Álmodozás - Menekülés a vadonba 1. rész

A nő napozott. Testén izzadságcseppek folytak le a plédre. Melengette bőrét a napsugár, s kellemes bizsergést hozott a könnyű nyári szellő. Az elalvás és ébrenlét felemás, köztes állapotában volt, amikor elmosódik a valóság és álom közötti határ. Térdben behajlított lábai szétnyíltak, kellemes érzés volt. Elképzelte, álmodozott, mi lenne ha...
Mi lenne, ha a férfi itt állna felette, s csak nézne azokkal a perzselő, olvadt csokoládé szemeivel. A szeme..., az a végtelen sötét mélység. Azok az erős, de mégis gyengéd kezek, a telt, puha száj, s a teste... Milyen szép is volt régen, mikor még ez ezek szemek szerelmesen néztek, a kezek őt simogatták, vagy épp szorították áhítattal. Mikor a férfi hosszú haja az arcát söpörte, miközben szája a mellbimbóit szívogatta, nyalogatta. S az az izmos fenék, melyet annyira szeretett magához szorítani. Milyen jó lenne megint szenvedélyesen szeretkezni, s aztán szerelmesen összebújni az ő indiánjával. Régen így hívta a férfit, indián. Ha a férfi most itt állna...

... A félvér árnyéka rávetődött egy pillanatra a tó partján napozó lányra. Ő azonban semmit nem vett észre, egyrészt, mert a férfi visszalépett a bokor mögé, másrészt el volt foglalva a szökés okozta megkönnyebbüléssel. Nagy, alsószoknyás ruháját felhajtotta a térdéig, lábait szétterpesztette, ingmellét megoldotta, hogy ziháló mellének könnyebb legyen a levegővétel. Rásütött a nap, kellemesen bizsergette bőrét, s a ruha szorítása sem kínozta már. – Hogy milyen apró dolgoknak is lehet örülni! – gondolta. – Bezzeg ha apám látna széttett lábakkal, kikandikáló mellekkel a fűben fekve, ő biztos nem örülne! Eljátszott a gondolattal, hogy teljesen levetkőzik és fürdik egyet a tóban. Ezen az isten háta mögötti helyen ugyan ki láthatná meg. És ő mindig is szerette a tilos dolgokat. Nem állhatja a korlátokat.

Többek között mostani szökése is ennek köszönhető. Az apja hozzá akarta adni egy szottyadt, ráncos vénemberhez, aki ráadásul egy "vén kéjenc". Ezt a szolgáktól hallotta. Meg azt is, hogy a vénség a lovászával hágatja meg az előtte gondosan kikötözött és kékre-zöldre vert nőket. A meghágni szót már ismerte, egyszer kileste amint a lovak párosodnak. Miközben leselkedett először azt hitte az undortól borzong, de aztán érezte, hogy mellbimbói megkeményednek, s altestén furcsa bizsergés lesz úrrá.