Karjaidban...

Felriadok...
Az álom és ébrenlét határán megpróbálom kideríteni ébredésem okát. Hirtelen óriási villámlás világítja meg a kis szobám, majd nem sokára hatalmas dörrenés rázza meg az éjszakát.
Esik... Vihar van. Ezért ébredtem fel. A fülledtség második bőrként tapad rám.

Kissé az álomtól próbálom rendbe szedni a gondolataimat és visszaemlékezni az elalvásom előtt történtekre. Már emlékszem... Itt voltál! Végre! Velem! Nálam! Beteljesült, amire oly rég vártunk. Már érzem karod a fejem alatt, kezed a mellem alatt pihen. Óvatosan mozdítom a fejem. A hajnali derengésben és az ismétlődő villámfénynél nézlek. Gyönyörködöm. Benned. Nézem, ahogy alszol. Így alvás közben sokkal kisfiúsabb vagy, mint ébren. Az álom és a kielégülés apró mosolyként játszik a szád szegletébe. Nézem a szád. Visszaemlékszem a csókodra, és valahol ott legbelül tétován újra útjára indul a vágy. Érezni akarlak, úgy, mint nem rég...

Fészkelődni kezdek. Hátat fordítok Neked, belevackolom magam az ölelésedbe. Szorosan a testedhez tapadok, mintha alvás közben tenném.
Figyellek... Igyekszem egyenletesen lélegezni, mintha mélyen aludnék, ám közben figyelem a Te lélegzésedet. Mintha most másképp vennéd a levegőt, mint eddig. Valahogy olyan kis szuszogós volt, de most eltűnt belőle ez a hangszín. Lehet, hogy sikerült a kis praktikám?
Biztos, ami biztos "" az ágyékodhoz feszülök, és akkor megérzem azt a piciny mozdulatot, amivel felébredt benned a Férfi.
Sikerült! Ébren vagy. Érzem egyre jobban "fel" ébredsz...

Kezed előre nyúl és tenyeredbe simítja a mellem. Érintésed nyomán elszabadulnak az ősi ösztönök. Hosszan elnyúló nyöszörgésbe engedem szabadjára vágyaimat.