Nem tudom, mit hoz a holnap...

Van egy srác, aki a pasim.
Nem is tudom. Az egész az interneten, a chaten kezdődött. Minden szépen és jól alakult. Egy darabig. Aztán jöttek a folytonos veszekedések, dühkitörések, balhék.
Múlt péntek este ő 150 km – re volt tőlem, de nem csak aznap, hanem már 3 hete egyfolytában.

Hirtelen a semmiből felhívott az elődje. Az az aranyos, bájos, helyes barna srác, akit oly nagyon szerettem éveken át, és még együtt is éltem vele, csupán az anyukájával nem jöttünk ki. Most a vonal másik végében ott volt Ő. Ugyanolyan érzékien, csendesen, szomorúan kezdte mondandóját: "este megyünk a többiekkel bulizni. jössz velünk? " Hirtelen szóhoz sem jutottam. Előttem volt a barátom képe, hogy most Ő is bulizik tőlem 150 km-re, és vajon gondol-e rám? Kivel, kikkel van? Aztán a kérdésre egyértelmű választ adtam: "igen. "

Ez volt a baj és a végzet. Eljött elém autóval. Ugyanolyan türelmesen várt az autóban, mint oly sok éven át. Szemei szomorúnak látszottak, de valami mégis csillogott bennük. Benne élt a vágy, a közelség, az új kezdet reménye.
Elindultunk szórakozni. Végig kimért és szinte szótlan volt. Maga a buli nem szólt semmiről. Olyan semmitmondó volt.