Emlékezés egy nyár éjszakára

A csillagokat figyelte. Emlékeiben megpróbált felidézni egy képet. Egy képet, amit rég látott már. Lassan előderengett pár részlet. Fokozatosan, ahogy apránként megtalálta a keresett "kockákat", mint egy puzzle-t, összerakosgatta a darabokat, és így végre feltűnt lelki szemei előtt az ég. Mondhatni, hogy ugyanazt az égboltot látta, mint ami most tündöklött feje fölött, hisz csupán a rálátás szöge változott. Sóvárogva gondolt vissza rá. De nem is annyira az ég miatt akart emlékezni, hanem a körülmények miatt. S mikor végre minden eszébe jutott, lassan, apránként újra végiggondolta, átélte az eseményeket.

Felparázslott a cigarettája. Miután a szája megtelt a füsttel, hosszan ott tartotta azt, mintha ízlelgetné, majd tüdőre szívta. Végül a szertartás befejezéseképp kifújta, majd figyelte, amint a füst egyre jobban eloszlott a szabad levegőn, míg végül eltűnt. Fejét oldalra fordítva végignézett a hozzábújó lányon. Először a lány hosszú combjait nézte. Ahogy a telihold fénye megcsillant rajtuk, könnyen észrevehette azok lágy fehérségét. Tekintetével tovább haladt, és megpillantotta azt a "majdnem semmi" fehérneműt, amely, mióta csak először meglátta, a kedvence volt. A lány felsőtestét egy póló takarta, ám ez nem volt akadály, hisz látta már, mit rejt, és akkor az a látvány mélyen az emlékezetébe vésődött, így könnyen maga elé tudta képzelni. Látta a formás hasat, a gyönyörű köldököt, s fölöttük a dús kebleket. Epedezve gondolt a mellbimbókra, és a hozzájuk tartozó bimbókertekre. Nem értette, a lány miért nincs megelégedve a mellei méretével, hisz azzal semmi gond nem volt. Markával nem tudta befogni egyiket sem, de majdnem. Végül elért a lány fejéhez. Csókolni vágyta a gyönyörű ajkakat, melyek játékosságukkal szinte mindig meglepték. Nézte ahogy az orrlukak ütemesen szűkülnek-tágulnak. A lány orrában lévő piercing kövén majdnem minden lélegzetvételkor meg-megcsillant a holdfény. Tekintete ugrott egyet, és a szemeket kihagyva már a lány haját nézte. A selymes hajkorona ragyogott a ráhulló fényben. Göndörödésre hajlamos tincsei egészen a háta közepéig kígyóztak. Érezte az illatát. Az illatot, mely már annyiszor megérintette, elvarázsolta. Figyelme ekkor már a kihagyott, igéző szempárra összpontosult. Amikor pillantása először vetődött erre a szempárra, majd meghalt, olyan szépnek találta.