Áldozat

A következő történetem a római hadjárat idejére kalauzol vissza bennünket, ahol nem idegen a ritualitás, innen a kissé morbid a befejezés.

A férfi volt a és a megtiszteltetéstől. Homályos szemekkel látta csak a füstölgő fáklyákkal megvilágított hosszú folyosót, ahol végigvezették.
Hétéves kora óta élt a sziklakatlanba zárt kopár udvaron.
Kemény megpróbáltatásoknak vetették alá. Enni csak ritkán kapott, s a vizzel is takarékoskodtak a mogorva, szótlan férfiak, akik őt és társait őrizték.
Aki nem bírta, kihullott, mást hoztak helyette. Élve nem hagyhatta el senki az udvart, csak a keskeny, magas, dúsan vasalt ajtón keresztül, ahonnan időnként díszes ruhába öltözött férfiak érkeztek.

Kiválasztották és magukkal vitték, akit megfelelőnek találtak. Most őrá is sor került. Vadul dörömbölt a szíve, ujjongani szeretett volna, mialatt körbeforgatták, szakértő kézzel megtapogatták.
Tudta, hogy meg fog felelni, hogy értelmet nyert sanyarú várakozása, amellyel véget nem érő napjait töltötte. Először a keskeny ajtó mögötti szűk kis kamrába vezették, elszedték foszlott rongyait, s amikor teljesen csupaszon állt az egyetlen fáklya vibráló fényében, díszes ivótülköt nyújtottak feléje, amely tele volt nyolc éve érlelt fűszeres borral.
A férfi megitta, aztán elvezették egy hatalmas, pompás terembe. Ezernyi mécses fénylett, a falakon drága kelmék lógtak, bronzból és aranyból készült, furcsa formájú kegyeleti tárgyak villogtak. A terem közepén egy mindenkinél vénebb, nagy szakállú férfi és egy nő állt. Haja szőke volt, sárga, akár az érett gabona színe.

Bő palástba burkolódzott, amely élesen elütött az öregember fehér ruhájától.
A férfi furcsa fájdalmat érzet, ahogy a nőre nézett.
Kora férfiak vették körül, az anyjára is csak homályosan emlékezett. S most egyszerre itt áll egy másik nemű lény, lassan megmozdult, feléje ringott. Nyugodt léptekkel közeledett, ahogyan a macska teszi, ha eléje kerül a préda.
Vigyázott, hogy meg ne riassza. A férfi nem akart elmenekülni. A nő közel ment hozzá, és megfogta hímvesszőjét. A férfi meglepetten nyögött fel. Ő csak akkor nyúlt magához, ha vizelnie kellett. Ez az érintés más volt. Gyors és ügyes ujjak birizgálták végig a laza vesszőt, s az feltámadt egyszerre.

Mereven és dacosan az ég felé szegezte vaskos fejét.