Borisz

Andrással szorgosan készülődtünk az esti összejövetelre, mindent gondosan előre elkészítve. Én a vendégeket gardíroztam, majd megérkezett az utolsó vendég is. Nem én engedtem be, így csak később a szobába érve egy nagy halom szendviccsel a kezemben vettem észre Őt. A sarokban, az ablaknak támaszkodva ott állt életem első nagy szerelme, Borisz és éppen egyik barátunkkal beszélgetett.
Nem vett még észre, így gyorsan letettem a legközelebbi asztalra a rakományt. András persze szokás szerint nem érzékelt semmit, a vetítőgéppel babrált. Kirohantam a konyhába, majd a hűtőnek dőlve – zakatoló szívvel és még zaklatottabb tekintettel – meredtem magam elé. Eszembe jutottak a gimnáziumi évek, a félős-remegősen, nagy titokban váltott csókok, az órákon nekem küldött kamaszosan fülledt, szerelmes levelek és a szertárban, negyedikben történt első szeretkezésünk. Most pedig itt van férfiként, a kamaszkori vonások érett és vonzó férfiarccá alakultak...

A végzet gyakran puha tappancsokon közelit, aztán hirtelen rád ugrik. Ahogy jöttem kifele a konyhából, András nagy vigyorogva szembe jött és... vele volt Borisz.
– Hadd mutassam be a kollégámat, Boriszt. Most jött hozzánk, egy irodában fogunk dolgozni.
Puff neki gondoltam, ez aztán a szép kis helyzet... Már nyitottam volna a szájamat, amikor Borisz megelőzött.
– Örülök, hogy megismerkedhettem veled, nagyon szép lett a lakásotok. – és a tekintetét az enyémbe fúrva, mosolyogva kezet fog velem.
Mi van?!!! – gondoltam. Ez azt játssza, hogy nem is ismertük egymást korábbról?! Miféle hülyeség ez?! De miután ő így indított, kénytelen voltam elfogadni a helyzetet és nyugalmat erőltetve magamra köszönetet rebegtem. András arra való hivatkozással, hogy a makacskodó vetítőgépet kell megszelídítenie, otthagyott engem Borisszal.

Csak álltam ott és nem tudtam egy szót sem kinyögni. Borisz félszeg mosollyal az ajkán kezemet a kezébe vette és így szólt: – Hát újra itt vagyunk.
– Miért mondtad azt a férjemnek, hogy nem ismersz? – vontam kérdőre.
– Mert amikor beengedett, akkor láttalak meg a konyhában és egyből rájöttem, hogy csak a felesége lehetsz. Azonnal megismertelek, még ennyi év után is. Nem akartam bonyodalmakat.
– Nem szokásom előtte titkolózni, , hogy hazugságba keveredtem a hülyeséged miatt!!
– Bocsáss meg nekem, neked akartam jót. Azt hiszem nehéz lett volna Andrásnak megmagyarázni, hogy honnan ismerjük egymást és mennyire... – ennél a szónál elkezdett vigyorogni.

Hát nekem nem volt kedvem vigyorogni. Fogalma sincs ennek a kurafinak, hogy mennyire felzaklatott!!! Ott álltam előtte, mint egy felpúpozott hátú vadmacska, már csaknem fújtam.
– Ez tényleg te vagy. Mindig is dühöske voltál. (És megint vigyorog!! ) Többször fogunk találkozni, mert egy nagy kezdjük a közös munkánkat, és bizony lehet, hogy elő fog fordulni, hogy haza is hozunk belőle.
– Hozunk? – kérdeztem, gondosan megnyomva a többes számot.
– Igen, lehet, hogy néhányszor itt kell éjszakáznunk, mivel Andrásnak itthon van olyan rajzgépe, ami a projekthez kell.
Dühösen sarkon fordultam és otthagytam.

