A parkban

Egy fiatal lány sietett végig a nyári forróságban a városka főutcáján. A meleg ellenére igen sietősen mozgott, szinte futott. Hosszú világosbarna haja néha meg is lebbent, bár a levegő szinte feszülten állt. Simán suhant végig az úton. Semmi sem zavarta. Ebben a forróságban szinte egyedül volt az utcában. Minden kihaltnak látszott, a sziporkázó nap sugarai szinte kemencévé változtatták az egész kisvárost. A lány kecses, formás alakján kívül csak a forró levegő mozdult, vad hullámzásba burkolva az aszfaltot.
Kate egyedül is érezte magát, de tudta hogy nem tart sokáig. Ma érkezik meg a kedvese, akit már hónapok óta nem látott a katonaság miatt. Az elmúlt idő alatt ezerszer elátkozta már az egész rendszert, ami miatt el kellett szakadnia attól akit szeret.

A főutca a városka parkjához vezetett, ahol már nem volt egyedül. Aki nem utazott el valahová, az vagy otthon ült, vagy a parkban husölt, napozott, vagy csónakázott a tavon. De Kate nem ezért jött ide. Itt találkozott Gillel. A kedvenc padjukon, a szomorúfuz árnyékában. Kate az órájára pillantott. Elszomorodott, amikor meglátta, hogy a mutatók milyen lassan mozognak. Fél öt volt. Még fél óra. Olyan soknak érezte... Leült padra, és végignézett az embereken. A rengeteg arc. De egyik sem az, akiét látni szeretné. A sok ember ellenére egyedül érezte magát. Hátradőlt a padon, és figyelni kezdte a fuz leveleit. Csodálta, hogy hogyan állnak ellen a vékony levélkék a tuző nap szárító sugarainak, és milyen huségesen keltik az árnyékot. Nem volt messze a csónakázótó. Talán innen meríti a vizet a fa... Szerette ezt a fát. sokszor üldögéltek alatta. Ahogy telt az idő, Kate szemeivel a parkot fürkészte. "A híd felől kell jönnie, arra van a buszállomás... " Közben már arra gondolt, milyen lesz találkozni ennyi idő után...

Hányszor sétáltak már ebben a parkban... Talán itt is csókolták meg egymást eloször. És most itt vár rá. Még csak lélekben van jelen. De ezzel már nem érte be. Hosszú ideje nem látta. De ma végre újra találkoznak, és talán már soha nem hagyják el egymást ilyen hosszú időre. Régen érezte ilyen izgatottnak magát. Végre ismét láthatja, hallhatja és érezheti...

Még 20 perc, és itt kell lennie. Remélte hogy nem késik a busz. Ha tudta volna, sürgette volna a vezetőt, nyomta volna a gázt helyette is. És tudta, hogy Gil is így tenne, ha tehetné... Kate a távolt fürkészte, miközben felidézte a fiúval töltött idok élményeit. Az elmúlt hónapok alatt az összes emléket végigpergette már, de most egész másképp tette. Tudta, hogy itt és most újrakezdődik, lesz mire emlékezni...

Visszagondolt rá, hogyan ismerkedtek meg. Hogyan ültek szótlanul egymás mellett az egyetem ebédlőjében, majd hogyan szólították meg egymást egyszer, és miként beszélgettek utána órákon át. Eszébe jutott, hogy mindig a konyhás néni zavarta ki őket, hogy "már zárjuk az ebédlőt", pedig szinte nyitáskor érkeztek... Eszébe jutott az első randevú, az első csók, és az is, hogy hogyan fordultak bele egyszer a csónakkal együtt a tóba...
Még 10 perc. A mutatók mintha elfáradtak volna a melegben, mintha nekik sem esne jól megmozdulni. Sehol senki. A buszok nem szoktak sietni. Hiába is akarja annyiszor, annyi okból olyan sok ember, azok a fránya buszok soha egy picit sem tudnak gyorsabban menni.

