Erotikus látomások a múltból
Eszter már nyolc hónapja élt egyedül. Gyönyörű nagy lakása volt Budán. Ablakai a Duna-partra néztek. Nagyanyjától örökölte a lakást, és most úgy bóklászott az antik bútorok között, mintha sosem tartozott volna ide. Pedig itt nőtt fel. A hátsó szobákban laktak anyjával, testvérével, Rékával, és az édesapjával, amíg meg nem halt. Bement a régi szobájába. A függönyök még mindig azok voltak, amik annakidején, gyerekkorában. Apró pillangók, csipkéből. Leült a földre, mint azon a reggelen, és nézte, ahogyan a fény átvilágít a pillangók szárnyain.
Tizenöt éves volt. Pont egy héttel előtte tartották a születésnapját. Réka csendesen szuszogott az ágyban, ő pedig végtelenül boldog volt. A barátnője nővére mutatta meg a dolgot. Azt, hogyan kell simogatni, ingerelni ott, hogy boldoggá tegye magát. Ott, nem sikerült, de éjjel! Éjjel nem zavarta mások jelenléte. Megvárta, amíg a húga lélegzete egyenletessé válik, aztán felhúzta a hálóingét, és belenyúlt a bugyijába. Furcsa szégyenérzet futott át az agyán, de ügyet sem vetett rá. Nem volt túl kényelmes a helyzet, így letolta a bugyiját, a bokájáig, aztán szétnyíló lábai közé csúsztatta a kezét. Beleremegett, amikor dagadozó csiklójához ért. Lassan kezdte el ingerelni, ahogy Angéla mutatta. Behunyta a szemét, és élvezte a mozdulatok sodrását. Ügyetlensége, tapasztalatlansága még vissza, visszazökkentette a valóságba, de aztán az új élmény sodrába kerülve, álmai férfiját képzelte maga mellé. Látta, ahogy a széles férfiváll fölé hajol, kis keze felszaladt a bimbódzó mellére. A hegyes kis bimbókat morzsolgatni kezdte, és ez fokozta a kellemes érzést. Egyre gyorsabban simogatta magát, mire a kéj átcsapott rajta, és ő a levegő után kapkodva, majdnem elájult.
Megilletődve, boldogan aludt el, aztán felébredt a hajnal első sugaraira. Kiszállt az ágyból, és nézte a csipkepillangókat. Még reggel is ott ült, amikor anyja bement hozzájuk. A szeme ki volt sírva, és a hangja remegett a megrendüléstől.
– Gyertek ide! – mondta – Üljetek le ide – mutatott Eszter rekamiéjára.
– Mi baj van, Anya? – kérdezte a nyolc éves Réka.
– Az éjjel, meghalt az Édesapátok – mondta az asszony és elsírta magát. Eszterről úgy hullott le a boldogság, mint csillogás a színházban előadás után. Sokáig nem maszturbált.
A Nap elé felhő vonult, a varázs megtört, és Eszter szomorúan állt fel. Átment a szemközti szobába. Anyja szobája volt sokáig. Még mindig a nagy franciaágy volt benne, amiben az apja meghalt. Nem tudott volna benne aludni többé az anyja helyett. A hálószoba sarkában hintaszék állt. Eszter beleült, és nézte az apja helyét. Aztán hintázni kezdett a székkel. Egy idő után eszébe jutott az az este, amikor a szék bekerült ide.
Anyjáék a nappaliba szánták. Akkor ő még csak nyolc éves volt. Persze ő és Réka azonnal felmásztak rá. Anya hiába kiabált, hogy ne lógjanak rajta, mert leesnek, de mindhiába. Addig, addig birkóztak a szék miatt, míg Réka el nem esett, és be nem verte a fejét, az asztal sarkába. Egyből ömleni kezdett a fejéből a vér. Rohantak vele a korházba, de szerencsére nem volt túl nagy a baj. Eszter órákig mesélt a húgának engesztelésül, a szék pedig bekerült a hálószobába.
Esztert izgatta a szék sorsa, és a hálószobához settenkedett éjjel, hogy kilesse, hová is tették. Megdöbbentő kép fogadta. Anyja kombinéja apja olvasólámpájának búrájára volt terítve, ettől sejtelmes fény vonta be a szobát. Anyja meztelenül térdelt az ágyban, apja pedig a háta mögött ült, és a melleit simogatta. Eszter tudta, hogy olyat lát, amit nem kéne neki, de nem tudott szabadulni a látványtól. Apja is feltérdelt, és gyöngéden előretolta anyját, úgy, hogy két könyökére támaszkodjon, aztán a
– Várj! Kitaláltam valamit. – azzal láthatólag bizonytalan lépésekkel felállt, és a hintaszéket odahúzta az ágyhoz. Beleült, majd az ölébe ültette a felhevült asszonyt, és ringatózni kezdtek a székkel. Egyre hevesebben vették a levegőt, majd elélveztek. Csak ültek ott egymás karjában, és ringatóztak, Eszter pedig visszalopódzott az ágyába.
