A különös asszony 4. rész

Ma sem volt túl vidám a reggel. Kivette az újságot a postaládából, és a címlap láttán falfehérré vált a döbbenettől. Ugyanis a címlapstory róla szólt, és mellette egy rossz minőségű, de azért – szerinte – felismerhető fotó szerepelt – róla. Megpróbált gondolkodni. Megpróbált lenyugodni. De valahogy nem ment. Aztán eszébe jutott valami, ami – úgy hitte – a megoldáshoz vezethet. És már össze is állt a fejében a kép. Bár még nem volt teljesen biztos az igazában...
Ezen a napon Liára várt. Úgy érezte, lassan eljön számukra az első próba ideje. Persze még nem azonnal, de akart beszélgetni egyet a lánnyal.
Alighogy lenyugodott, helyretette magában az újságban megjelent, ismét undorító cikket, csöngettek. Lia várt a kapuban.
– Tessék. – szült bele a kaputelefonba – gyere be, de most a főbejáraton. Ott várlak.
– Elnézést, asszonyom, de...
– Igen? – kíváncsivá tette a lány merészsége.
– Rengeteg minden van a postaládájában. Kiürítsem?
– Köszönöm. – meglepte a lány figyelmessége – Aztán gyere be.
Amíg a lány be nem ért, azon morfondírozott, hogy lehet tele a láda, hiszen alig néhány órája ürítette, amikor az újságot behozta. Aztán hamar fény derült a titokra. Régi, és jelenlegi páciensei halmozták el levelekkel, amikor meglátták az újságcikket. Egytől-egyig biztosították őt bizalmukról, és hogy ne aggódjon, majd ők megvédik. Hát, igen. Ezek az emberek tényleg szerették őt. És felnéztek rá. Furcsa, nemde?
– Hm... nem gondolják, hogy én tudok magamra vigyázni... – húzta halovány mosolyra a száját, miközben halkan suttogott.
Lia nem jelezte, hogy hallja mit mond. De abban persze biztos volt, hogy az asszony tud magára vigyázni. Látta, hogy kapta fel annakidején Zalánt.
A lány egyébként teljesen meglepődött, amikor itt belépett a házba. Ízléses, nem hivalkodó, ám teljesen "világi" berendezésű szalonba jutott. Az asszony beinvitálta, egy rövid lépcsőn egy félemeleti tágas terembe jutottak, itt ültek le.
– Kérsz innivalót? Van üdítő is, de ajánlhatom a is. Félszáraz, chianti. Pont olyan, amilyennek én szeretem.
– Köszönöm, elfogadom.
– Egy pillanat.
A lánynak furcsa volt ez a hang. Az asszony sosem beszélt velük így. Mindig határozott volt. És mindig ő döntött.
– Nos, azért hívtalak ide Téged, mert beszélnünk kell. Lassan eljön az első próba ideje és én azt szeretném, ha Te lennél az első...

Ottó és Ildikó. Egy visszatérő pár. (Február 28. )