D-nek

Emlékszel?
Mert én emlékszem. Nem is próbáltam elfelejteni. Ha próbáltam volna, se menne. Valamiért azt gondolom, hogy te sem felejtetted még el. Persze nem tudom, miért fontos ez nekem. Nem az emlékezés, azt tudom. Hanem az, hogy te emlékszel-e még. Vagyis: hogy te hogyan gondolsz most rám.
Hiszen akárhogy is van, a tényeken nem lehet változtatni. És nem is akarunk, mint ahogy akkoriban sem akartunk. Ugye emlékszel?
De akkor is hiányzol.

Internet. Így utólag visszagondolva milyen gyorsan ment minden. Beszélgetni, egymásra hangolódni, megismerni egymást. Aztán pedig egyszer csak – én tényleg nem tudom, mikor – már vágyakozással gondolni egymásra.
Tudtuk, sehová nem vezethet ez az egész, mégsem akartunk rá gondolni. Emlékszel? Nem volt szükségünk bölcs előrelátásra, csak a bolond boldogságra. Még akkor is, ha tudtuk, nem tarthat sokáig. De erről nem beszéltünk.

Azóta talán ezer nap is eltelt, és nem hiszem, hogy volt nap, amikor ne játszódott volna le újra előttem az a nap, amikor találkoztunk, és az a másik, amikor újra együtt lehettünk. Két nap. És az a pár hét előtte, az a pár hét közte, az a pár hét utána. Nem tudom, és nem is akarom elfelejteni azokat a pillanatokat, a vágyakozás kimondott és kimondatlan feszültségeit, a hosszú beszélgetéseket; azt, amikor énekeltem neked, azt, amikor tudtam, örülsz nekem. És ezerszer láttalak azóta jönni felém zavart mosollyal, ezerszer éreztem azóta a puha ajkaidat a számon, ezerszer hallottam-éreztem azóta izgatott lélegzetvételedet – ahogy te mondtad, elfogyott a levegőd –, ezerszer átéltem, ahogy átölelsz, ahogy befogadsz, ahogy szeretsz, ahogy engeded, várod, hogy szeresselek.

Az első találkozás. Az első csók. Kéz a kézben a buszon. Izgatottan az ismeretlen lépcsőházban. Édes bor. Édes várakozás. Édes csókok. A szuszogásod az arcomon. Ültél az ölemben, biztos érezted, mennyire vágyom rád. Kereső kezek a ruhák alatt. Kedves puha melleid a tenyeremben. Csókjaid. Szerető ölelésed, forró, csupasz puncid érintése.
Ügyetlen voltam. És mégis szerettél. Emlékszel?

Emlékszel arra a ruhára, amit elhoztál másodszor, hogy megmutasd nekem? Emlékszel, hogy simogattam fel vele újra a vágyat benned, bennünk? Emlékszel, hogy akkor nem voltunk ügyetlenek? Emlékszel, mennyire szeretted újra meg újra ágaskodó férfiasságomat? Rád vágyott.