Apját ezután még jobban tisztelte, mert ennyire boldoggá tudta tenni az anyját. Még egy lakója volt a lakásnak, a Nagymama. Eszter nagyon szerette. Mindig mesélt nekik. Távoli tájakon játszódtak ezek a történetek, és Nagymama mindig beleszőtte a szerelmet is. Fia korai halála őt is elcsendesítette. Nap szám ki sem mozdult utcai szobájából. Ha a gyerekek bementek hozzá, fáradt kezét remegve húzta végig az eleven kis buksikon, szeme megtelt könnyel, és halkan megszólalt:
– Sose temessétek el a gyereketeket! – aztán visszasüppedt a gyász empátiájába. Két év múlva mesélt újra és csak Eszternek.
– Gyere lányom – mondta, meleg hangján – ülj ide mellém.
Az ablak előtt ült most is, hatalmas, kényelmes karosszékében. A délutáni nap aranyszínűre festette az arcát. Szálló, fehér fürtjein átsütött a nap, olyan volt, mintha glóriája lett volna. Eszter elvette a sarokban álló zongora elöl a zsámolyt, és odatette Nagymama lábához, majd hallgatni kezdte, közben pedig szeretettel nézett rá.
Ezt a mesét feltétlenül el akartam mesélni neked. Nem is mese, csak egy furcsa jelenés. A századfordulón egy Német fürdővárosban az urak és hölgyek ivókúrájukat töltve múlatták az idejüket. Stefan, a fiatal gárdatiszt, sebesülése után lábadozott itt, Micci, pedig a masamódlány egy kis örökség révén jutott el ide. Már első nap meglátták egymást, de mivel Micci mellett nem volt gardedám, Stefan nem merte megszólítani. Másnap Micci már alig várta, hogy a jóvágású férfit ismét láthassa. Ám az nem volt ott, csak, mikor leült meginni a forrásvizet, odajött hozzá egy inas, és egy szál sárgarózsát adott át neki, meg egy kis levélkét. A levélben ez állt:
Drága Hölgyem!
Remélhetem-e, hogy ma velem vacsorál?
Sírig hódolója:
Stefan Clausnitzer gárdatiszt
Micci szíve nagyot dobbant. A rózsát a hajába tűzte, és igenlő válasszal küldte el a szolgát. Este, vacsora után, valcerre táncoltak, és a szerelem csillámporában tündököltek. Aztán a férfi a lakosztályához kísérte Miccit, és elbúcsúzott, azzal, hogy reggel találkoznak majd.
Két hétig tartott ez a boldogság. A parkban már egy-egy csókot is váltottak és a férfi forró ölelésében teljesen feloldódott a lány.
Aztán Stefant visszahívták a seregbe, és eljött a búcsú ideje. Sokat táncoltak, és nevettek azon az estén, és mikor Stefan este az ajtónál búcsúzkodni akart, Micci beinvitálta. Mikor beléptek a lakosztályba, mohón estek egymásnak.
– Hát Te is akarod? – kiáltotta a férfi.
– Ó, igen! – pihegte a lány, és azon az éjszakán egymáséi lettek. Soha többé nem találkoztak, de ez a szerelem úgy élt a szívükben, mint a világ legszebb gyöngyszeme.
Nem tudta Eszter, miért jutott neki eszébe ez a mese. Levette a zsámolyról a lábát, felállt a fotelból, és kiment a konyhába. A délutáni fény kezdett esti szürkületté változni. Felkapcsolta hát a villanyt, és nekiállt főzni valami vacsorát. Szelet húst sütött. Imádta ezt az illatot. Eszébe jutott, hogy akkor is húst sütött, amikor először érintett egy meztelen férfitestet.
Anya korházban volt. Vakbél. Ő főzött Nagyira, meg magára. Feri nyakig láb kamasz volt akkor, ő sem különb. Vágytak a testi szerelemre, de még sosem merték átlépni azt a kis gátat, amit még a koruk jelentett. Érezte, hogy a fiú nézi, ahogy a tűzhelynél ügyködik. Aztán érezte, ahogy mögélép, és átfogja a derekát. Megcsókolta a nyakát ott, ahol nagyon szerette. Azóta sem tudták olyan érzékien csókolni ott. Eszter letolta a lábost a lapról, és elzárta azt, majd megfordult, és megcsókolta a fiút. Feri a pólója alá nyúlt, és simogatni kezdte kis kamasz melleit.
– Maradj itt éjszakára – fúrta a lány a fiú vállába a fejét.
– Együnk, aztán ha a Nagymamád bement a szobájába,... – de nem fejezte be a mondatot, hanem mohón megcsókolta Esztert.
A hús finom lett, a rizst hozzá Feri készítette el. A Nagymama szemében pedig most, először gyúlt örömfény.