Az este ezután mondhatni a bulik szokásos koreográfiája szerint zajlott. A vendégek udvariasan végig nézték a vetítést, majd elkezdődött a vacsora és a beszélgetés. Borisz a vacsora alatt is sokszor nézett rám beszéd közben. Én nem mertem visszanézni rá, féltem, hogyha ránézek, olyan piros leszek, mint a pipacs. András meg is jegyezte, hogy milyen keveset foglalkozom Borisszal. Ó ha tudta volna, hogy mi ennek az oka! ügyeltem, hogy nehogy bárhol is kettesben maradjak vele, vagy nehogy csak vele beszélgessek.
Aztán jött a tánc. Borisz egyszer ugyan próbálkozott, hogy lekérjen, de András előbb ért oda. Borisz egy barátnénkkal táncolt, de annak válla felett átnézve is a tekintetemet kereste. Végtelenül zavarba jöttem, ugyanakkor legyezgette is a hiúságomat. Hát vak ez, vagy mi?!

Nem mintha mentséget keresnék, – hisz nem vagyok rá büszke, amit tettem – de hogy megértsétek mi történt és miért, elég annyi, hogy a lakásra gyűjtés a házasságunkon nyomott hagyott, voltak veszekedéseink, volt hogy napszámra nem szóltunk különösebben egymáshoz, csak fáradtan az ágyba dőltünk. A végére majdnem idegenek lettünk egymásnak. András kezdett törtető lenni és én – a hiábavaló beszélgetések és veszekedések után – csak néztem, hogyan változik a férjem szép lassan egy olyan személlyé, akihez egyébként – ha az ifjú Andrást nem ismertem volna – nem mentem volna hozzá. Csak a lakás vétel és a berendezkedés hozott minket kicsit közelebb egymáshoz, előhozva András elveszettnek tűnt, bohémabb lelkivilágát.

"Természetesen" Borisz távozott utolsónak. Addigra úgy döntöttem, hogy nem veszek tudomást az egészről és hagyom, hogy a dolgok visszakerüljenek a rendes helyükre. Ekkor ütötte meg megint a fülem, hogy Borisz már előre szabadkozik azon, hogy milyen rossz lesz majd nekem, mivel itt fog tanyázni munka után is. András erre azt mondta, hogy a munka mindennél fontosabb most, mivel sok függ az eredménytől mindkettejük számára, és én már hozzászoktam ehhez, nem jelent ez nekem akkora problémát. Majdnem szétvetett a düh. Nekem nem probléma?! Hát a közös életünk az ennyi?! Ezzel a nem is kis tüskével a szívemben feküdtem le András mellé és bevallom, hogy aznap éjjel el is utasítottam közeledését, olyanokat vágva a fejéhez, hogy akkor már most szokjon hozzá a nélkülözéshez. Ő erre annyit válaszolt, hogy csak, nem tart olyan sokáig, majd lehiggadok.

