Rómeó 1. rész

Egész nap nagyon izgatott volt. Nem is csoda, hisz ez volt élete első meghallgatása. Mint a legtöbb , ő is álmodozott arról, hogy egyszer híres színész lesz, de soha nem gondolta volna, hogy ez az álom valóra válik. Főleg azt nem, hogy ilyen hamar. Hisz még csak 20 éves! Hatalmas szerencse, hogy sok ismerőse van, ez sem sikerülhetett volna a kapcsolatok nélkül. Eddig is játszott különféle színjátszó körökben, de igazi színházi porondon még soha nem volt. Most viszont itt ül a színházi folyosón egy hatalmas ajtó előtt, és most csak ez a lényeg! De most már ideje lenne, ha kiszólnának. Ahogy múlt az idő, csak egyre idegesebb lett, nem tudott lehiggadni. Ráadásul nagyon fülledt volt a levegő is. Már egy óra. Fél órája itt ül, és semmi. "Legalább lenne itt velem valaki, talán el tudná terelni a figyelmemet... " – gondolta.
Egy pár pillanat múlva lenyomódott a kilincs. Rögtön felkapta a fejét. Egy idős nő lépett ki az ajtón, s mivel rögtön két izgatott szempár tapadt rá rögtön közölte is a tényeket:
– Sajnálom fiatalember, de az igazgató úr még nem érkezett meg, elment ebédelni, s azóta senki sem látta. De most már bármelyik pillanatban itt lehet. Kérem, bírja ki még egy kicsit türelemmel.
– Hát, türelmem eddig sem volt, de majdcsak kibírom valahogy...
Ezzel a nő visszabattyogott, és becsukta maga mögött az ajtót. "Hát ez hihetetlen, iderendel, aztán elmegy ebédelni! Kellemes fogadtatás, mondhatom. "

Épp azzal szórakoztatta magát, hogy a képeket számolgatta a falakon, mikor lépteket hallott. "Biztos az igazgató lesz az, már ideje volt. " A lépcsőforduló felé szegezte tekintetét, és hirtelen egy vörös hajú fiatal nőt pillantott meg, ahogy egyre feljebb ér a csigalépcsős feljárón. Kifejezetten csinos nő volt, haja kontyba fogva, csak néhány rakoncátlan tincs szabadult el. "Szóval várhatok tovább... de talán, ha szerencsém van legalább lesz egy kis társaságom. " Úgy tűnt igaza lesz, hiszen a lány egyenesen felé tartott. "Nem rossz... " – gondolta, és udvariasan előre köszönt.
– Jó napot!
– Önnek is. A meghallgatásra vár?
– Igen, csak nem ön is?
– Ahogy vesszük. Én leszek a "vallató", de szólítson csak Biankának! Az igazgató úrnak sürgős dolga akadt, ezért engem küldött, és nagyon sajnálja, hogy nem tud itt lenni. Nos, kérem fáradjon be! A legegyszerűbb az lenne, ha tegeződnénk, ugye nem bánod? – és már nyitotta is az ajtót.
– Nem, dehogy, részemről a szerencse!