Rioi történet

Egyik évben, barátaimmal úgy döntöttünk, unva a telet, hogy melegebb vidék után nézünk. Sok vita után, végül Brazília mellett döntöttünk, azon belül is Rio.
Nyár, meleg, napfény, tengerpart, és gyönyörű lányok! Kellhet ennél több? No, ha már így eldöntöttük, akkor indulás!
Összeszedtünk minden szükséges iratot, előszedtük az összekuporgatott pénzünket, s elindultunk.
Utazásunkról, és az első pár napról nem írnék, hisz az unalmas repülésről, a városnézésről, a feltérképezéséről nem nagyon tudnék mit írni. Inkább a továbbiakról...
Egyik este sokat vitatkoztunk, hogy hová is menjünk szórakozni, és természetesen lányokat felcsípni.
Vitánk odáig fajult, hogy a végén mindenki ment a maga útjára.
Dühömben, hogy milyen kis problémán is össze tudunk veszni, órákig jártam a várost, végül megpillantottam egy csillogó-villogó, zenétől hangos szórakozóhelyet. Hogy hol járhattam, arról fogalmam sem volt, de azt azért sejtettem, hogy gazdagabb környéken járhattam.
Gondoltam, ha már itt vagyok, bemegyek, lesz ami lesz. Megvettem a belépőt, s bementem. Kértem egy italt, s leültem egy boxba, s néztem a parketten táncoló embereket, a pultnál álldogálókat.
Kicsit, vagy inkább nagyon is fura helynek tűnt. Itt mindenki mindenkivel tácolt, ölelkezett, és a kezek is bátran kalandoztak mindenfelé, és ráadásul inkább férfinak, mint nőnek tűnő emberek énekeltek, táncoltak a színpadon.
Csak később esett le, hogy hol is vagyok... Egy melegbárban... Nagyszerű, – gondoltam – majd felhörpintettem poharam tartalmát, és indultam volna kifelé.
Indultam volna... Mikor felálltam, egy gyönyörű teremtés állt elém.
Hosszú, göndör vörös haja volt, hófehér bőre, méregzöld szemei. Arcvonásai kicsit élesek voltak, ugyanakkor ez adta meg a szépségét. Ajkai csillgóan csokra hivogattak. Ruházata egy aprócska toppból, egy falatnyi szoknyából és egy pár tűsarkú cipőből állt.
Ahogy az első döbbenet után jobban szemügyre tudtam venni, észrevettem, hogy tökéletes alakja van. Kebleit sejteni engedte némileg áttetsző felsője, és mivel melltartót nem viselt, még jobban elképzelhettem. Vékony dereka, formás, és számomra oly kedves, kerek, feszes popsija volt. Mmm, ha a kezeim között érezhettem volna...
Mikor megszólalt, egy szót sem értettem abból, amit mondott... Sajnos, bár több nyelvet is ismerek, a portugál nincs köztük. Megpróbáltam angolul bemutatkozni, s megkérdezni a nevét, melyre, bár erősen tört angollal így válaszolt: Monique.