Másnap szótlanul reggeliztem és enyhén másnaposan. Nem számítottam arra, hogy Borisz már a következő nap megjelenik Andrással együtt, a melóhelyről egy csomó dossziét és papír-hengereket hazacipelve. Bevonultak a dolgozóba és két órán keresztül egyiküket se láttam. Ekkor mentem be azzal, hogy nyomás enni. András füstölgött, de Boriszon láttam, hogy majd éhen hal. Sose tudott éhesen gondolkodni. A vacsora viszonylag jól telt volna, ha András még ott is ne a melóról beszélt volna, és ez már Borisznak is kellemetlen volt. Én csak csendesen hallgattam kettejüket és az is nyilvánvalóvá vált percek alatt, hogy nem Borisznak van szüksége András agyára, hanem fordítva. Lelombozó volt, szinte már sajnálni kezdtem Andrást, ahogy követni próbálja a gondolatban vagy két lépéssel is előtte járó Boriszt. Gyorsan megvacsoráztam és otthagytam mindkettejüket. Ültem a karosszékben és kezembe vettem egy könyvet, de nem tudtam olvasni. Mindegyre Borisz arca és szeme tolakodott elém a betűk helyére. A barna hullámos haj, a zöldes barna színű szemek, a nevető ráncok a szeme sarkában és a mindig mosolygó szája. A ráncokon kívül ezek korábban is megvoltak, rájöttem, hogy tulajdonképpen ezek miatt szerettem bele régen. Elmélázva gondoltam arra, hogy milyen lehet most meztelenül, férfiként, aztán magamat megszidva elhessegettem a képet.
Borisz nagyon későn ment el, majdnem éjfél volt. András ugyan marasztalta, de Borisz udvariasan úgy tett, mintha halaszthatatlanul mennie kellene. Hálás voltam neki ezért. András még lefekvéskor is azon lamentált, hogy milyen lassan haladnak, aztán pár perc múlva már aludt, mint a bunda. Ahogy feküdtünk egymás mellett, Boriszon gondolkodtam. Megint eszembe jutottak a gimnáziumi hülyüléseink, az első közös tapasztalataink... Elém tolakodott testének látványa az első szeretkezésünkkor: nyúlánk és mégis izmos test, pihés szőrzet. Megint éreztem magamon sietős simogatását, fullasztó leheletét, gyorsan elsuttogott vallomását arról, hogy mennyire régen várt már erre és mennyire kíván. Azt vettem észre, hogy is ugyanazokon a helyeken simogatom magam lassan, ahol akkor ő, de arca a mostani arc volt. Elképzeltem, hogy most hogyan tudna simogatni vékony és mégis erős ujjaival. Hmmm... Éreztem, ahogy ágyékom megtelik vérrel és izgalommal, mellbimbóim felmerednek. kétségbeeséssel gyűrtem a paplant két lábam közé és majdnem sírtam az iránta való vágyakozástól.

Másnap Borisz megint jött és harmadnap is, és negyednap is. Negyednap egy hatalmas virágcsokorral állított be. András persze szabadkozott, hogy nem kellett volna. Addigra már olyan elviselhetetlenül fájó volt számomra Borisz látványa, hogy nem is vacsoráztam velük, mert nem tudtam volna András szemébe nézni, és főleg Boriszra nem nézni. Negyedik alkalommal András vacsora után rögtön bevonult a dolgozóba, Borisz kijött utánam a konyhába, kezében a leszedett edénnyel. Nem mertem felnézni, csak az edénnyel. Borisz becsukta a konyhaajtót, majd dúlt tekintettel nézett rám.
– NE csináld ezt kérlek! – mondta rekedten.
– Mit ne csináljak? – néztem vissza rá könnyes szemmel.
– Megőrülök tőled, újra, megint. Már rég megvolnánk a felével, ha nem húznám-halasztanám az egészet, szándékosan késleltetve a megoldást. Hagyom, hogy András ki.

Hirtelen az asztalnak döntött, kezét derekamra fűzve olyan erővel csókolt szájon, hogy azt hittem megfulladok. Ez már nekem is sok volt, de nem tudtam ellökni magamtól, helyette azt az ősrégi – egyébként semmire sem jó – kifogást suttogtam, hogy "ezt nem szabad, nem szabad", szorosan öleltem és , elnehezülve a vágytól simogattam a tarkóját, visszacsókolva őt. Amikor lépteket hallottam, gyorsan ellöktem magamtól és résnyire kinyitottam a konyhaajtót, András ne lássa, hogy be volt csukva. Borisz ekkor az ablak felé fordulva állt már kezében egy lábassal, igyekezett lehiggadni és izgalma látható jeleit eltüntetni, én pedig – mint egy valóban rajtakapott asszony – vadul mosogattam. András beszólt a konyhába, hogy jé, itt vagytok, mire Borisz visszament vele a munkához.

Ahogy álltam – most már egyedül a konyhában – olyan reszketés vett erőt rajtam, hogy meg kellett kapaszkodnom a mosogatóba. Úristen, mit csináltam?!
"Hogy mit csináltál?! Éppen most kezded megcsalni a férjedet!! Azt!! " – kiabálta ügyeletes őrangyalom a vállamon ülve. Így beszélgettem magammal egy jó darabig, míg aztán megállapodtam magammal, hogy végig kell gondolnom ezt az egészet, hogy hogyan tovább. Már akkor tudnom kellett volna, hogy ez csak annyit jelentett, hogy nem rajtam múlik a folytatás. A minden nőben meglévő Lilith győzött.

