Vajon ki volt az?

Szombat este szülinapi bulira készültünk egyik barátnőmhöz. Megmostam a hosszú hajamat, kicsinosítottam magam, van egy bokáig érő lapszoknyám. Szeretem a tánchoz viselni, mert ahogy pörgök – forgok, nagyon is nőiesen leng körülöttem az a szoknya, meg a hajam is úszik a levegőben. Látványos. Tudom, hogy szívesen követik szemükkel a pasik, amint lebben a szoknya meg a haj.

Na nem mintha valami hódítási tervekkel indultam volna, de az ember akkor is szeret jobban kinézni, mint az összes többi vendégcsaj. Azért – ha elég önkritikusan nézem – én nem voltam akkora siker mégse, mondjuk a szoknya az igen.

Szóval elég hamar jó hangulatba jöttünk, táncolt mindenki, na nem valami versenytáncra kell gondolni, csak egy kis szimpla rocki. Még abból se a figurásabb, hanem egy populáris táncika, ami az ilyen szokványos házibulikon menni szokott. De azért jólesik. Lüktető zenére, lüktető, vonagló tánc. Nem voltunk sokan, tán tizen – tizenketten mindössze.

A konyhában volt a két asztal roskadásig pakolva hidegtálakkal, salátákkal, fasírozott, pogácsák, üdítők, vörösbor. Jól indult a dolog.

Az ilyen bulikon nem okvetlen a párommal táncolok, talán csak egyet – kettőt az elején. Van annyira udvarias, hogy az összes lányt megtáncoltatja, a falábut is, a csinosát is, darabra megy, cél, hogy mind meglegyen. Ettől aztán nagyon népszerű fickó ő, puha lábmozgással fogja a ritmust, jól vezeti a partnerét. Kapkodnak utána a csajok – jó, tudom, hogy elsősorban azért, mert ugye jó táncos, a parkett ördögeként egész éjjel bírja, kifulladnak mellőle a lányok, de ő máris húzza magához a következőt. Én is a kifulladós kategóriába tartozom. Egy két jó ritmusos szám után levegő után kapkodva, lihegve elhagyom a partnerem, trappolok ki a konyhába a vörösboros kólámért. Kiszárad a torkom, mert tánc közben, annyira élvezem a zenét, hogy velük dúdolom, vagy énekelem, és kapkodom a levegőt, persze hogy kitikkadok. Végülis pont ezért megyünk oda, egy üldögélős buli az nem buli. Az csak másodvonalas buli, dög unalom.

Most viszont nem voltam valami jó formában. Előző héten eléggé stressz volt a melóhelyemen is, szombat délelőtt is be kellett mennem egy határidős munkámat készre befejezni. Szívem szerint lemondtam volna az egész meghívást, de azért nem, mert tudtam, hogy számítanak ránk (a párom táncos lábára elsősorban), meg bizonyára az enyémre is, naná. De most nem ment annyira jól. Még talán nem volt 11 óra se, amikor már úgy éreztem, hogy hullafáradt vagyok. Alighanem belejátszott a gégeáztatónak jócskán benyelt boros kóla is. Engem az eléggé tompít.

Bezzeg a párom kipirulva, csatakos hajjal, legnagyobb vigalom közepette forgatta az egyik lányt, tolta – húzta, forogtak, látszott, hogy kedvük van hozzá. Amikor a szám végén hozzáhajoltam, és a fülébe súgtam, hogy hulla fáradt vagyok, szeretnék hazamenni, láttam rajta, hogy ennek nem örül egy csöppet se, de rábólintott mégis, hogy jól van, menjünk.

Viszont a barátnőm is, meg a többi vendég is komolyan ellenálltak az ötletnek. Szó se lehet róla, hogy megbontsuk a társaságot, ha elmegy az első pár, elmegy a többi is, és akkor ki fogja megenni a konyhában a finomságokat?

Ha annyira kidűltem valóban, akkor menjek át a bátyja szobájába, mondta a barátnőm, aludjak egy – két órácskát. A srác – aki élsportoló egyébként – épp versenyen van Prágában, csak holnap jön meg. Majd ha pihentem egy kicsit, jobb kedvre derülök – mondták.

