Nővéremmel

Először is szeretnék bemutatkozni. Eredeti nevem nem árulhatom el, de legyek most csak Nóra, és Budapesten lakom. Most vagyok 17 éves, egy nővérem van, akit hívjunk Verának, ő aki 18 éves. Egy olyan történetet szeretnék most így elmesélni, ami hétpecsétes titok, nem szerettem volna, ha bárki megtudja a közelmúltig. De nem tudom tovább magamba tartani, így most álnéven elmesélem mindenkinek ezt az IGAZ történetet. Szüleink 7 éves koromban elváltak, azóta édesapámat nem is nagyon láttam, édesanyám nevelt minket. Soha semmiben nem szenvedtünk hiányt. Én az iskolában 4-sa tanuló vagyok, ezt mondhatom testvéremről is. Kiegyensúlyozott és szép életem volt, legalábbis azt hittem, míg nem történt velem egy nagyon gyönyörű dolog, melynek hiánya nem nyomasztott azelőtt révén, hogy nem is ismertem ezt az érzést.

Kedd reggel lehetett, mikor álmosan felkeltem. 8 óra volt, a suliban épp szünet volt. Nővérem is otthon volt, anyukám nem sokkal előttem ment el dolgozni. Almosan mentem ki a WC-re, majd utána fürdőbe indultam. Benyitottam. Megszoktam, hogy ha van bent valaki, akkor kulcsra szokta zárni. Amikor bepillantottam, a nővéremet láttam, és már éppen mondtam volna is, hogy elnézést, de megakadt rajta a tekintetem. Nem azért, mert nem volt rajta ruha, korábban is láttam már meztelenül, hanem mert egy törülközőn ült a kád szépén széttett lábakkal és az ujjával simogatta a lába közét.

Kissé zavart lettem. Hirtelen nem tudtam, hogy mitévő legyek. Zavartan becsuktam az ajtót. Láttam a nővérem szemein, hogy ő is megijedt. Kimentem a konyhába, hogy egyek valamit, de nem találtam semmit a hűtőben. Bementem, felöltöztem. Aztán kijöttem tévézni. Közben végig a látottakon járt az eszem. A nővérem még mindig a fürdőben volt, de nem is bántam, hogy nem látom, ugyanis nem tudtam, mit mondhatnék neki. Aztán kattan a kilincs és kijött a fürdőből. Ő is fel volt öltözve. Leült mellém. Olyan volt a csend, amilyet még előtte soha nem halottam. Néztük a képernyőt, de semmi sem ment az agyunkba. Aztán erőt vettem magamon és megszólaltam:
– Figyu! Bocs, ha előbb megzavartalak.
– Ok.

Aztán további pillanatok.
– De tényleg nem gond?
– Tényleg, felejtsük el.