A komisz 2. rész

Zsuzsi másnap is jött, és a következőn is, egyre nagyobb kedvvel, egyre szívesebben, míg az utolsó, ötödik alkalommal nem találta Istvánt egyedül. Dóra, az elvált feleség piros kiskocsija parkolt a ház előtt, Zsuzsi azonnal felismerte. És jókedve is tüstént tovaszállt.
Címeres ökör vagyok, mert így kicsíptem magam, gondolta szégyenkezve, hisz' egész délelőtt az Istvánnal való találkozásra készült. Szőrtelenített és beszárította a haját, felment a városba, hogy vegyen egy falatnyi, csipkés bugyit, meg egy áttetsző melltartót, előkotorta a szekrény aljából a hosszú, fehér ruhát, amit egy népművészeti boltban vásárol, és amit másfél éve nem viselt, mióta Dávid elhagyta, mert nem volt kiért, s mert a nadrág és a lapos sarkú cipő sokkal kényelmesebb.

Most, Dóra jelenlétének tudatában vakító élességgel fénylett fel előtte viselkedésének képtelen volta. Tetszeni akart Istvánnak. Hát, Dóra mellett, ha megfeszül, se fog ez menni, gondolta lemondón. Ráadásul, hogy szégyene maradéktalan legyen, lesír majd róla a szándék. Dórával jól ismerik egymást, fel fog tűnni neki a szép ruha, a szokatlan smink, talán még az új melltartót is észreveszi a vékony anyagon keresztül. Micsoda égés!
Kedvetlenül kikászálódott az autóból, kirángatta a táskát, és elszántan útnak indult.
A ház mögül hallott hangokat, ezért arra került.
Ott is voltak mind, a diófa alatt, a hosszú deszka asztalnál ült István és a kis Dóri, tőlük nem messze álldogált Dóra. Szokás szerint tökéletesen festett. Szűk nadrágban, feszes pólóban, frissen festett hajjal.

– Szia, Zsuzsi! – pattant fel apja mellől a kislány, és az érkezőhöz szaladt, hogy két cuppanós puszival üdvözölje. – Sakkozunk apával – mondta. – És én győztem.
Zsuzsi viszonozta a puszit, és mosolygott a hatéves kislány büszkeségén, hogy sakkban legyőzte az apját, majd elfúló hangon köszöntötte a felnőtteket is.
– Mi indulunk – mondta Dóra, és meglóbálta jobbjában az üres hűtőtáskát. – Hoztam egy kis húslevest ennek a féleszű hapsinak, mielőtt éhen hal.
Majd rosszallón folytatta, amikor Zsuzsi mellé ért.
– Hiába beszélünk a konok fejével. Nem hallgat senkire. Szerencse, hogy neked sikerült jobb belátásra bírnod. Aranyos tőled, hogy minden nap kijársz ide, a világ végére.
– Én csak délben jövök – szabadkozott Zsuzsi. – A reggeli injekciót a körzeti ápolónő adja be.

Dóra vállat vont.