Külön hálás voltam azért most, hogy András nem volt még ott, amikor lefeküdtem. A konyhai jelenet által felébresztett érzésekkel a szívemben tértem aludni, de nem bírtam. Megint elkezdtem magam simogatni és agyamba Borisz vágytól fátyolos szemeinek képe ugrott elő. Ujjaim lassan vándoroltak már ismét kemény mellbimbómhoz, másik kezemmel már nedves ölemet simogattam. Kezeim egyből rátaláltak a megfelelő pontokra, ujjam csiklómat ingerelte, be-becsusszant hüvelyembe, majd ahogy a kéj hullámai egyre erősebben törtek rám, Borisz nevét leheltem görcsbe rándult ágyékomat simogatva. Elvégeztetett, a döntés meghozatott.

Borisz az elkövetkezendő napokban szinte került, és én is kerültem őt. De a dolog nem volt ilyen egyszerű, hiszen elkövetkezett az a nap, amikor András bejelentette, hogy Borisz itt fog aludni, mert nagyon sürget már a határidő. És én nem tiltakoztam, nem rendeztem jelenetet... Gondolatban már vele feküdtem és keltem, álmaimban már ő ölelt. Most voltam igazán válaszút előtt. Már akartam a folytatást, de a jobb vállamon ülő őrangyal még roppantul szuggesztíven azt csacsogta fülembe, hogy nincsen veszve semmi, hiszen csak álmodozom, nem történt még semmi . A balomon álló Lilith mindent tudóan és gúnyosan mosolygott.

Éjszaka, amikor András már aludt, bementem Borisz szobájába. Nem aludt, karja a feje alatt volt és némán, égő szemekkel meredt a szoba sötétjébe. Leültem az ágya szélére, a lábához, hangsúlyozottan nem akartam a kezei közelébe kerülni.
– Ez így nem mehet tovább!! – mondtam neki halkan
– Nem, tényleg nem. Már alig tudok gondolkozni, állandóan te jársz az eszemben. – mondta és felült. Teljesen meztelenül feküdt az ágyban. Tekintetem falta a látványt. Vállait, keskeny, izmos csípőjét nem takarta semmi mohó szemeim elől.
– Tudtam, hogy jössz, nem tudod eltagadni, hogy vágysz rám és én is vágyom rád. Rajtad áll, hogy mi lesz. Látom, hogy mi zajlik benned, de nem akarlak befolyásolni a döntésben. Most másképp is folytatódhat, mint régen. Ismerjük egymást már.
"Ismerjük egymást... " Valóban? – gondoltam.
– Borisz én nagyon szerettelek. Nem vagyok képes ettől elvonatkoztatni, de nem akarok futó kalandot, ha csak ezt akarod, akkor nincs miről beszélnünk.
Borisz rám nézett. A pillantása szinte perzselt.
– Nemsokára végzünk a munkával, már rájött a megoldásra. Ha úgy döntesz, hogy el se kezdődik, akkor nem találkozunk többet, csak a szokásos udvarias formák. Akkor valóban lezárjuk azt, ami el sem kezdődött, mert másként nincs értelme.
Szinte megijedtem tőle, ahogy ezt mondta. Ugyanaz a kamaszos, végletes elszántság ült a tekintetében, ugyanaz a makacs, szeretetéhséggel vegyes dac... De leginkább önmagamtól ijedtem meg, ahogy megpróbáltam elképzelni a hiányát. Nem tudtam, nem tudtam!! A szívem belesajdult a gondolatra is. Hosszan megcsókoltam és a fülébe suttogtam, hogy szeretem. Borisz válaszul átölelt és reszkető testtel hozzám simult... és én már megint nem tudtam semmit tenni az áradó érzések ellen. Most igazán csak rajta múlott, hogy ne történjen semmi.

