva, besegítve szopogattam kéjesen a víz alatt is egyre inkább növekvő farkát. Meghökkenten próbált hátrébb csúszni, de én nem eresztettem el, hanem tovább folytattam a flaska-hadműveletet. Aztán egy kéz nehezedett a vállamra, már nem akart menekülni, hanem csak ült ott és a flaskát tartó keze is szép csendben a víz alá ereszkedett. Épp időben! Most jött el az én pillanatom, így a gyönyörérzéstől áldozatom kezéből kiragadtam az üveget, majd a felszínre emelkedtem. A flaskát tőle távolabb, gyorsan a medence széléhez raktam, majd nagy levegőt véve ismét lebuktam. Ha már elkezdtem, akkor nem nyughattam. Imádtam a farkát a szájamban érezni! Ölelő most már egy centit se mozdult és én tenyereim közé véve, szájammal vadul tovább ingereltem kőkemény szerszámát. Nemsokára nagy rándulásokkal kísérve lövellte szájamba a magját, medencéje felém feszült, keze erősen markolta a kőpad szélét. Vigyáztam, hogy egy csepp se menjen kárba. Felbukkanva a víz alól, hitetlenkedő arcába mosolyogtam, kezembe kapva meglengettem a győzelmi trófeaként szerzett üveget.

– Hát te aztán mindenre képes vagy! Mi vagy te, vízi tündér? – mondta elámulva.
– Még nem tudod, hogy ezen kívül mit tudok! – feleltem kacéran pillogva.
– Istenemre meg fogom tudni! – fogadkozott.
– Jól esett vagy sem? – kérdeztem tőle
– Nagyon... – felelte és az arcán átsuhant az emlékezés.
– Most viszont tényleg kelleni fog a nedű, ha így folytatod! – közölte velem megrovóan.
– Szerinted kell nekünk egyáltalán ez a mit tudom én milyen bor? – kérdeztem a szemébe nézve.
– Nem is tudom... – felelte elbizonytalanodva és elkapta a tekintetét.
– Akkor próbáljuk ki! – öleltem át.

Megint lágyan csókolózni kezdtünk, aztán kivezettem a medencéből, vissza a fotelhez. Biztos voltam benne, hogy találunk ott törölközőket. Nem is csalatkoztam, két bolyhos csoda várt ránk, ám a fotel és az asztalka eltűnt, helyette egy vastag, puha takaró volt leterítve, rajta két kispárna. Micsoda kiszolgálás! Alaposan szárazra töröltük egymást. Megint rá kellett, hogy jöjjek arra, mennyire alapos is Ölelő. Hiába, a könyvelők mindig precíz fickók! Kifulladva a takaróra dőltünk. Ölelő felém fordult és én – mivel a pálmaház tetővel fedett részében feküdtünk – megint nem láttam az arcát. A lélegzetvételeiről éreztem, hogy tele van bizonytalansággal, de be akartam bizonyítani neki, hogy magától is tudja azt, amit ő a nedűnek tulajdonít. Éreztem, hogy tudja.