Először csak feküdtek egymás mellett. Egymáshoz is alig mertek nyúlni. Aztán Feri fölé hajolt és szájon csókolta. Eszter félt egy kicsit. Ám a matató kezek hamar elmulasztották a félelmet. A fiú jól csókolt, de most ő is zavarban volt. Keze besurrant a lány lábai közé, mire az széttárta combjait. Feri ügyetlenül simogatta, de mégis megmozdított benne valamit. Valami ősi boldogságot. Érezte, hogy alul nedvesedik. Nyögdécselni kezdett, mire a fiú még jobban kezdte dörzsölni, de ez nem volt jó.
– Lassabban – szolt rá Eszter, és a fiú rájött, hogyan is tegye boldoggá. Nagyon jó érzés volt, bár nem olyan intenzív, mint mikor néha maszturbált. Aztán hozzáért a fiú nemi szervéhez, és beleremegett.
– Mekkora! – mondta és rákulcsolta a kezét, mire a fiú, kéjesen felnyögött.
– Húzogasd! – ő pedig húzogatni kezdte a bőrt rajta. Feri megfogta a kezét, és irányítani kezdte, aztán remegve eltolta magától a lányt, hanyatt döntötte, és beléhatolt.
– Fáj! – nyöszörgött Eszter.
– Mindjárt elmúlik – lihegett Feri, de a fájdalom nem múlt, Feri pedig beleélvezett.
Elaludtak. Aztán hajnalban Feri csókjaira ébred. Lágyan, amennyire egy kamasztól telik, figyelmesen szerette. Ismét eggyé olvadtak. Most elmaradt a fájdalom, és Esztert valami asszonyi nyugalom szállta meg.
Reggel a Nagymama állt az ágyuk mellett.
– Látom, lányom, megértetted a mesémet! Tejeskávét és pirítóst kérek reggelire.
Eszter elnevette magát, ahogy visszagondolt a Nagymamára. Mennyire nem volt zavarban. Majd elkomorult. Eszébe jutott Anyja új férje.
Az érettségije után egy héttel hozta haza a férfit bemutatni. Magas volt, vörös, és visszataszító. Mint egy meztelen csiga. Legszívesebben megpofozta volna, ahogy Apja dolgaihoz nyúlt. Mikor elment, az Anyja elővette.
– Akkor is együtt fogok élni Péterrel! Nem vagyok apáca. Apád halálát épp eléggé meggyászoltam!
– Idehozod a Nagyi mellé?
– Nagy a lakás, elférünk.
Két hét múlva a férfi beköltözött. A Nagyit még azon a télen eltemették. A férfi kezdte megváltoztatni, mint az Anyját, mint a lakást. Rékával, teljes mellszélességgel utálták. Egy este nem bírta tovább, átosont a folyosón, és résnyire nyitotta ismét a hálószoba ajtót. Minden villany égett. Anyja kezei kikötve az ágy támlájához, és a férfi vadállat módra, durván kefélte épp. Anyja szeme tágra nyílt, ahogy meglátta a résre nyíló ajtót, a férfi pedig észrevette az asszony arcán végbement változást. Hátrafordult, aztán leszállt az anyjáról, és, úgy meztelenül, álló farokkal az ajtóhoz lépett, kinyitotta, és egy hatalmas pofont kevert le Eszternek, aki elesett. Még hallotta, hogy bevágódik az ajtó. A rosszullét környékezte. Visszament a szobájába, bepakolt pár holmit, puszit nyomott a húga arcára, és elment a barátnőjéhez aludni. Másnap beiratkozott a Pécsi Egyetemre. Akkor jött először haza a szünidőben, mikor Pétert az Anyja végre kirakta.
Sokáig sírt ezen. A húgát is keveset láthatta. Hiányoztak a Karácsony meghitt percei. Aztán még jobban zokogni kezdett, eszébe jutott André. Egy éve dolgozott akkor már, mint idegenvezető. A srác egyből feltűnt neki. Magas volt, kékszemű, sötét hajú, és nagyon francia. A fiú is rástartolt. Apró ajándékokkal udvarolt neki. Szál virág, kis csomag bonbon volt az ülésére téve minden reggel a buszon. Egyre többet beszélgettek. André pedig elmondta, hogy tanulni jött Magyarországra. Érdekli a nyelvünk, így beiratkozott az ELTE bölcsészkarára. Azután minden szabadidejüket együtt töltötték. Nem, Eszter nem mondhatta, hogy szerelmes volt, de hihetetlenül érdekelte a fiú. Egy vasárnap feküdtek le. Nem gondolta, hogy így is lehet. André a vártnál jobb szerető volt. Úgy simogatta, mintha hozzá sem érne. Olyan érzéki, testet, lelket felborzoló érzés volt, hogy szinte belehalt. Aztán a lábai közé feküdt, és nyelvvel kezdte ingerelni. Ilyet még sosem csinál vele, senki. Sírt a boldogságtól. A fiú aztán gyöngéden beléhatolt. Szeme szemét nézte, és annyi csodálattal, szerelemmel volt tele, hogy Eszter nem tudta, hogy ilyen is létezhet. Életében először elragadta az extázis, úgy istenigazából. Aztán három hónapig minden este. Szerelme nőttönnőtt. Karácsony előtt két héttel utazott el André. Hazautazott az ünnepekre, meg, hogy bejelentse, elveszi feleségül Esztert. Egy hét múlva hívták. Terrortámadás. Felrobbantották a TVG-t. Még két napig élt, de már nem tért magához. Ennek már nyolc hónapja. Ő pedig itt maradt egyedül. Anya ismét összeismerkedett egy férfival. Kedves, csendes, hozzávaló férfi. Összeköltöztek. Réka ment velük. Igazi család lettek, és ha átment Eszter hozzájuk, örült, hogy Anyja ismét boldog, de nem tartozott oda. Nagyanya ráhagyta a lakást, és arra készült, hogy Andréval élje le itt az életét.