Attól a naptól kezdve mindig szerét ejtette, hogy bármilyen módon hozzám érjen, hol a fenekemet, hol a melleimet simogatta a konyhában, volt, hogy a lakás eldugott helyein hozzásimultam és egymásba feledkezve csókolóztunk. Éreztem, ahogy keményedő farka megint neki nyomódik a csípőmnek és a szeméremdombomnak, sokszor szinte hozzápréseltem magam, néha pedig szemérmetlenül a nadrágjába nyúlva simogattam őt. Ő vagy a szoknyám alá nyúlva, a bugyimat ujjával félretolva izgatott, vagy nadrágjának zippzárját lehúzva, alsónadrágjában felmeredő farkát nyomta hozzám. Mindketten ezeket a kis lopott pillanatokat vártuk egész nap. De ez nem mehetett így sokáig, már többre vágytunk mindketten.

Borisz végül egy nap gyulladt szemekkel, szipákolva jelent meg reggel és mondta Andrásnak, hogy rendbe kell jönnie, addig nem tud dolgozni. András kénytelen-kelletlen elfogadta az egy napos kényszerpihenőt, majd bevonult a dolgozószobába. Nekem dolgoznom kellett volna menni, így kiléptem a kapun, ahol Borisz karjaiba futottam.
– Tudod a hagymának és az erős tormának nincsen párja. – mondta vigyorogva.
Én csak álltam ott és szótlanul meredtem rá. Még mindig viaskodott bennem a vágy és a józan ész. Végül ránéztem és beszóltam a munkahelyemre, hogy ma nem tudok heveny megfázás miatt bemenni. Borisz rám mosolygott és nekem ez a mosoly olyan volt, mintha a nap bújt volna elő egy fényes tavaszi reggelen. Beültem az autójába és elmentünk egy szállodába. Útközben Borisz már a térdemet simogatta lágyan. Az arcomba szökött a vér, mire odaértünk.

Gyorsan bejelentkeztünk, majd a lifthez mentünk. Amint becsukódott az ajtó, Borisz nekidöntött a lift falának és a ruhámon keresztül simogatta melltartóba bújt melleimet, szája megint forró volt, megint ugyanazok a sietős mozdulatok bénítottak meg, kötöttek gúzsba. Erőmből csak arra futotta, hogy nyaka köré fonjam a karjaimat, és élveztem, hogy az övé lehetek megint.

Borisz nem siette el a dolgokat, kibontotta a magával hozott és a fürdőszobában talált poharakba öntötte. Mohón ittam, ő a államról a mellemre lecsorgó cseppjeit nyalta fel a nyelvével. Ó istenem, milyen kéjes érzés volt! Borisz közben gyorsan levetette cipőjét, nadrágját és ott állt előttem egy nyitott ingben. Mint egy isten. Legalábbis számomra az volt. Felhúzta a szoknyámat és csípőmet megragadva, combjaim közé nyúlt, majd magához rántott. Megriadtam, hogy valójában milyen erős, és attól is, hogy mennyire más most. De Borisz lágyan megcsókolt, letérdelt, karjaival térdemet ölelte és hosszú másodpercekig nem szólt semmit.
– Megint megtaláltalak – suttogta.
– Édes, édes, édes... – nem tudtam ennél többet mondani, én is letérdeltem és arcát, haját, mellkasát simogattam, csókoltam száját, szemét, arcát, nyakát...
Éreztem, ahogy gyűlik bennem a vágy, ő felhúzott és hosszú ölelésben forrtunk össze megint. Aztán ránevettem és az asztal felé iramodtam. Ugyanaz a gondtalan öröm szállt meg, újra bakfisnak éreztem magam, levetvén az elmúlt évek terhét. Felszabadultan incselkedtem vele, levetett blúzomat, szoknyámat, melltartómat és bugyimat vágtam hozzá, mindig csak fél méterre engedtem magamhoz. Végül azért hagytam magam utolérni. Erős karjával hátulról átkarolva megemelt, kapálódzva ellenkeztem. Na nem nagyon. Egy nagy lendülettel a megvetett ágyra dobott. Felkönyököltem és mindketten elkomolyodva néztük a másikat. Szikrákat láttam táncolni a szemében, nekihevülve lihegtünk. "Az igazság pillanata" – így nevezik a spanyolok azt a pillanatot, amikor a bika a matador szemébe néz, megértvén, hogy le fogják győzni. Nem tudtam, hogy melyikünk melyik. Egyformán akartam őt leigázni és egyformán akartam legyőzetni.

