Hosszú az út hazafelé

November vége volt, és az esték már csípősen hidegek voltak. Hét óra körül megfürödtem és mivel tanulni valóm nem nagyon akadt, beültem a Tv elé. Alig, hogy kényelembe helyeztem magam, bejött anyám és elküldött a boltba cukorért meg valami szalámiért. Nem sokat ellenkeztem, tudtam, hogy úgy is felesleges, mert ha bevágja az "akkor reggel én ébresztelek és hidd el, hogy rosszabb lesz" szöveget, úgy is ő győz. Felöltöztem tehát rendesen, nem vagyok túl fázós, de jobb szeretem, ha egy férfi dönt ágynak, mintsem a nátha. A bolt két utcányira volt tőlünk, én meg úgy gondoltam, gyalogolok egyet, meg kedvem sem volt kivadászni a tárolóból a biciklimet, úgy is legalól van, – mondva. Akkoriban a negyediken laktunk, azóta lentebb költöztünk eggyel, mert kicsi lett a régi. A lépcsőházban minden olyan volt, mint egy tipikus horrorfilmben.

A villany nem kapcsolódott fel, akárhogy ütöttem, meg, olyan érdekes kaparászást is hallottam az egyik alsóbb szintről. Ahogy óvatosan lentebb lépegettem a lépcsőkön, amik persze sosem csúsztak még ennyire, kiderült, hogy csak a szomszéd macskája szedte szét félig az ajtót dolga végeztével. Talán ő is fázhatott, mert ahogy kiléptem az ajtón, minden további nélkül az utca összes hordalékát az arcomba fújta a szél. Már csak azon csodálkoztam, hogy nem zuhog az eső. Határozott mozdulattal húztam le a sapkámat, ameddig csak bírtam, de nem jártam túl sok sikerrel, a fagyos szél mindig talált beutat. De jó lenne, ha valaki most felmelegítene, gondoltam magamban nagyot sóhajtva, mert tudni illik, hónapok óta nem volt valamirevaló fiúval dolgom. Egy-két apróság történt velem ilyen téren az elmúlt hetekben, de nem méltatom az ilyeneket túl sokra. Zsebre dugott kézzel és mindenemet összehúzva kezdtem meg esti sétámat a bolt felé. Közben több dolgon elgondolkodtam, a tegnapi történelem dolgozaton, öcsém barátnőjén, szegény, ha tudná hogy a barátja többször kúrt már félre, mint ahány napja együtt vannak, pedig rendes kiscsajnak tűnik, csak egy kicsit visszahúzódó.

Nem egészen ilyen való a nem túl szemérmetes öcsém mellé, de én nem szólhatok bele, majd rájön. Már majdnem elérkeztem célomhoz, mikor egy autó lelassított az úton, nem szenteltem neki túl sok figyelmet, örültem, hogy végre összemelegedett az arcom alja a szegycsontommal.