Ott! A távolban mintha jönne valaki! Fut! Felé... Nem. Nem lehet. Ez nem ő. Csak egy gyerek. De Kate – nek elég volt ahhoz, hogy belőle is kirobbanjon a hő. Ahogy meglátta a futó alakot, és aztán megtudta hogy mégsem az akit szeretne, rajta is erőt vett a forróság. Hirtelen, átmenet nélkül érezte, ahogy kiveri a verejték. Ott ült az árnyékban, és most először melege volt. Pedig egyáltalán nem volt túlöltözve. Ha nem akarta, hogy az egész park rá figyeljen, nem nagyon vehetett le semmit... "Nyugalom, mindjárt itt lesz. ". Gondolta, de nem tudott magára egy cseppnyi higgadtságot erőltetni. még 2 perc 42 másodperc volt ötig, vagyis a megbeszélt időpontig. Gil mindig is pontos volt, bár ő sem késett soha. Ezt már fél lábon is kibírja...

De a park maradt olyan, amilyen volt. Nyugodt. Semmi sem mozdult, vagy csak lassan. a csónakázók is inkább egymás fejére locsolták a vizet a tó közepén, és nem vállalkozott senki arra, hogy rekordidő alatt körbehajózza a tavacskát. Néhány gyerek szaladgált csak, de azok sem sokáig, hamar leültek vagy leheveredtek a szüleik mellé. A távolból alig néhány autó hangja szivárgott be a parkba. Egy busz hangja... De mégsem. Vagy talán mégis? Már elmúlt öt óra.

"Hol lehet Gil? Késik a busz? már 17:10 van. " gondolta Kate, és már egyáltalán nem volt melege. Inkább fázott. Az izzadtságcseppek szinte túlzottan hutötték a testét. A busznak meg kellett volna érkeznie. És Gil is ideért volna, még ha nagyon lassan sétál is. Kate leült a szemben lévő padra, ahova nem ért el a fa árnyéka. Itt nem fog fázni. Viszont nem látja Gilt közeledni! Csak nem történt valami? Még sohasem késett negyed órát sehonnan sem...

Sőt, már 20 perc is eltelt... "A buszállomáson kellett volna találkozni. Ott biztos meg tudták volna mondani, hogy miért késik. " gondolta Kate. Hirtelen nem is tudta, miért döntöttek a park mellet, hiszen milyen jó lett volna ott találkozni, rögtön a nyakába ugrani, amikor lelép a buszról. De a park sokkal kellemesebb megoldás volt. Alig 3 perre esett a megállótól, viszont nem volt olyan poros, zsúfolt és forró. És Gil szerint mennyivel romantikusabb is...

Az árnyékok kezdtek meghosszabbodni a parkban. Az emberek megmozdultak, a csónakok kikötöttek, és lassacskán elindult mindenki hazafelé. Hirtelen Kate is felpattant. Már elmúlt háromnegyed, és még mindig sehol a kedvese. "Kimegyek a megállóba, és megkérdezem mi van. " gondolta. De aztán rájött, hogy esetleg elkerülhetik egymást, és azt semmiképp sem akarta. inkább vár még. Talán nem is 5 óra volt megbeszélve hanem hat? Nem, az biztosan nem. Emlékezett volna. Visszaült a padra, és várt...

De elmúlt a hat óra is. Kate elindult az állomás felé. Nem volt ott senki. Csak a jegyárus. Kate – et zavarta ez a kihaltság, bizonytalan lett, és kezdett megijedni. "Elnézést uram a 16:52 – kor érkező busz megjött már? ". hajolt be az ablakon, ezzel felébresztve a bóbiskoló jegyárust. Az nagyot horkantva kelt fel, és látszott rajta, hogy nem nagyon volt oda érte hogy megzavarták. "Ha?.. Ja... Szerintem még nem. de ne aggódjon, az mindig késik egy fél órát... Hmmm... Hogy már 6 óra? Ne féljen hölgyem, jönni fog. "

Kate nem lett nyugodtabb. Visszasétált a parkba, azon az úton amin jött. Titkon azt remélte, valahol összefut Gillel. Lehet hogy a jegyárus átaludta a buszt? Nem valószínu. Ott dübörgött volna el a bódéja előtt...

