Majd máskor!

Odakinn esett az eső, apró, szúrós szemű cseppekben verte a kerti asztalt meg a fa belógó kopasz ágait. Nem kapcsoltuk fel a lámpát, a félhomályban üldögéltünk.
A házigazda bekészítette a kandallóba a fahasábokat, feltett egy Tracy Chappman CD-t a lejátszóba, majd visszaült a szófára a felesége mellé.
Én a kanapé másik végére telepedtem le, a díszpárnának vetettem a hátam, és a lábaimat felraktam a dohányzóasztalkára.

Az egész délutánt egyféle puha relaxálásban töltöttük, zenehallgatás, és lángok táncának nézése közepette. A tűz látványa, meg az énekesnő vastag hangja egyféle révületbe tolta a hangulatot.
Erre volt szánva az idő. A kellemes semmittevés egy egész vasárnap délután.
Talán valamennyit szenderegtem is a párnák ölelésében, nagyon pihentető időtöltés volt. Nem terveztem semmiféle erotikába hajló estét, nem olyanok voltak a körülmények, hogy felmerült volna a hiányérzetem.

Amikor aztán beesteledett, mégiscsak megszakítottuk a lazulást, és ki-ki más elfoglaltság után nézett.
Felmentem az emeleti szobába, hogy bekapcsoljam a számítógépet, nézelődjek egy kicsit a HUSZ-ban. A házigazda a munkálkodott, a felesége meg a konyhába ment, hogy valami vacsorát állítson össze.

Eléggé belemerültem a szörfölésbe, nem is hallottam meg a közeledő lépéseket. Csak azt vettem észre, hogy a magas támlájú karosszék mögött ott áll valaki, és a fejem fölött nézi a monitort – ott, ahol éppen nyitva volt, – a "Vetélkedő"-ben szereplő lányokat.

Éppen Lány AP fotóit néztem, csábító bimbója, gusztusos, kerek melle, betöltötte a képernyőt.
– Ez gyönyörű – sóhajtásából ezt következtettem, hogy nyilván a mögöttem állónak is tetszett a látvány.
Hogy további szépségekben is részesítsem, az egér után nyúltam, és válogattam neki a csinosabbnál-csinosabb lányok közül. Léptettem a képeket, egyiket a másik után, majd Mimmánál aztán leragadtunk hosszabban, nem hagyta, hogy következő képre váltsak.

El volt ragadtatva a látványtól. Keményen előmeredő bimbója annyira lenyűgözte, hogy el sem tudta szakítani a tekintetét a monitorról.

Talán ennek a látványnak következtében emelkedett fel a gerjedelem benne, hogy ne csak a szemeivel falhassa az efféle gyönyörűségeket, hanem kicsit közvetlenebb módon is.
A karosszék támlájáról előbbre vándoroltak az ujjai, és megszorította mindkét vállamat. Majd némi kis várakozás után tovább haladt, és a vállaimról előrebukott a sötétkék blúzomon, egészen a melleim halmáig.
Valameddig kivárt vele, talán a reakciómat figyelte, hogy miként fogadom az érdeklődő simogatását.

Kellemesen meleg tenyere volt, az ujjai határozottan vándoroltak körbe, finoman meg-megszorítva a kék blúz takarásában a dombosodást.
Amikor hátradőltem a támlának, akkor tulajdonképpen szabad utat , hagytam, hogy kedve szerint barangoljon, simogasson.

Tetszett, az a mód amilyen játékosan kergetőznek az ujjai, amilyen finoman belegördül az árokba, vagy amiképpen felkapaszkodik a dombra.
Néhányszor puhán megmarkolta, aztán csak mégis közelebbi kapcsolatba kívánt kerülni a bőr felszínével.
Kézre állt néhány gomb, alig kellett hozzányúlni, máris nyíltak a gomblyukak, feltárták a kelme alatti félhomályos világot. Nem is kellett oda több világosság, hiszen azok az ujjak nem is nézelődni indultak, hanem inkább csak a tapintás izgató gyönyörét készítették elő.

Eleinte csak a mell felső dombosodásán szaladtak keresztül, mintha csak a bőr felszínét vizitálná, kíváncsian, hogy miként fogadom a kezdeményező kalandozását.
De miután éppen arra lehetett kíváncsi, hogy vajon az én bimbóm is képes-e olyan büszkén tartani magát, mint ahogyan Mimmáét csodálhattuk a képernyőn, így aztán hamarosan beszaladt fehérnemű redői közé, és ott kutatott tovább, vizsgálgatva a felszín puha simaságát, vagy váratlanul összeugrott keményedését.