Egymással szemben feküdtünk és apránként elkezdtem körözni a mellkasán, egyre szűkülőbb köröket írtam le mellbimbói körül, majd finoman szívogattam őket.
– Atyaisten ez nagyon jó! – mormolta. – Te is ilyet érzel, amikor én játszadozom velük? – kérdezte érdeklődve.
– Hajaj, még ilyenebbet! – feleltem és tovább folytattam az izgatását.
Ölelő lehunyt szemmel élvezte a simogatásomat, ahogy ajkaimmal nyakát, vállainak ívét, oldalát pusziltam, kezeim hátát karmolászták lágyan. Aztán az ő keze is életre kelt és ismerős érzések kerítettek hatalmukba, ahogy simogatta a hasamat. Mélyről jövő sóhajjal szorítottam tenyerét az alhasamra, és ő engedelmes tanítványként erősen masszírozta tovább. Én közben fülcimpáját szopogattam, amire kéjes mormogás volt a válasz és odalent megmozdult valami ágyékának háromszögében. Ölelő ekkor hátamra fordított, majd most ő kezdte el a melleimet kézbe véve rajtuk a játékot. Hamarosan mindkét mellem – önállóságról téve tanúbizonyságot – fúrta magát kezei közé, ő pedig élvezettel játszott velük fölém hajolva.
– Finom? – kérdezte két nyalintás között.
– Hát... nem... érzed? – kérdeztem vissza nyeldekelve.
A combom aljánál határozottan éreztem keményedő farkát. Megy ez neked, gondoltam magamban. Aztán átadtam magam a kellemes és izgató érzéseknek, keresztcsontomtól felfelé és lefelé borzongások futkostak rajtam. Ölelő oldalamnál támaszkodva lejjebb vándorolt, hamarosan mindenütt érezhettem ajkait és egyik kezét. Forróság öntött el az érintéseitől, nehezen vettem a levegőt, ő pedig egy pillanatra sem hagyta abba. Már ágyékom háromszögénél tartott, nyelvével neki nyomakodva az ajkaimnak. Felemelte fejét, de én tudtam mit talált ott. Csiklóm hívásának engedelmeskedve, felmeredve várta, hogy megismételje vele azt a gyönyört, amit már máskor is élvezhetett tőle. Arcát ölembe temetve falt engem, szívott, morzsolt, nyalt, én pedig attól izgultam fel végképp, hogy ő mennyire felszabadult lett és végre elhitte, hogy mire képes. Mindenem görcsbe rándult megint az érintéseitől, a nyelvétől, az orrától, követelőző ajkaitól. Istenem, istenem, istenem! Széttártam lábaimat, hogy jelezzem, befogadnám, ha akarná, ismét, megint. Értette a célzást, de nem akart még bejönni, hanem tovább folytatta a nyelvészeti tanulmányokat odalenn. Ajkaimat beharapva nyögdécseltem, szinte az elviselhetetlenségig fokozta már a gyönyörömet. Végre megkönyörült rajtam és lassan betolatott, majd kihátrált belőlem egészen.
– Milyen forró és bársonyos vagy belül! – Hangja mély volt egészen, szinte rekedt.
Nedves makkjával barlangom bejáratának mentén körözött, kívül és belül, be-beköszönve, ízelítőt adva a . Tébolyultan meredtem rá a sötétben. Ez nem lehet igaz! Hát nem látja, hogy már teljesen megveszek tőle?! Megint éreztem farkában a vér pulzálását, az apró mozdulatokat és nagyobb részt követeltem belőle. Megragadtam medencéjét és lassan magamba húztam. Ölelő nyikkant egyet, megállva sóhajtott, majd fogai csikordulását hallottam.
– Ezt akarod? Az egészet? – kérdezte és egy nagyot lökött rajtam.
– Igen, igen!! – kérleltem elhaló hangon.
– Hát akkor vedd el! Csak a tiéd! – morogta hangosan hördülve és minden mondat végén egy újabb lökést éreztem.

Most már nem hagytam leállni és meglett kitartásom jutalma, ahogy egyre gyorsabban mozgott. Óriáskígyó módjára fontam, szorítottam belülről, magam adta nevét kiáltottam bele a növények párás csendjébe, ahogy elértem végül a csúcsot. Ő csak ekkor ment el, végre csillapítván saját éhségét is. Lihegve, egymáshoz simulva öleltük egymást, tudtam, hogy nem kell ebbe a házba jönnünk többé, csak akkor, ha a saját zenénket akarjuk hallani.

Egy fél óra múlva szedelődzködtünk csak fel és kéz a kézben kisétáltunk a nyári éjszakába.
– Visszaadod végre a melltartóm másik felét? – érdeklődtem tőle.
– Nem hoztam el. Gondoltam, majd eljössz érte hozzám. – vigyorgott rám.
Persze, hogy elmentem érte.