Visszaült a padra. Szomorú volt, és aggódott. Csak nem történt valami a busszal ebben a melegben? Csak nem történt baleset? Hol lehet Gil? Egyáltalán biztos hogy a busz amin jön ebbe a megállóba fut be? Lehetséges hogy a másikba? Hol van Gil??? Nagyon szerette volna már meglátni, megfogni a kezét és megcsókolni. Lassan fél hét lett, és még mindig nem ért ide a busz. Lehet hogy nem is ide jön majd, hanem valahol otthon keresi, mert úgy gondolja hogy nem várta meg?

Úgy döntött, még hétig itt marad, aztán ha addig se jön, akkor... De KELL hogy jöjjön! A gondolataiban már meg is jelent. Már – már érezni vélte. Érezni ahogy a kezét fogja, ahogy megöleli, ahogy csókolja... Eszébe jutott hogy hogyan szeretkeztek. De jó lenne újra! Olyan csodálatos érzés... Elkalandoztak a gondolatai, és lassan elaludt...

Arra ébredt fel, hogy fázik. Az órájára pillantott. Fél kilenc is elmúlt. "Hol van Gill? " – hasított belé. Álmaiból felocsúdva, hogy szinte fel is kiáltott. Kate megérezte az enyhe esti szellőt, és hirtelen dideregni kezdett. Nem volt mi, és nem volt ki melegítse. Végignézett a parkon. A nap már lenyugvóban volt, a környék elnéptelenedett, és csak lágy szellő suhanása jelentet mozgást a fák között. A csónakkölcsönző tulajdonosa zárta még a bódéját, majd lassan elindult hazafelé, de ő sem vette észre a lányt. Kate nemcsak az este miatt fázott. Most már nem is aggódott, inkább félt. Nem tudta mitévő legyen. Elveszettnek érezte magát, és nagyon egyedül. "Haza kellene menni" – gondolta, de nem tudott elindulni. "De mi lehet Vele..? " Visszaroskadt a padra, és fejét a tenyerébe temette. Gondolatai vadul cikázni kezdtek, és érezte ahogy könnyei hangtalanul végigcsordulnak az arcán.

Nem vette észre, hogy valaki fut felé. Csak akkor ocsúdott fel, amikor hozzáért. Kate úgy pattant fel, mint aki gombosture ült. Kinyitotta a szemét, és Gil ott állt előtte. Kezében egy kissé hervadt virágcsokorral, vállán a táskájával. Kate el sem merte hinni. A nyakába ugrott, és olyan hevesen megcsókolta, hogy a fiú majdnem megfulladt. Elejtette a táskát és a virágot, és úgy érezte, ezért érdemes volt élni, ebbe érdemes belehalni... Amikor a lány elengedte, lihegve csak annyit tudott mondani:

– Éreztem hogy megvársz...
Tudta, hogy válaszokat kell adnia, és meg sem várva a lány kérdéseit, elmondta, hogy a busz a semmi közepén defektet kapott, és bár volt hozzá pótkerék, arról hallani sem akart az a roncs, hogy utána újra is induljon, ezért az összes utas kénytelen volt megvárni a következőt.

Kate nem tudott még a buszra sem haragudni ebben a percben. Örült hogy viszontlátta Gilt, és boldog volt hogy semmi baja. A fiú felemelte a virágot, és átnyújtotta neki. Bár a nap már szinte teljesen eltunt a látóhatáron, a vöröses fényben is látszott, hogy szegény virágok igencsak sokat láttak mire ideértek. Mindketten észrevették, és el is mosolyodtak.

– Várj, felfrissítem egy kicsit. – mondta Gil, és a közeli öntöző csaphoz ment. Lemosta a virágot, de közben a saját fejét is a víz alá dugta.
– Te most mit is frissítesz? – kérdezte Kate nevetve, majd odament a csaphoz, és a teljes vízsugarat Gilre irányította. Válaszként a fiú megfordította a sugarat, és ő is eláztatta Kate – et. Vad vízpárbaj kezdődött, amelyből a környező növényzet került ki győztesen, bár talán azok kapták a legkevesebbet. Amikor már egyikükön sem volt egy kis száraz folt sem, Gil megpróbált inni egy kicsit, de a csap alatt Kate ajkait találta, aki nem hagyta hogy egyetlen korty is lemenjen a torkán. A víz összeforrt ajkuk mellett futott le az arcukról.