Kiment a szalonba, és levetkőzött, aztán a kombinéját az állólámpa búrájára dobta. Leült a rekamiéra, hátát a karfának támasztotta, és behunyta a szemét. Először a melleit simogatta, aztán a lábai közé nyúlt. Közben arra gondolt, hogy valahol a francia-rivérán van, André épp simogatja, úgy, mint azon az első estén. Szinte már érezte is a fiú forró leheletét. Gyorsan izgatni kezdte megkeményedő csiklóját, de nem volt elég az inger, hát vette az egyik díszpárnát, és azzal dörzsölte magát. Közben gondolatai gyorsvonatként cikáztak. Messzi tájakon jártak Andréval. Mindenhol szeretkeztek. Nyílt helyeken, sötétben, a tengerben.
A párna selyme kellemesen ingerelte. Közben két úját nedves hüvelyébe tolta. Át, átjárta a kéjtől való borzongás. Gondolatban André egy párizsi luxusétterem asztaláról söpörte el a terítéket, majd hanyatt fektette rajta, és dugni kezdte. Eszter nem törődött a rohangáló pincérekkel, csak élvezett, és élvezett. Aztán magához tért, és a kéjes kielégülés helyét átvette az üresség, a magány érzése. Magára húzta a lábánál lévő plédet, eloltotta az állólámpát, és azzal a gondolattal aludt el, hogy másnap szépen kiöltözik, és lemegy a szomszédházban lévő bárba. Nem hagyja, hogy még egyszer rátelepedjen a múlt.
Tizenöt éves volt. Pont egy héttel előtte tartották a születésnapját. Réka csendesen szuszogott az ágyban, ő pedig végtelenül boldog volt. A barátnője nővére mutatta meg a dolgot. Azt, hogyan kell simogatni, ingerelni ott, hogy boldoggá tegye magát. Ott, nem sikerült, de éjjel! Éjjel nem zavarta mások jelenléte. Megvárta, amíg a húga lélegzete egyenletessé válik, aztán felhúzta a hálóingét, és belenyúlt a bugyijába. Furcsa szégyenérzet futott át az agyán, de ügyet sem vetett rá. Nem volt túl kényelmes a helyzet, így letolta a bugyiját, a bokájáig, aztán szétnyíló lábai közé csúsztatta a kezét. Beleremegett, amikor dagadozó csiklójához ért. Lassan kezdte el ingerelni, ahogy Angéla mutatta. Behunyta a szemét, és élvezte a mozdulatok sodrását. Ügyetlensége, tapasztalatlansága még vissza, visszazökkentette a valóságba, de aztán az új élmény sodrába kerülve, álmai férfiját képzelte maga mellé. Látta, ahogy a széles férfiváll fölé hajol, kis keze felszaladt a bimbódzó mellére. A hegyes kis bimbókat morzsolgatni kezdte, és ez fokozta a kellemes érzést. Egyre gyorsabban simogatta magát, mire a kéj átcsapott rajta, és ő a levegő után kapkodva, majdnem elájult.
Megilletődve, boldogan aludt el, aztán felébredt a hajnal első sugaraira. Kiszállt az ágyból, és nézte a csipkepillangókat. Még reggel is ott ült, amikor anyja bement hozzájuk. A szeme ki volt sírva, és a hangja remegett a megrendüléstől.
– Gyertek ide! – mondta – Üljetek le ide – mutatott Eszter rekamiéjára.
– Mi baj van, Anya? – kérdezte a nyolc éves Réka.
– Az éjjel, meghalt az Édesapátok – mondta az asszony és elsírta magát. Eszterről úgy hullott le a boldogság, mint csillogás a színházban előadás után. Sokáig nem maszturbált.
