Tóparti történet

Nem tudtam elaludni. A többiek, mint a heringek feküdtek mellettem a földön. Jó bulinak indult a mai éjszaka, és a többiek valószínűleg jól is érezték magukat. Sőt, egészen biztos, hiszen teljesen kiütve horkolt mindenki. Sorsolás döntötte el, hogy én leszek a sofőr. A kis faház messze esett minden szórakozóhelytől, bulizni be kellett menni a városba. Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy vezessem a társaság egyetlen kocsiját. Mindenki alaposan felöntött a garatra, csak én meg Botond nem, de ő sosem iszik, viszont bulizni sem jött. Ahogy a leszűrődő fényből meg tudom ítélni ő sem alszik fent az emeleten. , éjszakai bagoly. Én bezzeg szívesen megittam volna néhány – narancsot, de nem szerettem volna, ha miattam szerepelünk a hírekben.
Le merném fogadni, hogy Ákos csal a gyufákkal. Annak kell mindig vezetnie, aki a rövidebbet húzza. Azt nem tudom hogyan intézi el, de már harmadszor játszom én a csapat őrangyalát. Érthető, mert ő Napsugárra hajt. A fiúkkal nem akar kiszúrni, Hajni meg nem tud vezetni.
Ákos alszik bal oldalon csak egy ügyes fordulat és hozzábújhatnék. Ő lenne az egyetlen épkézláb pasi a csapatban, de én nem érdeklem. Azért ráerőltetni nem fogom magam.
Hallom, hogy Botond leóvakodik az emeletről. Mivel az ajtó előtt is fekszik valaki kénytelen az ablakon kimászni. Nem is rossz ötlet. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe az ablak. Ha már nem tudok aludni legalább kint ülhetnék a vízparton.
Most már nem mehetek ki, mert tuti félreértené. Talán egy fél éve volt egy gyenge próbálkozása. Egy beszélgető, kajálós bulin, amikor már jó volt a hangulat a derekamra fonta a kezét, egy voltaképpen természetes mozdulattal. Egy idő után éreztem, hogy egyre jobban magához szorít. Megfogtam a kezét és eltoltam. Azóta semmi, de szerintem tetszem neki. Nekem nem jön be, túl merev, megfontolt.
Mégis kimásztam az ablakon, megpróbáltam elkerülni Botondot, gondoltam a szomszéd stégje felé veszem az irányt. Óvatosan másztam át a többieken. Kiléptem az ablakon, de nem volt szerencsém. A ház előtti padon ült, már nem kerülhettem el.
– Te sem tudsz aludni? – suttogta felém Botond.
– Aha. – ültem le mellé csalódottan, mert nem volt kedvem beszélgetni – gondoltam lemegyek a partra.
– Akkor sétáljunk le a stéghez.