Amikor felegyenesedtek Gil Kate – re nézett. A lány háttal állt a lenyugodott napnak, és ahogy a víz a testéhez simította a ruháit, a halvány vöröses fényben árnyékként kirajzolódott csodálatos alakja.

– Fázom. – szólalt meg, de olyan hangsúllyal, hogy a fiú csak egyféleképpen tudott válaszolni:
– Majd én felmelegítelek... – mondta, majd szorosan magához ölelte. Közben keze lassan lecsúszott a lány hátáról a csípőjére. Kate is magához szorította, majd ismét megcsókolták egymást...

Gil kézen fogta a lányt, és elindult vele a fuzfa felé. Az öreg fa ágai minden oldalon a földig értek, egy csodálatos zöld sátrat képezve. A fényhiány miatt az ágak alatt és a fa törzsén finom moha nőtt. Mindketten nagyon szerették ezt a helyet, bár ilyen vad gondolattal még soha nem vették célba...

Ahogy beléptek az ágak közé, ismét átölelték egymást. A nedves ruháik úgy hutötték testüket, hogy szinte már vacogtak. Kate hevesen megcsókolta kedvesét, és egyetlen mozdulattal levette róla a pólóját. Eközben a fiú kigombolta a lány blúzát, majd a testére tapadt anyagot lassan és finoman bontotta le róla. Látta, hogy nincs rajta melltartó, amit igen kellemes dolognak tartott. Kate már sokkal kevésbé fázott. Ahogy a nyirkos selyem végigsimította a melleit, majd lassan levált róla, teljesen izgalomba jött. Amikor egy kicsit eltávolodtak egymástól, olyan látvány tárult a fiú szeme elé, amilyenben már rég volt része. Kate egész felsőteste kisimult, szinte pattanásig feszült a bőre, ahogy a hideg összehúzta. A mellei olyan tökéletes formában meredtek rá, hogy Gilt teljesen elöntötte a forróság. Félig letérdelt, Majd simogatni, lágyan csókolgatni kezdte a csodálatos dombocskákat. Ahogy a forró ajkak a bimbóihoz értek, a lány sem fázott többé. Ujjaival beletúrt Gil hajába, és úgy irányította a fejét, miközben halk nyögésekkel nyugtázott minden ujj – és ajakmozdulatot. Hirtelen apró nyilalást érzett, ahogy egyik mellbimbója a fiú fogai és a nyelve közé szorult, de inkább beleremegett mint fájt volna. A fejét hátravetve adta át magát minden mozdulatnak... Gil lassan leeresztette őt a mohára. Kate sokkal hidegebbre számított, de örömmel tapasztalta, hogy a fa alatt rekedt hő melegen tartotta a talajt, így olyan lett, mintha egy puha szőnyeghez ért volna a háta.

A fiú folytatta amit elkezdett, de közben kezeivel lefelé haladt kedvese testén. Végigsimította a hasát, majd ujjait becsúsztatta a szoknya és a bugyi alá. Ahogy a csiklójához ért, Kate megborzongott. Gil ujjai még mindig hidegek voltak, de ahogy simogatta a lány egyre forróbb testét, hamarosan felmelegedtek. Kate a sok csodálatos érzés tengerében szinte meg sem bírt mozdulni. Lassan felemelte a csípőjét, hogy partnere levehesse a maradék ruháit. A fiú megértette mit szeretne, és lassan, egyszerre húzta le a térdig érő szoknyát, és a bugyit, miközben végigcsókolta tulajdonosuk hasát, majd amikor a két szandáltól is megszabadította, folytatta amit elkezdett. De Kate már nem tudta ennyivel beérni. Felemelte a fejét, megmarkolta a fiú nadrágját, és amennyire tudta, lehúzta róla, majd kis segítséggel megszabadította őt az utolsó nedves ruhadarabjától is, amelyek már kezdtek megszáradni a fiú testén...

Bár a nap már rég lenyugodott, a Hold fénye beszurődött a lombok közé. A vöröses árnyalat kékeszöldbe ment át, és ahogy ott feküdtek az ágak alatt, minden levél árnyéka lágyan ugrándozott meztelen bőrükön.
Kate hirtelen megragadta Gil testét, magához húzta a fejét, és érzékien megcsókolta. Közben a combján érezte, hogy milyen forró kemény és lüktető a srác férfiassága. Mindenáron érezni akarta... Kezeivel megragadta és megszorította Gil hímtagját...