A Nap elé felhő vonult, a varázs megtört, és Eszter szomorúan állt fel. Átment a szemközti szobába. Anyja szobája volt sokáig. Még mindig a nagy franciaágy volt benne, amiben az apja meghalt. Nem tudott volna benne aludni többé az anyja helyett. A hálószoba sarkában hintaszék állt. Eszter beleült, és nézte az apja helyét. Aztán hintázni kezdett a székkel. Egy idő után eszébe jutott az az este, amikor a szék bekerült ide.
Anyjáék a nappaliba szánták. Akkor ő még csak nyolc éves volt. Persze ő és Réka azonnal felmásztak rá. Anya hiába kiabált, hogy ne lógjanak rajta, mert leesnek, de mindhiába. Addig, addig birkóztak a szék miatt, míg Réka el nem esett, és be nem verte a fejét, az asztal sarkába. Egyből ömleni kezdett a fejéből a vér. Rohantak vele a korházba, de szerencsére nem volt túl nagy a baj. Eszter órákig mesélt a húgának engesztelésül, a szék pedig bekerült a hálószobába.
Esztert izgatta a szék sorsa, és a hálószobához settenkedett éjjel, hogy kilesse, hová is tették. Megdöbbentő kép fogadta. Anyja kombinéja apja olvasólámpájának búrájára volt terítve, ettől sejtelmes fény vonta be a szobát. Anyja meztelenül térdelt az ágyban, apja pedig a háta mögött ült, és a melleit simogatta. Eszter tudta, hogy olyat lát, amit nem kéne neki, de nem tudott szabadulni a látványtól. Apja is feltérdelt, és gyöngéden előretolta anyját, úgy, hogy két könyökére támaszkodjon, aztán a
p
(a kislány még csak ezen a néven ismerte a férfi nemi szervet), anyja puncijába nyomta. Eszter megijedt ettől, de láthatólag anyja élvezte a dolgot. Milyen groteszk volt a szülei szeretkezését figyelni! Lihegtek, miközben apja anyja melleit markolászta, aztán a férfi megszólalt. alf
is alf
il alf
őj alf
ét– Várj! Kitaláltam valamit. – azzal láthatólag bizonytalan lépésekkel felállt, és a hintaszéket odahúzta az ágyhoz. Beleült, majd az ölébe ültette a felhevült asszonyt, és ringatózni kezdtek a székkel. Egyre hevesebben vették a levegőt, majd elélveztek. Csak ültek ott egymás karjában, és ringatóztak, Eszter pedig visszalopódzott az ágyába.
Apját ezután még jobban tisztelte, mert ennyire boldoggá tudta tenni az anyját. Még egy lakója volt a lakásnak, a Nagymama. Eszter nagyon szerette. Mindig mesélt nekik. Távoli tájakon játszódtak ezek a történetek, és Nagymama mindig beleszőtte a szerelmet is. Fia korai halála őt is elcsendesítette. Nap szám ki sem mozdult utcai szobájából. Ha a gyerekek bementek hozzá, fáradt kezét remegve húzta végig az eleven kis buksikon, szeme megtelt könnyel, és halkan megszólalt:
– Sose temessétek el a gyereketeket! – aztán visszasüppedt a gyász empátiájába. Két év múlva mesélt újra és csak Eszternek.
– Gyere lányom – mondta, meleg hangján – ülj ide mellém.
Az ablak előtt ült most is, hatalmas, kényelmes karosszékében. A délutáni nap aranyszínűre festette az arcát. Szálló, fehér fürtjein átsütött a nap, olyan volt, mintha glóriája lett volna. Eszter elvette a sarokban álló zongora elöl a zsámolyt, és odatette Nagymama lábához, majd hallgatni kezdte, közben pedig szeretettel nézett rá.
Ezt a mesét feltétlenül el akartam mesélni neked. Nem is mese, csak egy furcsa jelenés. A századfordulón egy Német fürdővárosban az urak és hölgyek ivókúrájukat töltve múlatták az idejüket. Stefan, a fiatal gárdatiszt, sebesülése után lábadozott itt, Micci, pedig a masamódlány egy kis örökség révén jutott el ide. Már első nap meglátták egymást, de mivel Micci mellett nem volt gardedám, Stefan nem merte megszólítani. Másnap Micci már alig várta, hogy a jóvágású férfit ismét láthassa. Ám az nem volt ott, csak, mikor leült meginni a forrásvizet, odajött hozzá egy inas, és egy szál sárgarózsát adott át neki, meg egy kis levélkét. A levélben ez állt:
Drága Hölgyem!
Remélhetem-e, hogy ma velem vacsorál?
Sírig hódolója:
Stefan Clausnitzer gárdatiszt
Micci szíve nagyot dobbant. A rózsát a hajába tűzte, és igenlő válasszal küldte el a szolgát. Este, vacsora után, valcerre táncoltak, és a szerelem csillámporában tündököltek. Aztán a férfi a lakosztályához kísérte Miccit, és elbúcsúzott, azzal, hogy reggel találkoznak majd.