Elég jó beosztású lakás volt, régi típusú belvárosi bérház. A gangról a hosszú előszoba nyílt, jobbra máris a tágas konyha, vele szemben a valaha volt cselédszoba, ami most a tesó kizárólagos birodalma volt, aztán az előszoba végében a két hatalmas egymásba nyitott szoba. Magas belmennyezet, nagy ablakok. Na, jó, tényleg félreesik az a cselédszoba, és csak holnap jön meg a srác, és a vastag falakon még a dob püffögése is csak szűrve jön át, fogok tudni aludni. Általában amúgyis könnyen alvó vagyok, amint ültömből dőlök hátra, máris csukódik a szemem. Most meg ittam is, szóval elfogadtam a javaslatot.

A szobácska nem volt nagy. Az ágy fölötti polcon a serlegei, érmei, egy – két fotója, meg egy plüssmackó, az íróasztalán meglepő rend. Nem is gondoltam volna, hogy egy fiú ennyire pedáns legyen a holmijára, eddig úgy tudtam, hogy a fiúknál minden holmi elöl szeret lenni, az asztalon, az ablakpárkányon, meg főleg a padlón. Különösen a könyvek, floppyk, a CD – k meg a használt zoknik szeretnek a földön lakni. De itt nem. Kihúztam az íróasztal középső fiókját is, fegyelmezetten sorakoztak benne a holmijai – lehet, hogy nem is fiúszobába jöttem be?

Kiakasztottam a szoknya derekán a csatot, a széktámlára terítettem, ettől már szinte rendetlennek tűnt a szoba. Jól van, de most itt vagyok én, és élek, ha meg itt vagyok, akkor én bizony ledobom a blúzom meg a melltartóm, mit fegyelmezgessem magam, aludni jöttem elvégre! A lámpa lelőve, s indulhat a szunya. Fellebbentettem az ágytakarót, s ahogy bújnék alá finom zizegéssel köszön valami papír. Tán a könyve, vagy jegyzete, már csak nem gyűröm magam alá. A polcra csíptetett olvasólámpa fényénél nézem meg mi az, 3 Play boy volt. Melyik is az?, – nézegettem érdeklődve. Kettőt nem ismerek közüle. Azért annyira nem voltam álmos, hogy át ne nézzem – legalább a vicceket a végén. Aztán meg a képeket is, meg a közepét. Aha, nagyon jók. A fotótechnika is remek, meg a csajok is. Bár a múltkoriban megült a fejemben egy gondolat, hogy annyira szépeknek látom őket, elképzelhető, hogy valami jobb képszerkesztővel retusálgatnak az eredeti fotón? Vagy tényleg a valóságban is ennyire hamvas a bőrük, ennyire dús a hajuk, ennyire duzzadó a mellük, kerek a popsijuk? Mert ha már annyira túlszép valami, akkor az már NEM A VALÓSÁG, és ha ahhoz a túlszéphez teszik a fiúk a mércét, akkor mit kezdhet magával a sima valóság? Vagy én, aki nem vagyok éppen egy matyóhimzés.

Úgy süppedtem bele az álomba, hogy egyáltalán nem emlékszem a határára. Éghetett az olvasólámpa, kezemben valamelyik újság, az ágytakaróra rádőlve beleúsztam az alvásba.

Éppen ilyen megfoghatatlanul, félig még az álmok közt lebegve, de mégiscsak egészen konkrétan éreztem, hogy egy meleg testhez simulok, a tenyere a hátamon, a nyakamban éreztem lehelete páráját. Vagy ez már álom? és mégis ennyire tisztán érzem? Átöleltem én is, közelebb húztam a törzsét. Amint hozzábújtam, még aktívabban simogatott, hosszan a nyakamba csókolt, és nem sok fészkelődés után aztán megfordulva a combom közé fúrta a fejét. Nem volt ellenemre – sosincs.

Most valahogy egészen másként ment mint máskor. Rendszerint a térdem felöl közelit, és alulról támad, most meg fölülről lefelé irányba kezdte, és valahogy másként, intenzívebben mégis olyan remegtető féle módon. Ha eltérő volt is, a kedvem szerint történt. Minden eltérő volt, mint a megszokott, még a hasa szaga is, a bőre tapintása is. Bizonyára indulás előtt, amikor a fürdőszobában tollászkodott, valami új illatszerrel meg magát, ezt eddig nem ismertem.

