Főiskolai kalandok - Önfeláldozás 1. rész - Meglátni, és nem ismerni

"Mert benned megvan élet és halál egyaránt. Mert tűz & jég vagy te nekem. Mert úgy, ahogy te, én soha nem élhetnék. Többé ezért ne keress! " – Ez jelent meg a telefonomon, mint utolsó sms, és hiába kért meg, nem fogadtam szót.
Mégsem tudtam többé elérni.
Ha összefutottunk még valahol, nem volt hajlandó szóba állni velem. Nem haraggal küldött el magától. Nem is küldött el magától, egyszerűen levegőnek nézett, és nagyon is jól tudtam, hogy ez mivel jár.
Velem nem jár.

– Miért akarnál te érzéketlenkével járni? – kérdezte annak idején Bogi, amikor még nem voltam tisztában a szabályokkal, az élet azon dolgaival, amelyek Dinát meghatározták, és megkülönböztettek mindenki mástól. A hétköznapi értelemben mindenkitől.
Jobb lett volna, ha nem avatkozom bele. Még jobb lett volna, ha egyenesen meg sem ismerem, vagy tudomást sem szerzek a létezéséről.
Érzéketlen. Irritált maga a jelző is, ami elém kihívásokat állított, mindenki más számára pedig kihasználható lehetőséget. Mindenki más nekem csak újabb kihívásnak számított. Reménytelen próbálkozásba kezdtem.



Már a megismerkedésünk is messze felülmúlta a normálist. Kölcsönkértem apám kameráját, amit a kolis haverokkal elvittünk várost nézni. Atesz jött a Honda Civiccel, Viktor, meg Marvin ültek hátra, én pedig az anyósülésről filmeztem az utcákon a lányokat, főleg a feltűnően formás feminin fenekeket, de sajnos alig voltak néhányan a városban. Mindenhol a teljes kihaltság volt jellemző. A változatos tavaszi időjárás éppen hűvös napjai teltek, és a szokásos bezsongás ellenére is csupán egy kisebb társaság mellett lassítottunk, akik ránkvihogtak a járdáról, bár nem igazán a mi korosztályunknak tűntek.

A főiskolások sosem jöttek ki valami jól a középsulisokkal, és Viktor hímsoviniszta ordítozásai után Atesz nem látta értelmét a továbbiaknak, úgyhogy vagány csávó módra megbőgette a motort, majd a kollégiumhoz hajtott, és leparkolt.
Kedvetlenül maradtunk a szokásos kocsmázásnál. Kiváltottunk fejenként egy , és nekiálltunk csocsózni. Véget sem ért még az első menet, amikor a bejárat felé pillantva nagyobb társaság lány érkezett, éppúgy vihogva, mint akiket a kocsiból láttunk. Mondanom sem kell.