– Akarlak! Most! – súgta a fülébe.
– Várj még egy kicsit! Nem bánod meg! – mondta Gil, és még egyszer visszacsókolta kedvesét. Érezte ahogy a lány megszorította, és alig bírt már uralkodni magán, de volt egy ötlete...

Lassan elengedte szájával a lány ajkait, végigcsókolta a hasát, a melleit, majd más ajkakat vett célba, miközben kezeivel finoman megmarkolta Kate kebleit. Ismét megcsókolta a lányt, de most egészen máshol...

A lány átadta magát az érzelmeknek, szinte szétolvadt, ahogy a fiú ajkai és nyelve érintette. Eszébe sem jutott megbánni amiért partnere késlekedik egy kicsit. Megmarkolta a fejét, és egy másodpercre sem engedte, hogy abbahagyja amit csinál. Maga sem vette észre, de olyan hangok hagyták el a torkát, amelyek még talán soha. Szerencsére nem volt senki a közelben aki meghallhatta volna. Érezte, ezt nem sokáig bírja még, tudta hogy el fog élvezni, és nem is akarta visszatartani. Biztos volt benne, hogy Gil is ezt akarja. Ahogy a fiú nyelve már – már belé hatolt, elborult előtte a világ. Minden izma megfeszült, beleúszott a gyönyörbe.

Ahogy a teste megfeszült, elengedte a fiú fejét, és a vállára támaszkodva felemelte a hátát és a csípőjét. Gil felemelkedett, és ahogy meglátta a csodálatos formát, elmosolyodott. Pont ezt akarta. Megemelte a lány testét, feltérdelt majd felegyenesedett vele, és még mielőtt Kate elméjéből el nem tunt a vörös köd, felállította, háttal a fuzfának támasztotta, megmarkolta a csípőjét, hozzásimult, majd egy határozott mozdulattal szinte hozzászegezte az öreg törzshöz...

Kate nem tudta hogy került ebbe a helyzetbe, csak azt a csodálatosan feszítő teltséget érezte, és a fiú forró testét, ajkain tüzes ajkait... Gil a mennyországban érezte magát, ahogy az a forró nedves nyirkosság körbevette, miközben kezeivel a lány formájában gyönyörködött. Régen nem érzett már ilyet, de most szinte olyan volt számára, mintha először csinálná. Lassan mozogni kezdett, vigyázva arra, hogy a fa törzse még véletlenül se sértse fel a lány csodálatosan selymes bőrét. Nem bírta tovább csókolni Kate – et. Mindkettejük légzése annyira felgyorsult, hogy megfulladtak volna, ha valami is akadályozza egy kicsit. Gil szinte kíméletlen volt. Egyre mélyebbre hatolt, egészen addig, ahonnan már képtelen volt tovább menni. Lassan mozgott, de olyan feltartóztathatatlanul, hogy Kate úgy érezte, menten szétesik. Ahogy a fiú mellkasa minden mozdulattal végigsimította a melleit, ahogy nyakán érezte partnere leheletét, úgy érezte, erre az élményre sokkal hosszabb ideig is képes lett volna várni.

Gil szerette volna, ha ez örökké tart. Azt hitte szétveti a szíve, de egy kicsit fékezte magát. Olyan csodálatos érzés volt, nem akarta, hogy hamar vége legyen. De nem bírt elég lassú lenni, érezte, ez a gyönyöru test végez vele, ő is elélvez, és akkor sokáig nem bírja folytatni...

Kate mintha csak megérezte volna az aggodalmát, megállította partnerét, majd amikor egy pillanatra levegőhöz jutott könnyedén megcsókolta, kezét a fiú mellkasára csúsztatta, és gyengéden eltolta magától.

– Most én okozok neked örömet! Nincs ellenvetés! – mondta mosolyogva, és ledöntötte a földre. Gil lassan leguggolt, majd háttal a mohára feküdt. A lány először nem követte, hanem fölé állt, és hagyta hogy partnere gyönyörködjön benne. A fiú nem bírta már nélküle, de Kate csak mosolygott, és szinte lassan hajolt le hozzá. formás keblei légzésével együtt fel – le mozogtak, de amikor Gil lassan utánuk nyúlt, a lány mosolyogva kitért előle. A fiú kezeit a földre tette, majd lassan ráfeküdt, melleit a testéhez szorította, majd megcsókolta.