Borisz derekamnál fogva lejjebb húzott az ágyon és eközben egymás szemébe nézve kacagtunk és kacagtunk... Elhalt a nevetésem, amikor végig simított a hasamon, bőröm beleremegett az érintésébe. Szemeiben a pupillák kitágultak, orrcimpája megrezdült. Vártam a folytatást, de Borisz csak engem nézett, mintha megigézték volna. Finoman cirógattam a mellkasát, külön-külön megvizsgálva minden egyes izmot rajta, nyakán láttam a lüktető ereket, a megfeszülő izmokat. Borisz hasra fordított, majd puha ajkaival a nyakamat birizgálta, jóváhagyó dorombolásomtól kísérve lejjebb vette az irányt. Két tenyerével lágyan simogatta a hátam. Egy ideig így masszírozott, amitől teljesen ellazultam. Ekkor hirtelen harapdálni kezdte a tarkómat, majd a derekamat. Áramütésszerűen futkosott rajtam az izgalom, majd a fenekemre adott apró puszikat. Annyira élvezetes volt, hogy széttártam lábaimat és egy kicsit feljebb nyomtam a fenekem, ő pedig öklét két combom tövéhez nyomva a hátamon vándorolt végig szájával, ismét puszikkal halmozva el. Lassan éreztem, hogy mindenem életre kel, hátamra fordultam és magam mellé húztam.

Körmeimmel karcoltam oldalát, mellkasát, ágyékának háromszögét, gondosan elkerülve az érdemi részeket. Borisz lehunyt szemmel feküdt, kéjesen mormogva. Ráültem combjaira, combommal lefogva lábait, majd lassan és élvezettel megnyaltam két mellbimbóját, orrommal birizgáltam őket, majd nyögdécselve beleszuszogtam nyakába. Nagyon jó illata volt! Ezután lejjebb csúsztam és a hasát csókolgattam, hol finoman, hol erősebben, közben kezeimmel lefogtam minduntalan mocorgó kezeit. Éreztem, ahogy farka remegve emelkedik, de még nem törődtem vele. Karjának finom bőrű, belső felét csókoltam, közben kezeimmel derekába kapaszkodtam. Annyira és olyan erősen kezdtem kívánni őt, hogy vadul beszívtam alsó ajkait, teljesen ráfeküdtem, miközben éreztem, hogy ölem mélyéről nedv patak indul. Ő is megérezhette a vágyaimat, mert hátamra fordított, majd az ágy támlájának döntött. Széttártam lábaim, mire betérdelt combjaim közé. Felmeredő mellbimbókkal vártam, hogy meleg és száraz tenyere rájuk simuljon, és melleimet kezdje csókolni. Borisz finoman szájába vette őket, majd kezével mellem alá nyúlt és megemelve, masszírozva, elmélyülten morzsolgatta őket szájával. Édes, borzongással vegyes vágyhullám futott végig rajtam, ölem összerándult érintéseitől, combjának feszültem. Melleim egyre keményebben ágaskodtak, tenyerébe feszülve kellették magukat, mindegyik a másik előtt akart részt kérni a finomságból, Borisz pedig egyre erősebben csókolta őket. Láttam, ahogy farka felmeredve, remegve állt, mire feszes zacskói alá nyúltam és simogatni kezdtem őket. Borisz megfeszült, majd egyik kezével ölemhez nyúlt. Akkor már alig vártam, hogy izmos ujjait ott érezzem... Apró és finom mozdulatokkal kereste felmeredő csiklómat, majd a melleimet még mindig szájával ingerelve, ujjaival vándorolt az ajkakon. Annyira feltüzelt, hogy két kézzel a farkához nyúltam és nem törődve a következményekkel, izgalomtól remegő kézzel, vágyamtól telhető gyengédséggel masszírozni kezdtem merev rúdját. Borisz meglepetten nyikkant egyet és elvette száját a mellemtől. Rám nézett és rekedten kért, hogy hagyjam abba. De én nem bírtam magammal és ő rövidesen megadva magát a mozdulataim ritmusa által okozott kéjnek, hanyatt feküdt. Én boldogan csókoltam vérrel teli, szép farkát, nyaltam le a megjelenő csöppeket, mialatt ő az ágy végébe kapaszkodott. Időnként abbahagyva az izgatását megálltam, majd ott folytattam, ahol abbahagytam. Élvezettel köröztem nyelvemmel a makk alatti részen, időnként vissza-visszatérve makkjára, közben ujjaim ismét ráfonódva, egyre gyorsuló ritmusban masszírozták a testet. Aztán egészen a szájamba vettem és így folytattam a táncot. Borisz közben feladta hangtalanságát és leplezetlenül nagyokat nyögött. Nemsokára eljött az a pillanat, amikor nem tudott többé magának parancsolni, én elvettem a szájamat és farkát a két mellem közé szorítva, melleimre engedtem magját,
– Ne haragudj, nem bírtam nem ezt tenni – mondtam neki.
Borisz elmosolyodott és lágyan megsimogatta az arcomat.
– De teveled mi lesz? – kérdezte
– Ne aggódj, nekem legalább akkora élvezetet okoztál – mondtam.