Két hétig tartott ez a boldogság. A parkban már egy-egy csókot is váltottak és a férfi forró ölelésében teljesen feloldódott a lány.
Aztán Stefant visszahívták a seregbe, és eljött a búcsú ideje. Sokat táncoltak, és nevettek azon az estén, és mikor Stefan este az ajtónál búcsúzkodni akart, Micci beinvitálta. Mikor beléptek a lakosztályba, mohón estek egymásnak.
– Hát Te is akarod? – kiáltotta a férfi.
– Ó, igen! – pihegte a lány, és azon az éjszakán egymáséi lettek. Soha többé nem találkoztak, de ez a szerelem úgy élt a szívükben, mint a világ legszebb gyöngyszeme.
Nem tudta Eszter, miért jutott neki eszébe ez a mese. Levette a zsámolyról a lábát, felállt a fotelból, és kiment a konyhába. A délutáni fény kezdett esti szürkületté változni. Felkapcsolta hát a villanyt, és nekiállt főzni valami vacsorát. Szelet húst sütött. Imádta ezt az illatot. Eszébe jutott, hogy akkor is húst sütött, amikor először érintett egy meztelen férfitestet.
Anya korházban volt. Vakbél. Ő főzött Nagyira, meg magára. Feri nyakig láb kamasz volt akkor, ő sem különb. Vágytak a testi szerelemre, de még sosem merték átlépni azt a kis gátat, amit még a koruk jelentett. Érezte, hogy a fiú nézi, ahogy a tűzhelynél ügyködik. Aztán érezte, ahogy mögélép, és átfogja a derekát. Megcsókolta a nyakát ott, ahol nagyon szerette. Azóta sem tudták olyan érzékien csókolni ott. Eszter letolta a lábost a lapról, és elzárta azt, majd megfordult, és megcsókolta a fiút. Feri a pólója alá nyúlt, és simogatni kezdte kis kamasz melleit.
– Maradj itt éjszakára – fúrta a lány a fiú vállába a fejét.
– Együnk, aztán ha a Nagymamád bement a szobájába,... – de nem fejezte be a mondatot, hanem mohón megcsókolta Esztert.
A hús finom lett, a rizst hozzá Feri készítette el. A Nagymama szemében pedig most, először gyúlt örömfény.
Először csak feküdtek egymás mellett. Egymáshoz is alig mertek nyúlni. Aztán Feri fölé hajolt és szájon csókolta. Eszter félt egy kicsit. Ám a matató kezek hamar elmulasztották a félelmet. A fiú jól csókolt, de most ő is zavarban volt. Keze besurrant a lány lábai közé, mire az széttárta combjait. Feri ügyetlenül simogatta, de mégis megmozdított benne valamit. Valami ősi boldogságot. Érezte, hogy alul nedvesedik. Nyögdécselni kezdett, mire a fiú még jobban kezdte dörzsölni, de ez nem volt jó.
– Lassabban – szolt rá Eszter, és a fiú rájött, hogyan is tegye boldoggá. Nagyon jó érzés volt, bár nem olyan intenzív, mint mikor néha maszturbált. Aztán hozzáért a fiú nemi szervéhez, és beleremegett.
– Mekkora! – mondta és rákulcsolta a kezét, mire a fiú, kéjesen felnyögött.
– Húzogasd! – ő pedig húzogatni kezdte a bőrt rajta. Feri megfogta a kezét, és irányítani kezdte, aztán remegve eltolta magától a lányt, hanyatt döntötte, és beléhatolt.
– Fáj! – nyöszörgött Eszter.
– Mindjárt elmúlik – lihegett Feri, de a fájdalom nem múlt, Feri pedig beleélvezett.
Elaludtak. Aztán hajnalban Feri csókjaira ébred. Lágyan, amennyire egy kamasztól telik, figyelmesen szerette. Ismét eggyé olvadtak. Most elmaradt a fájdalom, és Esztert valami asszonyi nyugalom szállta meg.
Reggel a Nagymama állt az ágyuk mellett.
– Látom, lányom, megértetted a mesémet! Tejeskávét és pirítóst kérek reggelire.
Eszter elnevette magát, ahogy visszagondolt a Nagymamára. Mennyire nem volt zavarban. Majd elkomorult. Eszébe jutott Anyja új férje.
Az érettségije után egy héttel hozta haza a férfit bemutatni. Magas volt, vörös, és visszataszító. Mint egy meztelen csiga. Legszívesebben megpofozta volna, ahogy Apja dolgaihoz nyúlt. Mikor elment, az Anyja elővette.
– Akkor is együtt fogok élni Péterrel! Nem vagyok apáca. Apád halálát épp eléggé meggyászoltam!
– Idehozod a Nagyi mellé?
– Nagy a lakás, elférünk.