– Én jövök, maradj nyugodtan! – mondta, majd felegyenesedett, hátrébb ment, kezeivel keményen megragadta Gil hímtagját, egy puszit lehelt rá, majd föléült, és lassan magába vezette... Hosszú haja a melleire omlott, de ahogy egyre mélyebbre engedte partnerét, felemelte a kezeit, és kissé hátradőlve széthúzta a "függönyt", majd ismét előredőlt, és megcsókolta a fiút. Gil már majdnem ettől a mozdulattól elélvezett, de a lány nem ment tovább. Egy rövid ideig az egyetlen mozgás az volt, ahogy mellkasuk lélegzetvételük ütemére mozog. Ahogy megérezte hogy partnere kissé megnyugszik, felegyenesedett, és lassan "lovagolni" kezdett.

Gil felnézett. Egy gyönyöru lányt látott, aki boszorkányos ügyességgel mozog rajta. Átadta magát a csodálatos érzéseknek, és szinte fájt neki, amikor Kate megállt vagy lassított egy kicsit, hogy "megfékezze lovát", bár nagyon hálás volt neki. Háláját a kezeivel fejezte ki, ahogy lágyan simogatta a lány combját. Egy idő után viszont már nem bírta tovább:

– Légy szíves ne hagyd abba! – mondta, majd megmarkolta a lány csípőjét úgy, hogy a két hüvelykujjával benyúlt a lábai közé. Kate már nem is tudta volna abbahagyni. Az a csodálatos új ingerlés... Mozgása felgyorsult, és olyan nagy mozdulatokat tett, hogy minden egyes mozdulatkor úgy érezte, nem lesz képes újra felemelkedni...

Gil behunyta a szemét, és a lány formáit hirtelen felváltotta az az összevissza színkavalkád... Ilyen csodálatos kielégülést még talán soha nem élt át, teste megfeszült, miközben érezte, ahogy Kate izmai ritmikusan megszorítják, mivel a lány is szinte ugyanabban a pillanatban érte el a csúcsot. Ahogy partnere kielégült benne, már neki is sok volt... Ismét megfeszült, majd elernyedt, majd lassan a fiú mellkasára feküdt...

Amíg megnyugodtak, a fiú gyengéden simogatni kezdte a lány testét, könnyedén megcsókolta, majd halkan a fülébe súgta:

– Nem is tudtam hogy ilyenre is képes vagy. Félelmetes voltál... A válasz könnyed simogatás, egy hangtalan mosoly, és egy újabb csók volt:

– Én is meglepődtem rajtad... – mondta halkan Kate. – Most aztán hogy lesz erőnk hazamenni?
– Nem tudom, de szerintem ezen most ne gondolkozz... – nyugtatta meg a fiú. Lassan abbamaradt a simogatás, és úgy ahogy voltak elnyomta őket az álom...

Éjfél után némi mozgás törte meg a park nyugalmát. Az öreg őr volt az, a , aki minden éjjel összegyujtögette a városiak által otthagyott szemetet, és közben végigellenőrizte a parkot. Amikor a tópartra ért a fuzfához, meglátta hogy az egyik csap kissé folyik... Elzárta, de furcsállta a dolgot. Majd meglátta a füvön szétszóródott virágokat. A nyugtalan lett, és a fa felé nézett. Amikor az öreg meglátta a fuzfalombok alól félig kilógó egyik ruhadarabot, először igen meglepődött, majd elmosolyodott. "Ilyet sem láttam még itt.. " gondolta, majd eszébe jutott, hogy talán nem lenne jó, ha másnap reggel a sétáltató városlakók is ezen csodálkoznának, így direkt csapott egy kis zajt, majd szemérmesen odébb sétált. Néhány perc múlva a távolból látta, amint két alak kézen fogva kijön a fuzfa alól, majd sietve távozik. Elmosolyodott, majd halkan a bajsza alá mormogta: "Remélem jól éreztétek magatokat... " Majd elindult ő is hazafelé.