Két combomat erősebben összeszorítottam, (a füle alig állta), és boldogan vettem át a ritmusát, ahogy dédelgetett. Ahogy a térde a vállam mellett volt, a combja mellett elhúztam a fejem, a kettő közé fúrtam az arcom, úgy fogtam bele a puszilgatásába. Először csak a zacskójával játszva, azután a többivel.

Egészen átadtam magam a dolognak, csak az első pillanatban tűnt úgy, hogy valami furcsa. Nem is tudnám meghatározni, mire gondoltam, valahogy mintha más lenne az átmérője, vagy nem is tudom, az íze nem olyan volt. De nem akadtam le, hiszen egyébként nagyonis élveztem, ahogy kölcsönösen élvezgettük egymást.

A zene egészen halkan szűrődött be, nevetgélés, meg egy távoli férfihang, aki ajálkozott, hogy majd ő behozza a szódát. Éppen olyan hangja volt, mint a páromnak. Azután egészen a konyhaajtótól visszakiabált az illető, amint megkérdezte, hogy hol találja a patront. És annyira olyan hangja volt mint a páromnak, hogy valamennyi reakcióidő eltelte után csak tudatosult végül, hogy éppen őt hallom.

Egy pillanat alatt az elernyedt testem merevvé vált, lendítettem a kezem, az olvasólámpa kapcsolója után próbáltam tapogatózni.

Mire ő megfogta a csuklómat és a hasam meg a mellkasa közé beszorította, egyébként folytatta tovább, amit legnagyobb gyönyörűségemre addig csinált. Bágyadt próbálkozást tettem rá, hogy kibújjak alóla, vagy eltoljam őt, de annyira elhagyott minden erőm, és annyira a befogadó hangulatomban élveztem, amit kaptam, hogy inkább széjjelebb nyitottam a combom, a felhevült kis mézesbödönt egy csoda – finom nyalogatásra. Máris elkapott a forgószél, azonnal elfogott a reszketés. Eddig is nagyon tetszett, ahogy rezegtette, de a fokozatok magasabb szintjén, már nem mondhatnám azt, hogy csak "tetszett", hanem inkább úgy, hogy szenzációsan élveztem, ahogy csinálta. Mindegy volt már a megszokottól eltérő illata, tapintása, mérete, vagy bármi, nem is figyeltem rá többé, csak a magam fokozódó reszketésére tudtam figyelni, arra a forró kéjre, ami kipumpált minden tudatost az agyamból, csak a csillogó, szikrázó hagyta benne.

Annyira elgyöngültem, mozdulni se bírtam. De nem csak testileg értem, az agyam is megfeneklett valahol mélyen, nem is készült kitörni a tudatos szintre. Beleúsztam – vagy visszaúsztam az álmok homályába, a csöndbe, puhaságba.

Egész gyöngén virradt már, amikor fölébredtem. Máris kaptam az olvasólámpa kapcsolója után, láthattam a halvány fényében, hogy egymagam vagyok. Nincs semmi nyoma, hogy a sportoló srác hazajött volna az éjjel, habár az ajtó mellett ott egy nagy sporttáska – lehet, hogy ott volt korábban is, csak akkor még nem figyeltem oda rá. Bár aki ennyire pedáns, az elpakol.

De ha mégis megjött, s itt talált engem, ruhátlanul, szóval... izé...

Lehet, hogy csak álmodtam az egészet? Nem hinném, sokkal valóságosabb volt, és érzem a bőrömön az ő szagát, az ajkamon az ő izét, jellegzetes olivabogyó ízt.   Hm.

Magamra húztam a hosszú szoknyát meg a blúzt, átfésültem a hajam, s visszamentem a táncolók közé. Egyenként végignéztem a srácokon. Senki nem kapta el bűntudatosan a tekintetét, de nem is néztek vissza olyan jelentőségteljesen, amiből következtetni lehetne. Most akkor szagolgassam végig őket? A hasukat? Aki egész éjjel táncol, ott már inkább jelen van a veríték –, mint bármi más illatszer szaga. Vagy kérdezgessem meg egyiket – másikat, hogy vele voltam-e az éjjel? Attól nagyobb ciki nincs. Tiszta égés. Csak egy biztos, hogy nem a párom volt az.