Örökre összetartozunk...

Egyik éjszaka elég furcsát álmodtam. Pontosan nem tudtam, hogy mit is jelent, akar-e sugallni valamit, esetleg előrejelzés vagy ilyesmi, de elég nagy hatást gyakorolt rám.
Összvissz pár percnyi eseményt éltem át, de nagyon intenzívnek éreztem az egészet.

Meglátogattál a koliban – álmomban. Behívtalak a szobámba. Hétvége lévén a szobatársaim hazautaztak; kettesben voltunk. Azt mondtam, hogy mutatni szeretnék Neked valamit, s levettem a felsőmet. Édes arcodon halvány mosoly derengett, de nem szóltál semmit, csak közelebb léptél. Én egy lépést tettem hátra, mondván "Várj! ". Aztán meglehetősen fura érzés futott át a testemen... A következő pillanatban erős fájdalmat éreztem, s a lapockámból hófehér szárnyak nőttek ki.
Könnyekkel áztatott tekintetemet Rád szegeztem, de Te meg sem tudtál szólalni. Nem sikerült kiterjeszteni a szárnyaimat, elérték a polcokat, hiszen kicsi a koliszoba...
A fájdalom és a szótlanságod miatt szinte összecsuklottam, összekuporodtam... Közelebb léptél. Nem szóltál, csak gyengéden végigsimítottad a hófehér tollakat, majd szorosan átöleltél...
Ekkor ébredtem fel. Sehol senki, egyedül feküdtem az ágyamon, de enyhe bizsergést éreztem a lapockám környékén...

Eszembe jutott egyik haverom, aki egyszer azt mondta rólam, hogy olyan angyal vagyok, aki a szarván hordja a glóriáját...

Démoni vagy talán ördögi angyal?!

A mai napig érdekes a viszonyom az álmokkal. Rengetegszer találtam magam olyan helyzetben, amit pillanatról pillanatra pontosan megálmodtam. Mintha deja vum lenne, de mégsem az... Néha évekkel korábbi álmaim "válnak valóra"...
Van jópár olyan álmom, amit nem szeretnék a valóságban átélni, persze olyanok is akadnak, amiket szívesen látnék viszont...

Az ágyamon ülök éppen, hátammal a falat támasztom, felhúzott térdemen egy jegyzetfüzet, amibe szorgosan írom a sorokat... Közben az elmúlt pár nap eseményei suhannak el gondolataim felett...

Péntek délután érkeztél meg. Nagyon örültem Neked, végre nem 100 km választ el Tőled... Csupán a ruha, ami akadály, bár nyelveink már a buszmegállóban párbajra hívták egymást...
Beértünk a koliba, s a formalitások és az éjszakai szállásdíj elintézése után felmentünk a szobámba... Pár percnyi lecuccolás és mesélés után egymásnak estünk... Annyira jó érzés volt, ahogy a karjaidban tartottál, nyelved szaporán csatázott az enyémmel. Néha pár pillanatnyi szünetet tartottál, hogy tekintetünk is egymásba olvadhasson...