Igen!

Amikor Éva befordult az utcába, és meglátta a felfordulást, maradék türelme is szertefoszlott. Jobb oldalon, épp ahol ők is laktak, a hepehupás aszfaltcsík mellett friss földhányás húzódott, egyenetlen, rút hátával elcsúfítva az utcára kifutó udvarok sima zöldjét, és elzárva a házakhoz vezető bejáratot.
– Anyúúúú! – húzta a szót hátul magas hangján Lili. – Viki nem ad nekem a rágójábóóól.
– Te is kaptál. Csak te lenyelted, te kis hülye – vágott vissza a nővére.
– Nem iiis! Nem iiis! Hazucc! Hazucc! – ellenkezett a kicsi, a testvére hajába markolt – feltehetően, Éva nem látta, mert az utat figyelte maga előtt –, és tépni kezdte. Mindkét gyerek visított, és a gyerekülés karfája tompán pufogott, ahogy vadul gyepálták egymást.
Éva az út szélére kormányozta a kocsit, kiszabadította magát az övből, és akár egy fúria, pördült hátra.
– Elég legyen! Most aztán elég legyen! Fogjátok be – ordította, mert hasogatott a feje, fáradt volt és éhes, a nejlonharisnya alatt pedig még a kislábujja is izzadt.
A két kis szöszke megszeppenten pislogott az anyjára. Éva szende kontyba fogott haja a napi munkától és az iménti hirtelen mozdulattól kibomlott, hosszú, csapzott tincsek lógtak kipirosodott arcába, szeme villogott, szája a méregtől keskeny csíkká torzult. Hasonlóan festett a kemence melegétől felhevült boszorka, mielőtt nekilátott felfalni Jancsit.

Az idegnyugtató csöndben Éva visszafordult a volánhoz, és újra elindult.
– Légy szi'! Add nekem a felét! – hallotta a pusmogást hátulról.
– A felének a felét. Te vagy a kicsi.
– Jó. Aszt – nyugodott bele Lili a vereségbe, és hamarosan a rágó papírjának zörgése jelezte, megtörtént az osztozkodás.
Éva alig figyelt a lányokra a hátsó ülésen, mert megfelelő parkolóhelyet kereset, ahol éjszakára hagyhatja az autót, ha már a garázsba nem tud beállni vele. Amikor csöndben maradtak, a gyerekei leginkább azt csináltak, amit akartak.
A lányok a boldog csámcsogásból a hátsó ajtó nyitására eszméltek.
– Kiszállás – mondta az anyjuk valamivel nyugodtabban, mert a szabad levegőn kevésbé izzadt, mint a kis kocsiban, amiből a légkondicionálót, az elektromos ablakemelőt, a központi zárat és minden egyebet kispóroltak, hogy alatta maradjon az ijesztő kétmilliónak, és leszorulva a szerény és megnyugtatóan hangzó egymillió kilencszázezer szintjére.