Angyal

Olyan lehangolt állapotban voltam. Nem tetszett semmi, nem tetszett senki, nem volt jó nekem a világ. Vágytam egy kis romantikára, arra, hogy valaki megszeretgessen, de még egy jóbarát sem akadt a közelben, mind eltűntek. Egyik hol nyaralt, hol telelt az Északi Sarkon, én meg egyedül voltam. Az ősök Hévízen élvezhették a nyár örömeit, én meg itthon a sötét lakásban. Aznap még az időjárás is úgy alakult, ahogy az én rossz hangulatom diktálta. Borongós, szürke ég, nyári eső...
– Hát ez jó! – gondoltam. – Ennél rosszabb már nem lehet!
Tévedtem. Már hogy ne lehetne? Nem bírtam egy helyben megülni, csinálnom kellett valamit. Érdekelt is engem az időjárás! Felkaptam a kabátomat, és nekivágtam az esőfüggönynek. Zsebre tett kézzel, hajadonfővel mentem az utcán. A jónép biztos azt gondolta, valami ferdehajlamú liba vagyok, őszintén megvallva, mert úgy néztem ki. Még a fülemből is csöpögött a víz, de nem érdekelt, nem akartam hazamenni.
Sok ember így oldja meg a gondjait: elindul magányosan az esőben, és arra vár, hogy valaki felkarolja, találkozzon egy ismerőssel, vagy épp belebotoljon a Nagy Ő-be. Teljesen mindegy volt, melyik lehetőség jöhetne be, csak mentem és magamba zárkózva ballagtam. Nagyon elkalandoztak a gondolataim. Valahol a Rákóczi és a Kossuth út kereszteződésében ébredtem fel... Visító dudaszó ütötte meg a fülemet, kishíján szívbajt kaptam, egy kocsi fényszóróit láttam az esőcseppek sokaságán át, és tudatosult bennem, vége. Nincs tovább. Eddig tartott a kis életem.

Kicsit elhamarkodott gondolatok voltak, mert ekkor egy akkora rántást éreztem a vállamnál, hogy átestem az út túloldalára. A kocsi továbbhajtott, mit érdekelte, hogy én ott fekszek az út szélén a sárban, az eséstől sajgó bordákkal. Körülnéztem. – Ki rántott el a kocsi elől? Nincs itt senki, még mindig teljesen egyedül vagyok!
A kereszteződés kihalt volt, csak egy kiscica nyalogatta az ázott bundáját egy száraz betonszegleten. Azért elég vad dolog lenne, ha az a kiscica rántott volna el!
Felálltam a földről. Az egész ruhámból csöpögött az eső és a sár, és már egyre jobban kezdtem fázni is. Nekiindultam kelletlenül a hazafelé vezető útnak, morogva a mai sofőrök tahóságán.