Éjszaka

Emlékszem, fáradt voltam aznap este. Erőtlenül zuhantam az ágyba, akár egy rongybaba. Örültem végre, hogy a saját ágyam puhaságát érezhetem a hátam alatt, nem a kemény és durva iskolai széket. Kellemesen hűvös volt a szobában, a kora nyári szellő lágyan fújt be az ablakon. Még a tücsök ciripelését is hallani lehetett, olyan megnyugtató volt, az utcai lámpa sejtelmes, sárga fénybe vonta a szoba egy szegletét. Néha egy – egy autó hajtott el a házunk előtt, de amúgy teljesen kihalt volt a környék.
Félálmomban mégis Rá gondoltam. Olyan régen láttam, hiányzik! Vajon hol lehet? Mit csinál? Ő is olyan fáradt, mint én?
Kopogásra riadtam fel. Már indultam volna az ajtó felé, mikor észleltem, hogy a nyitott ablakban kopog valaki. Odafordultam. Ő volt az! Megörültem neki, és minden rámtört tunyaság ellenére próbáltam mosollyal köszönteni.
– Szia! – mosolygott.
– Szia! – mosolyogtam rá kissé fáradtan. – Hogy kerülsz ide? Hajnali egy óra.
Mivel az ablakban kb. derékmagasságban támaszkodtam, könnyedén magához ölelt és megcsókolt.
– Hiányoztál. – belecsókolt a nyakamba. Mindig élveztem, amikor ezt csinálta, épphogy behunytam a szemem, mikor bekattant, hogy mégiscsak félig az utcán vagyunk.
– Ne itt! Gyere be! – súgtam halkan, nehogy felébredjenek apámék.

Amint két lábbal padlót fogott a szobámban, ismét magához húzott és megcsókolt. Mindig olyan jól csinálta, el lehetett veszni benne. Az érzés, a tudat, hogy átadom magam neki, az a bódító csók, a finom íz, mind – mind különlegessé tette Őt.
Elkezdte simogatni a derekamat, majd egyre feljebb az oldalamat addig, amíg végül a tenyerébe nem simult a mellem. Már a jelenléte puszta gondolatától is megkeményedtek a mellbimbóim, a csókjában éreztem, hogy elmosolyodik.
Felhúzta a pulcsimat és megszabadított tőle. Mindig mondogatta, szereti, hogy olyan egyszerűen oldom meg a helyzetét és nem veszek fel a pulcsi alá melltartót. :)