És tényleg...
Mihelyt ott éreztem az ujjbögyét táncolni, tüstént úgy reagáltam, ahogy várta, tüstént keményen nekimeresztettem magam a markának.
A tenyerében görgette a keményre vált bimbót, meg a két ujja közé csippentette, úgy morzsolgatta, vagy az egész markába fogva gyúrogatta a teljes mennyiséget.

Hihetetlenül melegnek éreztem a szobát.
Odakinn a délutáni eső már jó ideje havazásra váltott, ahogy estébe hűlt a levegő. De idebenn egyre ziháltatóbb lett a hőség. Szinte kapkodnom kellett a levegő után, kiszáradt a szám is, és szívesen éreztem volna az ajkait az enyémen, hogy megtapasztalhassam, hogy vajon az ő szája is ennyire szárazzá vált-e a szoba-melegben?
Le kellett volna vennem néhány réteg ruhát, hogy könnyebben viseljem. Vagy legalább kinyitni a blúzomat.

A következő mozdulatommal már nyitottam is a blúzt, feltárva az alsóneművel alig fedett bőrt. De még ez is soknak tűnt. Próbáltam megszabadulni a fölöslegesnek tűnő ruházattól, s ő segített hámozni rólam a csipkés melltartó vékony hártyáját.

A mellem úgy előgördült, mint egy csapdából szabadult kis jószág. Kimenekült, hogy rövid szabadságát követően máris ismét fogságba ugorjék. Mert amint már nem a melltartó borította, máris a férfi tenyerében landolt. S milyen szívesen belefészkelte magát, belekucorodott abba a homorú marokba, és bizsergősen előretolta kis bimbóit, úgy magát további játszadozásra.
A jelbeszédet persze könnyű megérteni, aki érti az üzenetet.

A férfi megkerülte a karosszék támláját, s most már szabadon közelebb hajolt a frissen szerzett játékszerhez. Odatolta az arcát, és a még zárt ajkait előre-hátra húzogatta a bimbóimon. Azok meg dacosan ellenszegültek, mint akik nem hagyják magukat ellapítani. Csakhogy szó sem volt itt ellapítási szándékról, ez csak része volt az örömködős táncolásnak, a vágykeltésnek.
Teli is szaladt mindkettő forró bizsergéssel, ha még eddig nem lett volna eléggé melegem, tüstént végigpásztázott rajtam egy lángolón vibráló hullámzás.

Ekkor elnyíltak az ajkai, és a puha sima szájrés birtokba vette a kis büszke bimbókat.
Odabenn pedig máris készültségben állt a következő táncos, a nyelv.
Izmos öleléssel körülkapta a kis táncosnőt és úgy taszigálta forgatta, mint valami könnyen úszó keringő esetében ringatnak egy hölgyet.

Feszesre homorítottam a hátam, minél inkább magam.

Szabad kezével bebarangolta az elérhető felületeket, a hátamtól indulva a medencémen át a combjaimig vezette a tenyerét.
Szerettem volna megállítani az időt, hogy minél tovább tartson, ahogy simogat, minden hajlatot felkutat, hogy máris a következő domborulat felé lendüljön, s azután ismét vissza a völgybe.

Belépett a tárt combjaim közé, én meg egészen előrecsúsztam a karosszéken, hogy az ágyékomat hozzászoríthassam a térdéhez, combjához.
Megmarkoltam a csípőjét, és magamhoz szorítottam, jólesett érezni a testén a feszességet, a készültséget.

Nem sokáig simultunk össze, hanem elhúzódtam egy csöppet, éppen csak annyira, hogy az ujjaimmal a nadrágjához férjek. Egy gyors pillanat alatt lehúztam a cipzárját.

Tán meglepte a kezdeményezésem, mert valamit odasúgott halkan a fogai közt.
Reméltem, hogy nem valami tiltakozásféle volt, hanem a mozdulatom támogatásául mondott valamit. De nem hallottam – talán csak egy nyögés volt mindösszesen.
A nadrág hasítékán elődudorodott rejtekéből a szerszám, s mint aki incselkedik velem, csak kiles, nem tolakodott elő egészen.

