Álmaim basszerosa

Csak futottam, futottam az üres úton. A frissen lehullott hó csikorgott bakancsaim alatt. Nem... cseppet sem félelemből futottam. Késztetésből csupán, mert ki kellett adnom azt a bizonyos feszültséget.
Egy cseppet sem melegedtem ki, mikor megálltam. Véletlenül éppen egy szórakozó klub előtt. Mondhatni a törzshelyem volt fiatalabb koromban: a haverokkal mindig itt lógtunk; a végén már fizetni sem kellett a belépésért.
Most is csak odaköszöntem a biztonsági őrnek:
– Szia Pityu!
– Szia! Hogy megy manapság?
– Tévelygek csak. Beengedsz?
– Persze, menj csak. Legalább feldobod a társaságot... – kuncogott.
– Köszi.

Beléptem az ajtón, s azonnal megcsapott a dohányfüst. Szinte már lapátolni lehetett volna. Úgy döntöttem, innom kell valamit, hogy ezt elviseljem, ezért a pulthoz siettem, és benyakaltam egy . Öröm volt érezni, ahogy a nedű perzselve végigszántja torkom.
Beadtam a kabátomat a pultosnak, és még egy röviditallal a kezemben nekiiramodtam a táncoló, tomboló tömegnek. Épp egy régi barátnőm rockbandája volt fenn a színpadon, és nagyon jó zenét játszottak, szinte már extázisba estem tőle.
Egy idő után észrevett, és két mondat közt odakiáltotta nekem, hogy menjek majd be az öltözőbe, ha vége a hajcihőnek.

Csak bólintottam. Örültem, hogy egyáltalán emlékszik rám...
Végignéztem a bandán: az énekes volt a barátnőm, Andi gyönyörűen festett, sötétbarna – már-már feketének tetsző hajába vérvörös melírcsíkokat festettek, szeme ki volt emelve, szája szintén vérvörösen csillogott. Fekete topot és csípőnadrágot viselt.
A dobos fehér atlétát viselt sötétkék háromnegyedes gatyával. Rövid hajat viselt, világító kék szemei voltak. Váll – és karizmai csak úgy dagadoztak, ahogy ütötte a dobokat.
A billentyűsnek hosszú, derékig érő szőkésbarna haja volt. Fekete pólót és kék kopott farmert viselt. Egy piros-fekete flanelling volt a derekára kötve. Érzéki ajkait a mikrofonhoz érintve vokálozott néha.

De a legjobban a basszeros kötötte le a figyelmemet. Világos, szőkésbarna haja volt. Mintha csak mgának vágta volna le, néhány szálat nem tudott füle mögé terelni, így azok csapzottan lógtak szemébe.
Zöldesszürke szemei értelmesen csillogtak, mikor a közönségre pillantott, vagy mikor az énekesre.
Hosszúkás orra érzékien sem vékonynak, sem vastagnak sem mondható. Szája – illetve ajkai érzékiek, az alsó kicsit teltebb, mint a felső.