Karola

Hideg volt. Karola rettenetesen fázott, de nem azért mer hatalmas fehér pelyhekben hullott rá a hó, hanem azért mert a lelke fázott. Ma olyat tett, amit még soha. Vásárolni volt. Az egyik üzletben megakadt egy férfin a szeme. Magas volt, ötvenes, sármos. Mikor megfordult, elkapta róla a tekintetét, de már késő volt, a férfi rámosolygott.

A következő üzletben is ott volt. Karola annyira elcsodálkozott, hogy leejtette a szatyrát, a férfi odalépett, és felvette neki. Acélkék szeme kutatva nézett az asszony arcába. Hangja bársonyosan simogatta.

– Tessék – mondta, és keze egy pillanattal tovább maradt az asszony kezén.

Karola kirohant az üzletből, és egy kávézóba menekült. Rendelt egy kapucsínót, és magán is csodálkozva a férfiről álmodozott.

– Nekem nem rendelt kávét? – hallatszott a férfi hangja – A nevem Kalocsai Gábor.

Karola elvörösödve nézett a szemtelen férfira, de nem mert sértőt mondani neki, nehogy otthagyja.

– Leülhetek? – kérdezte, és máris kihúzta magának a széket. Karola flegmán vállat vont. Jött a pincér, a férfi is rendelt egy kávét.

– Na most ugye az a helyzet, hogy ott lakom szemben – mutatott a férfi a szemközti házra.

– És, akkor mi van?

– Tudjuk jól, maga engem kíván, én pedig önt.

– Micsoda szemtelen alak maga! – mondta az asszony, és érezte, hogy még egy pár szó, és elmegy a férfival.

– Magát, hogy hívják? – mosolygott rá a férfi.

– Karola.

– Szép név, olyan, mint egy jó szagú fürdés, mint egy hihetetlenül szép virág neve – az asszonynak jólestek a bókok. Még egyszer erőt vett magán, felhörpintette a kávéját, az árát az asztalra tette, és menni kívánt. A férfi is gyorsan fizetett, felkapta a kabátját, és rohant a nő után. Az utcán belékarolt, és a szemközti házba vették az irányt.

Karola már nem is tiltakozott, amikor a férfi a liftben megcsókolta. Ezt nem tette tolakodóan. Érzékenyen simogatta a nyelve az övét. Karolával már forgott a világ. Sosem tett ilyet még. Bevallotta, hogy iszonyatosan kívánta a férfit. Öle a csóktól is benedvesedett már. Kinyílt a liftajtó, és a férfi elengedte. A lifttel szembeni lakásba mentek be. Gábor lesegítette a kabátot az asszonyról, majd a nappaliba vezette. Ismét, most már hevesen megcsókolta. Keze kalandozni kezdett. Végigsimított az asszony testén, aztán elkezdte a gombokat kigombolni a blúzon. Hamar lekerült. Aztán a melltartó következett. Egy kis babrálás a csattal, majd előtűntek Karola formás mellei.

– Oh – nyögött fel a férfi, és bekapta az egyik ágaskodó kis bimbót, a másikat pedig morzsolgatni kezdte. Karola a hajába markolt, és irányítani kezdte a mohó mozdulatokat. A férfi szabad keze már a bugyijába matatott, majd rátalált a nedves kis gyöngyre. Karola hátrakapta a fejét, ahogy simogatni kezdte.

– Várj! – tolta el magától az asszony a férfit, és izgatottan hányta le magáról a ruháit. A férfi is, le nem véve róla a szemét, szintén levetkőzött. Aztán egymásnak estek ismét. Mohón fedezték fel egymást. Karola a férfi ölébe ült, és mohón csókolóztak. Érezte, ahogy a férfi szerszáma egyre keményebben feszül a combjának. Keze hol melleit simogatták, hol ölében kutakodtak. Aztán a férfi felállt, és Karolát a kanapéra döntötte. Szétvetett lábai közé hajolt, és belenyalt a nedves barlangba. Karola beleremegett, már régen nem volt része ebbe az élménybe. Érezte, hogy egyre jobban elragadja a kéj, csípőjét felemelve, hatalmasat élvezett. A férfi a hasára fektette a fejét, úgy pihegtek. Aztán Karola felült, és a férfit felállította, majd bekapta forró, kemény péniszét. Először csak a makkot simogatta végig a nyelvével, aztán elnyelte az egészet. Bólogatott, nyelte, becézte a szerszámot. A férfi pedig nyögdécselve élvezte. Aztán egyszer csak hanyatt lökte Karolát, és tövig vágta bele. Az asszony lélegzete elállt, szeméből a boldogság könnyei csorogtak.

