Valójában csak egy álom?!

Hirtelen ébredtem. Fölültem az ágyban, és a kezembe temettem homlokomat. Kicsit megszédültem, a fejem még volt a tegnap esti bulitól. Jó későn értünk haza, s az utolsó emlékem, hogy fáradtan levetem magam az ágyra. Az ablakon keresztül kellemesen sütött a Nap, állott szag keringett a szobában. Szememmel követtem a napsugár útját és az első dolog amit megláttam az egy farmernadrág volt, ledobva a földre. Nocsak... bár még mindig kába voltam, kezdett derengeni, hogy vajon hogyan kerülhetett az oda. Mellette még rengeteg ruhadarab hevert, úgy látszik igen fáradtak lehettünk, hogy nem pakoltuk el őket. Még üldögéltem az ágyon, végül felkeltem ami akkor komoly és igen bonyolult műveletnek tetszett, hiszen a rám és Kedvesemre csavarodott takaró igen-igen megnehezítette a dolgomat. Végül sikerült kikecmeregnem az ágyból. Első utam a fürdőbe vezetett. Sokáig zuhogott a vállamra a langyos víz, mire teljesen fölébredtem. Gyorsan beszappanoztam a testem, hasamhoz érve nyugtáztam, hogy mégsem álmodtam azt a harapást. Mosolyogtam, bár kissé fájt. De nem érdekelt, hiszen tudtam, hogy ez az Ő nyoma és azt jelenti, hogy Hozzá tartozom. Jó Hozzá tartozni. Megtörülköztem, felöltöztem és kimentem a konyhába. Még onnan is hallottam szuszogását, mindig is szerettem erre elaludni, olyan megnyugtató, mint a macskadorombolás.

– Azt jelenti hogy elégedett... vagy csak egyszerűen fáradt és piszkosul jól alszik? Lényegtelen. Ott van, én meg itt vagyok kinn a konyhában és soha nem készül el a reggeli ha az időmet ábrándozással töltöm! Főtt tojás, szeletelt paprika, paradicsom és uborka. Bőven megteszi reggelinek, hozzá még tea. Kitűnő! – nem is tudtam, hogy ilyen jól tudok főzni... na jó, ezt inkább hagyjuk.
Halk mocorgás... fölébredt.
– Cííja... – motyogta a hátam mögött és hátulról átölelt.
– Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdeztem hátrafordulva és hirtelen azt hittem, hogy szétpukkadok attól a látványtól. Ő egyszerűen kitűnő a haj elalvásában de ilyen extrém frizurát még sosem produkált. Észrevette! Egyszerűen nem tudom az érzelmeimet eltitkolni, hogy ne látszódjon meg az arcomon, hát persze hogy észrevette.
– Jóvanna! Miért mindig a kisebbet kell kinevetni? – mondja Ő azzal a 182 centijével és 100 kilójával.