Mindketten jókat kuncogva a fürdőszobába mentünk, ahol én lemostam melleimről a nedveit, ő pedig szerszámát tisztogatta meg, majd a konyhába ment és megint hozott. Sokáig magába feledkezve, elmerülten játszott a hajammal, ujjai között csavargatta, csigákba tekerte a tincseket. Én haját, vállait simogattam, és csak néztem megfiatalodott arcát. A falakon beáramló napsütés és Ő nyugodt meghittséget lopott az életembe, nem voltak nagy szavak, nem voltak felesleges mondatok, csak elmerülés egymást nézve.

Mintha véletlenül tenné, megint hozzáért a melleimhez. A mellbimbóim körül körözött, mintha csak most venné észre létezésüket. Azok persze engedelmeskedve a hívásnak, egyik a másik után kéredzkedett a napvilágra, megmutatván hetykeségét. Újra éreztem a belső remegést, most sokkal gyorsabban reagált minden érintésére minden porcikám. Ő is egyre erősebb mozdulatokkal ölelt, sokszor annyira erősen, hogy a levegő bennem rekedt. Most csak futólag vette szájába a bimbókat, de azok emlékeztek még az előző dédelgetésre és most is szájába nyomulva hagyták, hogy azt tegyen velük, amit akar. Borisz kezeivel lenyomott az ágyra és felhúzta lábaimat. Sejtettem mi fog következni, de mégis elképesztő módón felizgatott, ahogy nyelvével többször végig szántott a bejárattól a csiklómig, majd nyelvével finoman morzsolgatta azt. Lábaimat mind jobban széttárva akartam a folytatást, de nem tett kedvemre. Ujját megnyálazva behatolt és egyre erősebb mozdulatok következtek. Közben megint melleim felé fordult és lenti izgatásomat egy pillanatig sem hagyva abba, szájába véve a bimbókat, hol egyiket hol másikat szopogatta egyre erősebben. Annyira kívántam már a behatolást, hogy fojtott hangon könyörögtem neki. Ő csak mosolygott, de nem jött be. Én már ziháltam, éreztem, hogy lassan elmegyek akár az ujjaitól is. Ekkor megkönyörült rajtam és ujjait kihúzva, félig merev farkával, amennyire tudott bement és mozogni kezdett. Kellemesen csiklandós-izgató érzés volt, hűvös zacskói a gátamat simogatták, majd éreztem, hogy belülről el kezd kitölteni, lassan merevedő farka – mint egy faltörő kos – nyomult egyre beljebb. Egy ponton aztán megállt és én élvezni tudtam azt az állapotot, amikor teljes izgalomban, a birtokomban tudhatom a szeretett férfit. Egymásba fonódott a tekintetünk és én sosem hittem volna, hogy ennyire hamar el lehet érni a csúcsot. Éreztem, ahogy erővel tartja vissza magát, hogy minél tovább tartson az élvezetem, de annyira jó volt vele, hogy a végén már elég volt egy-egy rövid mozdulata is ahhoz, hogy mindenem összeránduljon és elérjem azt az állapotot, amikor az idő megfagy és csak a másikat látod. Elmerültem és ki se akartam jönni ebből a rózsaszín .