– Ez kell neked, ez... – lihegte a fülébe a férfi, és hatalmasakat lökött a gyönyörtől sikoltozó asszonyon.

A puha, meleg szőnyegen feküdtek egymás karjában. A férfi Karola vállát, hátát simogatta.

– Találkozunk még? – kérdezte a kielégült asszonyt.

– Nem – felelte az – és ezt te is tudod.

– Sajnos – nézett rá őszinte szomorúsággal a férfi.

– Köszönök neked mindent, de most mennem kell – tolta el magától a férfit az asszony, felállt, és öltözni kezdett. A férfi félkönyékre támaszkodott, és nézte, ahogy a testet, ami az előbb még az övé volt, hogyan fednek be a ruhák. Karola a kabátját is felvette, aztán visszament a nappaliba, lehajolt és könnyű csókot lehelt a férfi ajkára.

– Boldog Karácsonyt – mondta, aztán elment. Az előszobában hallotta, hogy a férfi még utána szól, hogy boldog Karácsonyt.

Most pedig fázott a lelke. A szenvedély, a kéj elmúlt, és nem tudta, nem értette, hogyan tehetett ilyet. Tudta, a férje már otthon van, és díszíti a fát. Nagyon szerették egymást, már hat éve éltek együtt. Volt egy kislányuk is. Nem tudta, hogy fog a szemükbe nézni.

Ólomlábakkal lépdelt fel a lépcsőn, majd belépett a jó meleg lakásba.

– Szia, megjöttem! – kiáltott be a nagyszobába.

– Anya – rohant elé a kislánya – én is segítettem a fát díszíteni. Nézd meg!

– Szia – lépett oda a férje is hozzá – hol voltál, már aggódtam egy kicsit.

– Bolondok háza van a városban – tódította Karola – megyek, lezuhanyozok, mert agyon izzadtam magam – húzódott el a férjétől, azzal már be is surrant a fürdőbe. Mosta, szappanozta magáról a másik férfi illatát, aztán hosszan törölközött. Aztán gépiesen bement a nagyszobába, és megdicsérte a fát. Megcsinálta az ünnepi vacsorát, megették, aztán megjött a Jézuska. Akkor kicsit oldódott a hangulata. Elnézte a kislányát, ahogy a játékokkal játszott. És örült, hogy a férje örül a pulóvernek, amit vett neki. Akkor sírta el magát, amikor kibontotta a saját ajándékát. Aranygyűrű volt. Apró pici brillel. Egy hónapja látták a kirakatban.

– Gyönyörű, kár, hogy nincs rá pénzünk – mondta a férjének, az pedig hamiskásan mosolygott. Most pedig itt van, felhúzható, csodálható. Karola szívébe markolt a fájdalom. Megcsalta a férjét, pedig mennyire szereti. Sírva fakadt. A férje szelíden vigasztalta:

– Hát ennyire tetszik? – kérdezte a férfi, és csendesen simogatta az asszony haját, az pedig bólogatott.

A kislány hamarosan belefáradt az ajándékok halmazába, és lefektették, aztán visszamentek a nagyszobába tévézni. A férfi, kérdően nézve mondta?

– Mi bajod van egész este? – Karola remegni kezdett, és zokogva bökte ki:

– Megcsaltalak – a férj döbbenten nézett rá.

– Mit csináltál? – Karolából pedig dőlni kezdett a szó.

– Nem akartalak becsapni. Szeretlek... Csak úgy jött... Utánam jött a kávézóba, aztán már a lakásán is voltam.

– Elrabolt?

– Jaj, nem. Én is akartam.

– Szép kis ajándék, Szentestére, mondhatom – morgott a férfi.

– Ne haragudj – zokogta Karola.

– Jobb volt vele?

– Nem – mondta az asszony, és könnytől áztatott, nagy szemeit a férjére meresztette – én téged szeretlek – és abban a pillanatban rájött, hogy így is van.

– Akkor miért mondtad el nekem?

– Mert nem tudok neked hazudni.

– Fogsz még vele találkozni?

– Nem... – suttogta az asszony, a férfi pedig odalépett hozzá, és megcsókolta.

– Merem is remélni, mert nem akarlak elveszíteni – Karola csodálkozva nézett rá.

– Nem haragszol?

– De, de mire való a Szenteste, ha nem a megbocsátásra? – Karola pedig megújuló szerelemmel bújt kedveséhez.