Két hét múlva a férfi beköltözött. A Nagyit még azon a télen eltemették. A férfi kezdte megváltoztatni, mint az Anyját, mint a lakást. Rékával, teljes mellszélességgel utálták. Egy este nem bírta tovább, átosont a folyosón, és résnyire nyitotta ismét a hálószoba ajtót. Minden villany égett. Anyja kezei kikötve az ágy támlájához, és a férfi vadállat módra, durván kefélte épp. Anyja szeme tágra nyílt, ahogy meglátta a résre nyíló ajtót, a férfi pedig észrevette az asszony arcán végbement változást. Hátrafordult, aztán leszállt az anyjáról, és, úgy meztelenül, álló farokkal az ajtóhoz lépett, kinyitotta, és egy hatalmas pofont kevert le Eszternek, aki elesett. Még hallotta, hogy bevágódik az ajtó. A rosszullét környékezte. Visszament a szobájába, bepakolt pár holmit, puszit nyomott a húga arcára, és elment a barátnőjéhez aludni. Másnap beiratkozott a Pécsi Egyetemre. Akkor jött először haza a szünidőben, mikor Pétert az Anyja végre kirakta.
Sokáig sírt ezen. A húgát is keveset láthatta. Hiányoztak a Karácsony meghitt percei. Aztán még jobban zokogni kezdett, eszébe jutott André. Egy éve dolgozott akkor már, mint idegenvezető. A srác egyből feltűnt neki. Magas volt, kékszemű, sötét hajú, és nagyon francia. A fiú is rástartolt. Apró ajándékokkal udvarolt neki. Szál virág, kis csomag bonbon volt az ülésére téve minden reggel a buszon. Egyre többet beszélgettek. André pedig elmondta, hogy tanulni jött Magyarországra. Érdekli a nyelvünk, így beiratkozott az ELTE bölcsészkarára. Azután minden szabadidejüket együtt töltötték. Nem, Eszter nem mondhatta, hogy szerelmes volt, de hihetetlenül érdekelte a fiú. Egy vasárnap feküdtek le. Nem gondolta, hogy így is lehet. André a vártnál jobb szerető volt. Úgy simogatta, mintha hozzá sem érne. Olyan érzéki, testet, lelket felborzoló érzés volt, hogy szinte belehalt. Aztán a lábai közé feküdt, és nyelvvel kezdte ingerelni. Ilyet még sosem csinál vele, senki. Sírt a boldogságtól. A fiú aztán gyöngéden beléhatolt. Szeme szemét nézte, és annyi csodálattal, szerelemmel volt tele, hogy Eszter nem tudta, hogy ilyen is létezhet. Életében először elragadta az extázis, úgy istenigazából. Aztán három hónapig minden este. Szerelme nőttönnőtt. Karácsony előtt két héttel utazott el André. Hazautazott az ünnepekre, meg, hogy bejelentse, elveszi feleségül Esztert. Egy hét múlva hívták. Terrortámadás. Felrobbantották a TVG-t. Még két napig élt, de már nem tért magához. Ennek már nyolc hónapja. Ő pedig itt maradt egyedül. Anya ismét összeismerkedett egy férfival. Kedves, csendes, hozzávaló férfi. Összeköltöztek. Réka ment velük. Igazi család lettek, és ha átment Eszter hozzájuk, örült, hogy Anyja ismét boldog, de nem tartozott oda. Nagyanya ráhagyta a lakást, és arra készült, hogy Andréval élje le itt az életét.
Kiment a szalonba, és levetkőzött, aztán a kombinéját az állólámpa búrájára dobta. Leült a rekamiéra, hátát a karfának támasztotta, és behunyta a szemét. Először a melleit simogatta, aztán a lábai közé nyúlt. Közben arra gondolt, hogy valahol a francia-rivérán van, André épp simogatja, úgy, mint azon az első estén. Szinte már érezte is a fiú forró leheletét. Gyorsan izgatni kezdte megkeményedő csiklóját, de nem volt elég az inger, hát vette az egyik díszpárnát, és azzal dörzsölte magát. Közben gondolatai gyorsvonatként cikáztak. Messzi tájakon jártak Andréval. Mindenhol szeretkeztek. Nyílt helyeken, sötétben, a tengerben.
A párna selyme kellemesen ingerelte. Közben két úját nedves hüvelyébe tolta. Át, átjárta a kéjtől való borzongás. Gondolatban André egy párizsi luxusétterem asztaláról söpörte el a terítéket, majd hanyatt fektette rajta, és dugni kezdte. Eszter nem törődött a rohangáló pincérekkel, csak élvezett, és élvezett. Aztán magához tért, és a kéjes kielégülés helyét átvette az üresség, a magány érzése. Magára húzta a lábánál lévő plédet, eloltotta az állólámpát, és azzal a gondolattal aludt el, hogy másnap szépen kiöltözik, és lemegy a szomszédházban lévő bárba. Nem hagyja, hogy még egyszer rátelepedjen a múlt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Örülök, hogy tetszett a honlapom:)
Ha van kedved iratkozz fel a Társalgó nevű fórumomba. Szívesen látlak.
