Főiskolai kalandok - Önfeláldozás 4. rész - Menekvés - Befejezet

Már csak a füléig ért a haja. Az a szép, hosszú, fekete haj lassacskán elfogyott, és miután Dina kiszívatta, a hidrogén már meg sem látszott rajta.
Fehér volt.
Hófehér.
Azt kell mondjam, jól állt neki, illett a karakterhez, amit eljátszott. Színes hajpánt tartotta szögegyenesre változtatott, "természetellenes" fizimiskáját, de a külső jegyek mégsem ott voltak a legszembetűnőbbek. Színes volt rajta a lenge póló, és bár a rózsaszín volt domináns, mégis volt benne kék, sárga, vörös, fekete, amit akarsz. Bő, világos térdnadrágját lenge, kendőszerű szoknya takarta, természetesen színes, elsősorban babakék és narancssárga keverékében. Tele volt aggatva karkötőkkel, nyakláncokkal, gyűrűkkel, amelyeket az indiai áruk boltjában lehetett kapni. Orrában, nyelvében, köldökében piercing, a füleiben talán négy is, és még azt a tetoválást sem láttam korábban a szeméremdombja felett, ami egy széttárt, fekete szárnyú angyalt ábrázolt.

A gondolat, hogy miből mivé lett, elborzasztott, és egyben csodálattal is töltött el. Ha így ismertem volna meg, akkor így is tetszett volna.
Értettem már, miért nem láttam egyszer sem az utóbbi egy hétben. Most sem miattam került sor a találkozásra, hanem Marvint köszönteni jött össze a társaság a már megszokott kocsmában, a kolival szemben. Délután már összefutottam a sráccal, mikor a dohányzóban összekerült a négy, régi jóbarát, Atesz, Viktor, ő, meg én.
– Végre, csakhogy visszatértél, testvér! – köszöntöttük egymást öleléssel.
Megható az ilyen gesztust látni férfiak között. Semmi buzulás, csak igazán mély, baráti üdvözlet a rég nem látott társnak.
– Én is örülök, hogy újra itt lehetek. – mondta Marvin.
– Jöttél, hogy megint megdöngesd azt a bulát, mi? Amelyiknek Bogi a neve. – heccelte Viktor.

Én még akkora csattanást nem hallottam egy pofon által, mint ami akkor megremegtette a helyiséget. Az ablakok is kitörtek volna, ha nincsenek nyitva.
Marvin végignézett a társaságon, és a megfagyott hangulat úgy szilárdult meg a tekintetében, mint ereszen a jégcsap. Csak azért tudott újra felolvadni, mert a szemei Viktor felé barna tűzben égtek.
– Még egyszer meg ne halljak egyetlen rossz szót se róla! – mondta. – A többi lányról olyan hímsoviniszta módra beszéltek, ahogy akartok, benneteket minősít, de Bogi az én szívügyem. Értve vagyok?
– Hé, öreg, mire fel... – próbálkozott Atesz.
– Értve vagyok?! – kérdezte ismét, sokkal egetrengetőbb hangerőn.