Cseresznyéskert

Az nem fontos hogyan keveredtünk oda...
A cseresznyefák esőben áznak. Lassú, nehéz cseppek gördülnek a leveleken, majd halkan, tompán koppannak az ágvégekről a füves földre. Nem bántó, borzongató, inkább nyugtató, simogató ebben a szokatlanul meleg, tavaszi koraestben. A fák teljes virágdíszükben köszöntik az újjászületés, a télhalálból való feltámadás csodáját. A cseresznyevirágok a megtermékenyülés sós-kesernyés illatát idézik agyamba, amikor rád pillantva azt látom, hogy furcsa, idegen, mohó tekintettel nézel. Szemeidből eltűntek a meleg, csendes baráti fények, a pusztai ragadozó villanása figyel most engem.
Valami itt és most, örökre megváltozott.

Ruháid vizesen tapadnak testedre. Melleid az átázott blúzban érzékibbek, csábítóbbak mintha levetkőztél volna. Feszülő bimbóik szinte átszúrják a lágyesésű, puhafényű selymet. Fények, árnyékok hullámzanak minden levegő vételednél, egyre sűrűbb ütemben. Szaporán, kissé zihálva veszed a levegőt. Gerincemen az eső és a feltámadó érzéki vágy, hűsen és forrón bizseregve fut végig. Ágyékom feszülve lüktet a vastag farmer kemény szorításában. Zavartan állunk egymással szemben, nem tudjuk, nem merjük kimondani, a nekünk kimondhatatlant. Téged súlyos esküd köt, engem a felelősség, te és mások, további élete, jövője iránt. Némán, lehajtott fejjel állunk, zavartan, egymás rezdüléseire figyelve. A feszültség sistereg köröttünk.

Birtokolni akarom esőáztatta tested, de tudom nem szabad, nem lehet. Barátok vagyunk, igazi jó pajtások, titkok és szégyellni valók nélkül. Elfordulok, józan gondolatokkal, régi, közös családi emlékekkel csillapítom magam. Filmkockaként peregnek a képek: óvoda, iskola, egymás szerelmeinek, szakításainak homályos képei után, esküvői képek, keresztelők, közös kirándulások, utazások... és most itt állunk, a langyos esőben, felfedezve a másikban a nőt, a férfit.

Hátulról ölelsz át.
Robbanni készül minden sejtem, idegszálaim pattanásig feszülnek, izmaimon remegések futnak fel-alá, mint őrült fergeteg. Belsőmben, földrengésnyi rándulásokban remegek. Hátamon érzem melled dárdáit, öled tűzhányókrátere átsüt a vizes nadrágon. Gőzölgünk nedves ruháinkban. Torkomból a szavak artikulátlan morgásként zuhannak elő.