Leticia
Fenn jártam a honlapodon.
Gratulálok!!!
Csak így tovább és irigylem a párodat...:))
Boldog Karácsonyt nektek is!
A vitat a magam reszerol ezennel befejeztem, mivel nem hiszem, hogy Hegylako a kesobbiekben meggyozobb ervekkel tudna eloallni. Ha eddig nem szerette a Fideszt, ezentul se fogja szeretni, nyugodjunk bele.
Egyébként én az összes magyarországi pártot elítélem. Széthúzást, veszekedést szítanak az emberek között. A FIDESZ is, túlzó eszméket plántál az emberekbe. Igen Laci beléd is. Ha más kultúráját teljesen elveted magadtól, ne csodálkozz, ha tiedét senki nem fogadja be.
Ismét felhívnám a figyelmeteket, hogy szeretném ha ezt a vitát nem itt folytatnátok!
Kívánok minden erre járónak kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog új évet!
Leticia
A magyar szexualis kultura mar joval azelott letezett, hogy idejottunk a Karpat-medencebe. Ezen a teren nekunk nincs semmi tanulnivalonk a perverz nyugatiaktol. Miota elkezdtuk beengedni ide ezeket a perverz ideologiakat, azota egyre kevesebb magyar szuletik.
Egyébként magyar kúltúra nem is létezne Európai nélkül is vice-versa, hiszen mindkettő hatással van egymásra. Tehát olyan, hogy magyar kúltúra nincs is, hiszen a kúltúra általában mindig nemzetközi és nemzetekfeletti irányvonalak alapján alakul ki és változik.
A nemzetállamok korát a történelem már kétszer(1918, '45), ha nem háromszor ('90-2004) is végérvényesen meghaladta. Ma Európa országai egyrészt saját valójukban is számos kisebbségnek adnak otthon (nincs színnemzet-állam Európában), másrészt közösen is egy kölcsönös elfgoadáson álló államalakulat tagjai. Magyarország is - EU.
(http://www.avh.hu - egy szimpla internetes mélszolgáltató, olyan mint a freemail)
egyébként szerintem leticia kérését túlteljesítetted, mert úgy hagytad abba a vitát, hogy sok felvetésemre semmilyen választ nem adtál.
Szerintem történelemből neked kellene képezned magad, mert én ellentétben veled - mint leendő történelemtanár - nem csak a poltikai paletta egyik oldaláról nézem a dolgokat, hanem mindkettőről!
Magyar filmekről csak annyit, hogy Antal Nimród Kontrollja, és a Magyar Vándor nagyon jó filmek voltak az utóbbi időben.
Makk Károlynak, vagy Bacsó Péternek még vannak jó filmjei, de a többi:(
A háború elötti filmek jók voltak. Mai napig kedvencem Kabos Gyula, Tolnay Klári és Jávor Pál. A háború után is készültek még jó filmek. Ez a szatírikus, ó borzalom irányzat, kb. a 80-as években kezdődött. Vagy ez van, vagy majmojjuk a nyugatot. (Bujtor István Bud Spencer utánzatai pl.)
Mely filmekre mondod, hogy idegbeteg idiotanak festik le a magyar embert? A mostaniakra? Az 1989 elottiekre? A ket haboru koztiekre?
Lacinak: Én Magyar vagyok, de európai is, és nyitott mindenre. A Te mentalitásoddal, akkor ki kéne venni a nemzeti anyagból Moliert, Hamingway-t, vagy más külföldi írókat is. Azzal kapcsolatban is kiábrándítalak, hogy én szeretném a Magyar filmet. Szabó Istvánon kívűl én már nem nézek meg hazai filmet. Az összesben ferde képet festenek a magyar társadalomból, valmi furcsa, idegbeteg idiótának lefestve a magyar embert. Akkor inkább megnézek egy jólsikerült francia filmet, vagy valamely nem hollywood-i amerikait.
Más nevén, nikjén csúfolódni ronda dolog. Magam is francia nevet válsztottam, azért, mert imádom a Francia filmeket. (Leticia a női főszereplője a Kalandorok c. filmnek.
Most akkor jöhetsz attal, hogy mi van Trianonnal. Semmi. Trianont nem a franciák akarták, hanem pár hataloméhes, bosszúálló politikus. Ezért én a francia népet nem fogom utálni. "Egy népet, ne a politikusairól ítélj meg, hanem az egyéneiről"./ Neruda/
Ha több toleranciád lenne a világgal szemben, neked is jobb lenne.
En a magam reszerol elvbol csak magyar filmeket nezek, de a nyugatiaktol elmajmolt reklamoktol sehol nincs nyugta az embernek, es igy veletlenul tudom, hogy a Hegylako kulfoldi film, raadasul jo veres. Ugyhogy ertem, miert tetszik neked annyira.