Ebből a közelségből megcsapott az a férfiillat, amelyik katartikus erővel hat az érzékeimre.
Valami vadság, nyersség iránti vágy, valami ősi ösztön lehet, amelyik felszítja a vágyat, hogy birtokolhassam a hasíték takarásában bujkáló játékszert.
Tétovázás nélkül érte nyúltam, hogy megmarkoljam, megszorongassam egy kissé, hogy érezhessem az ujjaim alatt a teste forróságát, a vére lüktetését a vékony bőrén keresztül.

Ismét nyögött egyet, s felpillantottam az arcába.
Magával ragadó látványnak találtam a csillogó tekintetét, a vörösre gyúlt arcát, meg az elnyílt ajkait, amit levegő után kapkodott.

Ez a látvány – további kalandozásra inspirál.
Hogy is hat ez?
Nyílván, hogy felveri az önértékelésemet, ha egy férfi ennyire el van ragadtatva attól, amit művelek vele.

Márpedig az ő arcán azt láthattam, hogy tetszik neki, amit egymással művelünk. Szereti a melleimet markolászni, simogatni, tetszik neki az ölelésem, örül neki, hogy kezdeményezően kutatok a nadrágjában, és bizakodik benne, hogy ami még most következik, az további örömöket hoz.
S ha ő ennyire örülni tud nekem, az már jó adag boldogságérzést lök széjjel bennem, amitől aztán a továbbiakban még inkább fogékony leszek a dédelgetéseire.

Megfogtam a dákó szárát, és hozzátoltam a mellemhez.
A makkal megsimogattam a merev bimbóimat, had ölelkezzen egymással a két főszereplő.

– Ez nagyon finom, haah! Csináld még, nagyon jó! – Sóhajtotta bele a félhomályba, miközben látható élvezettel döfködött a makkal.

Úgy igazítottam magam, hogy a két mellem dombja közé, az árokba befeküdjék a fütykös, majd pedig a tenyereimmel megtámasztottam két oldalról, hogy a közöttük kialakult árok még határozottabb és zártabb csapdába szorítsa őt.
Tüstént értette, hogy mire törekszem, mert finom dörzsölgetéssel mozgatni kezdte a farkát a melleim közt.

Felpillantottam az arcára, mert látni szeretem az örömtől csillogó szemét, a kipirult arcát miközben fel-alá vonatozik az árokban.
A viszonylag nagy melleim maguk közé zárták őt, és enyhén hozzászorítva zárt pályát biztosítottak a szánkázásához.

Felszínesen kapkodott a levegő után, úgyszólván zihált – és amennyire csak lehetett még közelebb nyomta az ölét hozzám.
– Ez így nagyon jó – suttogta – nagyon jól közészorítottad.

Hüvelykujjával a könnyebben elérhető bimbómat masszírozta, s tartottam a mellemet tovább, én meg a felszabadult kezemmel a golyóit markolásztam. Kicsit megszorítottam, masszírozgattam.
Fejét hátravetette, és beharapta az alsó ajkát, mint aki a kitörni készülő hangosabb kiáltás, vagy nyögések elfojtásaként inkább hangtalanul próbálja élvezni a kialakult helyzetet.

Engem még inkább fölpörgetett volna, ha hallhatom az öröme hangjait, s nem bántam volna, ha szabad utat mer hagyni az öröme hangjainak, de megértettem, hogy a szobából kihallatszó szeretkezés hangjai felkelthetnék a konyhában tevékenykedő felesége gyanakvását, hogy vajon hová tűntünk el a látóköréből mindketten egy ideje.

Éppen átsuhant a fejemben ez a gondolat, amikor valóban meghallottam a feleség kiáltását az emeletre vezető lépcső tövében. Bennünket hívott, mert tálalva volt a vacsora.

Nem lehetett tovább húzni az időt anélkül, hogy gyanút ne keltenénk a félrevonulásunkkal.
Sebtében helyrerendeztük magunkon a ruháinkat, és kimentünk a lépcsőházba.

Egy pillanatra elkapta a kezem, és rászorította az ágyékára, hogy érezzem én is, milyen keményen áll a fütyköse, amikor kénytelenek voltunk félbehagyni.
– majd máskor... – súgtam vissza a vállam fölött.

A manzárdból leérve aztán inkább csak a gazdag vacsorában, vagyis az asztali örömök befogadásában merültem el, s nem néztem senki szemébe, nehogy a saját szemem csillogása árulómmá váljék.

Majd máskor!!!