Pár óra múlva felébredtem, Borisz lábai lábamon, testünk nyakatekert pózban összefonódva, ahogy a szeretkezés utáni hirtelen álom ránk tört. Mocorgásomra felébredt a kedves és derekamat szorosan ölelve, hozzám bújva durmolt tovább. Megsimogattam fejét, de mivel nem bírtam már tovább aludni, pár perc múlva felkeltem és kimentem a zuhanyzóba. Testem könnyű volt és energiával teli. Megengedtem a zuhanyt és élveztem a meleg vízsugarat. Patakokban folyt le a víz a melleimről, majd hasamnál folyóvá egyesülve folyt tovább. Csak most gondolkodtam el azon, hogy mit tettem, őrangyalom persze sértődötten és megrovón hallgatott, Lilith viszont megnyugtatóan duruzsolta a fülembe, hogy mennyire megérte. Igazat adtam neki. A továbbról viszont fogalmam sem volt.

Ilyen tűnődések mellett szappanoztam a testem, amikor hideg levegőt éreztem a zuhany fülkébe áramlani, majd egy száraz, meleg test simult a hátamnak. Gondos kezek szappanoztak tovább, láthatatlan zenekar szamba ütemére mozogva és ringatva, ágyéka finoman hozzám dörzsölődött. Borisz hátulról előre nyúlva szappanozta megint a mellemet, amitől megint eszembe jutott a délelőtti szeretkezésünk. Kezei lágyan csusszantak a derekamról fel a mellemig, majd a hasamra, időnként be-bekalandozva combjaim közé. Mellkasára hajtva a fejem élvezkedtem. Meleg víz, a kedves keze, álomba ringatóak így együtt. Borisz mást gondolt, nem hagyta, hogy megint nappali álomba révedjek. Most már szappan nélküli testem masszírozta, különös gonddal kikerülve a melleimet. Letérdelve, orrával ölemnél szaglászott, majd halkan mormogva szárazra akarta nyalni a kívánt területet. Nyelve kitartóan mozgott, amitől én megint meglehetősen kéjes hangulatba kerültem. Kis terpeszbe tártam szét neki lábaim, karommal nyújtózkodva megragadtam a zuhany tartó rúdját és egy kicsit előre dőltem. Borisz két tenyerét a fenekemre tette és nyelvével tovább játszott rajtam. Fél kézzel most már melleimet dörzsölte, majd felállt és egy határozott lökéssel bent termett... Szinte elszédültem a rám törő vágytól, újra birtokolni akartam, egészen, teljesen. De ő birtokolt engem, úgy játszott velem, ahogy akart. Hol kijjebb csusszant, hol bennem körözött lassan vagy erőteljes lökésekkel ösztökélt arra, hogy újra elveszítsem a fejem egészen. jól ismerte már most is a testem, melleimbe markolt... Rég elfeledett állati ösztöneink kerekedtek felül, rekedt morgások, nyögések és hörgések, nyüszítések visszhangjai repkedtek a zuhanyzóban. A végén lerogytunk a kőre és egymást ölelve ziháltunk. Hát ilyen volt Borisz...